Hale testvérek
12. fejezet.
Szerelem mindenütt!
Alice szemszöge:
Edward és Nessie nagyon furcsán viselkedtek az előbb, de már mindegy. Hisz elmentek. És én most itt vagyok kettesben ezzel a csodás szőke herceggel.
- Km… és hogy találkoztatok Nessie-vel? – törte meg a csendet Jasper.
- Hát tudod én az erdőben élek egy kis faházban már hosszú évek óta és épp a kedvenc tisztásomon voltam, amikor megjelent Nessie és amikor meglátott el akart szaladni, de én megkértem, hogy maradjon, mert önző módon vágytam egy kis társaságra, mert arra fele amerre lakom még az állatok is ritkán járnak, nem hogy emberek – válaszoltam talán kicsit túl részletesen is.
- És miért laksz olyan távol az emberektől? Már ha nem baj hogy megkérdezem!
- Ez egy igen kényes téma. Szóval a családom kitagadott és elküldött ezért én minél messzebb menekültem az emberek szánakozó és megvető pillantása elől. Így lyukadtam most ki itt.
- Oh, igazán sajnálom! – mondta egyenes a szemembe nézve.
- Ugyan, már megszoktam. Különben sem te tehetsz róla. Én vagyok érte a felelős – morogtam.
- Szerintem irtó nagy hibát követtek el azzal, hogy egy ilyen csodás teremtményt, mint te kizártak az életükből. És elképzelni sem tudom, hogy mi okot adtál arra, hogy ezt mégis megtegyék. Nem tűnsz olyanak mit, aki bárkinek vagy bárminek is szánt szándékkal rosszat akarna. – Olyannyira elérzékenyültem ezektől a meleg szavaktól, hogy nem is tudtam mit válaszolhatnék rá. Annyira szerettem volna most megölelni vagy megcsókolni. Hisz olyan csodálatos volt, ahogy ott ült engem nézett és életem legszebb szavait intézte hozzám. A gyomrom görcsbe rándult annyira kívántam őt.
Jasper szemszöge:
Éreztem, hogy Alice elérzékenyül a szavaimra, de ami ezek után történt az egyszerűen nem tudtam felfogni. ALICE KÍVÁNT ENGEM! ALICE! KÍVÁNT! ENGEM! Ez hihetetlen biztos csak álmodok. Az nem lehet, hogy ez a csodás kis angyal kívánjon engem.
- Alice, mire gondolsz most? – kérdeztem dadogva. Alig bírtam megszólalni.
- Km. Hát, izé rád! – pirult el. – De miért kérdezed? – Hát, erre most mit mondjak, hogy „ja, semmi csak tudod, vámpír vagyok és érzem, hogy kívánsz engem, mert ez a kepeségem.” Ez nem tűnik túl jó magyarázatnak.
- Áh, csak úgy kérdeztem – mosolyodtam el. Hisz rám gondolt miközben… Istenem mégis van esélyem nála?
- És ti hogy vagytok így család? Már, mint hogy neked nincs valakid, mert mindeninek láttam a kedvesét! Vagyis majdnem. Mert Jake-ről csak mesélt Nessie. De nem láttam – magyarázkodott. Engem meg elöntött a boldogság, hogy érdeklődik, az iránt van e valakim. A vicces az, hogy 20 perce még én tanakodtam ezen.
- Igen mindenkinek van „kedvese”! – Erre elszomorodott kissé. – Kivéve nekem! – Mire jókorát sóhajtott. Megkönnyebbülten! Én pedig úszkáltam a rózsaszín felhőben.
Edward szemszöge:
Hallottam Jass gondolatait. „úszkálok a rózsaszín ködben” erre nem bírtam ki muszáj volt kuncognom.
- Mi az mit hallasz? – kérdezte türelmetlenül kislányom.
- Szó szerint idézzem?
- Ahan!
- „ Úszkál a rózsaszín ködben”! – mosolyogtam. Mire belőle kitört a nevetés.
- Jézus! Akkor nagyon egymásba vannak zuhanva!
- Az nem kifejezés. Ha így halladunk 18-as karika kell a gondolataikhoz.
- Akkor mázli, hogy te már elmúltál 100 Apu!
- Na, igen! De viszont így nem fogom majd tolmácsolni neked.
- Azt nem mered megtenni.
- De bizony, hogy megmerem.
- Jó akkor csak annyit mondj majd, hogy mit csinálnak vagy, hogy mennyire estek már egymásnak jó?
- Oké!
- Helyes most pedig megyek!
- Hova?
- Ennyi szerelemtől megéheztem – kuncogott.
- Ahan persze – vigyorogtam. Tiszában voltam vele hogy nem a konyhába megy és nem is vadászni. Ugyanis az éhsége nem a táplálékra vonatkozott sokkal inkább Jacobra.
- Edward mit csinálsz itt a falhoz kuporodva? – hallottam meg Rosalie hangját mellettem.
- Molesztálom a falat! Szerinted?
- Jó akkor másképp – mosolyodott el. – Miért hallgatózol gondolatok után? De ami jobban érdekel kinek a gondolatai után?
- Jaspernek a gondolatai érdekelnek.
- Miért?
- Mert szerelmes!
- Kibe?
- Tudod nagyon idegesítő, hogy mindig csak kérdezel.
- Kibe? – faggatott tovább, de már megint mosolygott.
- Alice-be!
- Oh! Tényleg helyes lány, de nem korai még?
- Miért?
- Mert csak pár órája találkoztak.
- Persze, mert te Emmettel hosszú évek alatt szerettetek egymásba. Könyörgőm hisz te csak pár perce láttad akkor még. És még a nevét sem tudtad.
- Jól van, na – biggyesztette le a száját.
- Nem azért mondtam Rose! – öleltem meg nővéremet.
- És amúgy hogy állnak?
- Nagyon, nagyon jó! – bólogattam.
- Az jó most megyek. Szólj, ha van valami.
- Oké persze az egész házat.
- Jah és még valami!
- Igen!
- Hagyd békén a falat! Én festetem, és nem akarom, hogy molesztáld! Nincs időm, hogy ápolgassam a lelkét a szörnyű trauma után – nevetett
- Haha Rosye!
- Ne nevez így!
- Oké Rosyka.
- Pfh! – nyújtotta ki a nyelvét.
- Bocsika de nem akarlak lesmárolni. Nem kapom be a nyelved.– Erre már rögtőn vissza is húzta. Mire elmosolyodtam.
- Ki nem smárolja le Rose-t? – jött Emmett dörmögős hangja.
- Én!
- És miért is kéne megcsókolnod?
- Kinyújtotta a nyelvét én meg mondtam, hogy nem kapom be, hiába dugja ki! – kuncogtam miközben Rose nagyon kedves gondolatokat idézet hozzám. „ Edward Cullen ezt még nagyon, nagyon meg fogod bánni!"
- Hát akkor kedvesem be kell érned velem – monda Em miközben átölelte szerelmét.
- Könyörgöm nem elég nekem a nappaliban zajló nyáladzás még ti is. Légyszi menjetek szobára!
- Kérésed számomra… öh semmi. Na de mi azért megyünk! – nevetett Emmett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
