Hale testvérek 13. rész
Irulás-pirulás!
Alice szemszöge:
Istenem még mindig nem hiszek a fülemnek! Jaspernek tényleg nincs kedvese! Akkor talán lehet, hogy van egy szemernyi kis esélyem is? Talán?
- De amúgy miért kérded? – kérdezte, mire én fülig pirultam.
- Csak… öm izé kíváncsiságból! – feleltem nagy okosan.
- Aham, értem!
- És mit szoktál csinálni? Mármint ott az erdőben?
- Hát van egy kutyám és azon kívül nem is tudom.
- Oh, van egy kutyád? És hogy hívják? Milyen fajtájú? És hol van most? – kérdezte lelkesen. - Már ha nem baj hogy megkérdezem. – mosolyodott el félszegen.
- Nem, nem baj hogy kérdezed! Szóval, igen van egy kutyám, a neve Orion. És ő egy Alaszkai Malamut – mosolyogtam. – És most éppen otthon van és hősiesen védelmezi a házat – nevetem.
- Oh, nagyon szép neve van – mosolyodott el ő is. – Fogadok, hogy még soha nem törtek be hozzád.
- Tényleg nem, de honnan vetted?
- Hát, őszintén nem szívesen lennék az útjában egy akkora kutyának!
- Hát, tény hogy igen csak nagydarab. De ugyan akkor nagyon szelíd és aranyos. És én imádom.
- És nem baj, hogy egyedül van?
- Hát nem terveztem, hogy ilyen sokáig maradok. De élelme és vize van. Szóval még nincs baj. De most hogy mondod tényleg ideje lenne indulnom.
- Én nem azért mondtam.
- Tudom nem értettem félre.
- Ha szeretnéd, szívesen elkísérlek – állt fel és nyújtotta nekem a kezét.
- Igazán kedves tőle – mosolyogtam és hagytam, hogy segítsen felállni.
- Akkor indulhatunk is.
- Nem kellene szólnod valakinek, hogy elmész?
- Ugyan hisz már tudják! Igaz Edward?
- Naná, öcsi sajt! – jött elő vigyorodva.
- Te egész végig ott hallgatóztál? És te meg tudtad? – hitetlenkedtem.
- Már megszoktam – jött egy vállrándítás Jaspertől.
- Hát, ez igazán nagyszerű! – Nem elég nekem az, hogy néha úgy viselkedik, mint, aki olvas a gondolataimban még a kimondott szavaimat is kihallgatja. Most olyan szívesen pofon vágnám, de nem igazán lenne illendő. Ááá, elegem van ebből az alakból. – Én már itt sem vagyok! – kapkodtam fel a cuccaimat és az ajtó felé vettem az irányt. Közben hallottam, hogy Jasper mond valamit Edwardnak aztán meg utánam ered miközben Edward egyfolytában csak röhög. Nagyon nem szimpi nekem ez a férfi! De komolyan én általában nem szoktam mások felett ítélkezni, de ő igazán visszavehetne már a pofájából.
Edward szemszöge:
Tudom, hogy nem valami udvarias, sőt egyenesen pofátlan, ahogy egyfolytában csak nevetek. De nem bírtam magammal Alice gondolatai annyira viccesek.
Most hogy elmentek kezdek végre lenyugodni, de azért még mindig elég hülye vagyok. De én legalább beismerem.
- Edward, hol vannak Alice-ék? – kérdezte Nessie annyira idegen nekem, hogy „Edward” -nak szólít. És nem Apának!
- Elmentek Alice kutyájáért. Kicsim.
- Oh, oké! És mi történt köztük?
- Hát elégé viccesek a gondolataik!
- Mármint kinek?
- Alice-nek.
- Miért?
- Hát például az utolsó gondolat, amit hallottam az, az volt, hogy idézem „igazán visszavehetnék már a pofámból!” – nevetem
- Pedig nem olyanak ismertem, meg aki gyakran mond csúnyát másra még is mit csináltál Apa?
- Én semmit, csak amire megkértél!
- Ja, csak hogy te mindent úgy értelmezel, ahogy neked éppen megfelelő! Nem igaz? – szólt közbe Rose.
- Hát…- vetettem volna közbe.
- Ugyan ne is próbálj tagadni Öcsi! – röhögött Emmett.
- Te csak ne beszélj mi történt köztetek, hogy ilyen hamar végeztetek? Talán valami félre siklott? Vagy mégsem éri be veled? Mh, Emmett?
- De nagyon is hogy beéri velem! – morogta.
- Ahan hát, akkor nem neki kéne most kiállni az erényéért?
- Kiállok én, ha akarok! – szólt Rose.
- Ahan szóval nem akartál aliasz nekem volt igazam miszerint már nem érsz be Emmettel. Hát sajnálom pajtás. Ezt most megszívtad – mosolyogtam feléjük.
- Mindjárt megmutatom én hogy ki szív meg mit – ugrott volna rám.
- Ugyan tudhatnád már ennyi idő után, hogy nincs esélyed ellenem – nevetem tovább.
- Hangyátok abba most azonnal! – hallottam meg Bella hangját.
- Ugyan szívem hisz csak játszunk, vagyis én csak játszom.
- Nem érdekel nincs bunyó megegyeztünk.
- Rendben! – fintorodtam el. – Legalább is egyelőre!
- Abban biztos lehetsz testvér! Ezt én nem hagyom annyiban – mondta Emmett is.
- Istenem! Férfiak és a ti híres büszkeségetek! – kacagott fel. – Amúgy hol van a kis vendégünk?
- Hazament!
- És még csak el sem köszönt?
- Nem volt olyan állapotban. Különben is visszajön.
- Miért milyen állapodban volt? – jött a kérdés aggodalmaskodón Esmétől.
- Az ő agyát is eldurrantotta Edward - mondta Emmett röhögve.
- Na, de kisfiam! Hisz nem szabad ilyet csinálni!
- Jah „kisfiam” jó, hogy nem etted meg már csak az lett volna ennél nagyobb pofátlanság!
- Vigyázz a szádra fiatalember! – dorgálta meg most Em-et.
- Bocsi mami! De nem vagyok ember!
- Jaj, istenem! Akkor vigyáz a szádra középkorú vámpír! – segítetem be én is.
- Haha de vicces valaki! – zsörtölődőt Em. – Vén vámpír!
- Hé, álljon meg a menet úgy tudtam, hogy én vagyok a vén! - Szállt be a játéba Carlisle is!
- Hát, szóval az úgy volt - próbálkozott Bella.
- Mert ha Edward a „vén” akkor én mi vagyok?
- Összeaszalódott trotty? – kérdeztem színészi könnyedséggel!
- Ahan hát majd meglátjuk! – bukott ki belőle is. Mire mindenki röhögő görcsöt kapott a szobába szerintem legalább negyedórán át nem is lehetett mást hallani a házból csak vidám nevetést.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
