- Ez a csávó fog egyszer a sírba vinni – mondtam majd sarkon fordultam, és visszamentem a házba.
- Baj van? – kérdezte Rose.
- Ez egy idióta – ráztam meg a fejem. – Folytatjuk? – fordultam Kate felé.
- Szerintem jobb lenne, ha kihagynánk, vagy ha egyáltalán nem próbálkoznánk, a körülményeket tekintve – tárta szét a karját.
- Kicsinálom a környéket.
- Ahogy elnézem nem csak a környéket – vigyorodott el Emmett, és akkor láttam csak meg, hogy Jasper a kanapén ül és eléggé kifacsart.
- Bocs – mondtam neki és leültem mellé.
- Semmi gond, ilyet már úgysem éreztem vagy 150 éve. Olyan, mint a fizikai fáradság, érdekes érzés – mondta pihegve én meg akaratlanul is megsimítottam a homlokát. Jasper hálásan rám mosolygott.
- Már sokkal jobb – mondta, és akkor csak annyit éreztem, hogy megrázkódik alattunk a kanapé és belehuppan Emmett.
- Tudjátok, hogy mindjárt karácsony. Tök jó hogy lesznek ajándékok – és én csak akkor kaptam észhez, hogy már ennyi idő eltelt azóta, hogy idejöttem, és ha most jobban belegondolok, 3 teliholdon vagyunk túl. De talán most már lesz egy kis nyugi is az életemben. Bár, ahogy elnézem az újdonsült családom, ez nem biztos, hogy így lesz.
- Anyám ajándék, tőlem ne várjatok semmit, nem szeretek ilyen karácsonyi vásárolgatást, sőt – mondtam, és ahogy Alice-re néztem láttam mennyire lelombozta a hír.
- És akkor elkísérni sem akarsz?
- Hát nem nagyon – vágtam rá.
- Pedig a kettőnk képességével nem okozna gondot megvenni mindenki ajándékát.
- Hé, ez így nem ér – horkant fel Emmett – Akkor én miért szenvedjek azzal, hogy nektek válogatok.
- Ugyan ne aggódj ezen, Rose örülni fog az ajándékodnak – nyugtatta meg a srácot. – Lányok ugye itt maradtok az ünnepek alatt? – kérdezte Alice Irináéktól, mintha nem lenne tisztában a válaszukkal és a jövővel.
- Ha gondoljátok, és ha nem lesz terhes a jelenlétünk – válaszolta Irina diplomatikusan.
- Naná, még szép olyanok leszünk, mint egy tökéletes nagy család – aztán mindenki visszatért a megszokott tevékenységéhez, minden hétköznapi volt. Esme odafent dolgozott. Carlisle a kórházban, mi meg otthon, mert a gömbvillám hazavágta az egész város elektromos rendszerét. Persze csak mi tudtuk pontosan, hogy a gömbvillám csak mese. De mivel ésszerű magyarázatot nem találtak a dologra, így ráfogták erre a fura fizikai jelenségre az egészet. A rendőrség a bizonyítékok hiányában kénytelen volt lezárni a nyomozást. Ezt egyik este jött el közölni velünk.
- Jön a seriff – mondtuk egyszerre Alice-szel, majd abban a pillanatban megszólalt a csengő. Carlisle épp előtte ért haza a kórházból, és ő nyitott ajtót.
- Jó estét, tessék beljebb – invitálta be a rendőrfőnököt.
- Jó estét, elnézést a késői zavarásért – mondta miközben belépett az előtérbe és levette a sapkáját.
- Csak gondoltam szólok, hogy lezártuk a nyomozást, és hogy Sanders kisasszony is visszaköltözhet az otthonába. És hogy az elhunyt holtestét is végső nyugalomra lehet helyezni. – Anyám micsoda megfogalmazás futott végig az agyamon, majd elszorult a gyomrom, gombóc nőtt a torkomban és alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Adam teste még mindig a helyi hullaházban volt, mint bizonyíték, és addig nem lehetett eltemetni, míg érdemi előrelépés nem lesz a nyomozásban. De mivel lezárták a nyomozást így már el lehet temetni. Alig bírtam elmondani Josephnek hogy mi történt, és amint elmondtam neki még a beszélgetés emlékét is kitöröltem az elmémből.
- Megkérdezhetem mire jutottak? – kérdezte Carlisle.
- A Seattle-i orvos szakértő szerint állattámadás áldozata lettek mindannyian. – Hála az égnek, senki sem jött rá hogy mi is történt azokon a végzetes éjszakákon. – Talán néhány elvadult medve tört be a lakott területre, vagy pár farkas, de azt hiszem, hogy ez sosem fog kiderülni, mivel akiktől megkérdezhetnénk már nem élnek. – Ez volt az utolsó csepp, eltört a mécses és halk zokogásba törtem ki. – Bocsánat – mondta – tudom, hogy nagyon közel álltak önhöz – tette hozzá én meg csak tovább zokogtam, aztán éreztem, ahogy Edward magához húz, a mellkasába temetem az arcom és próbálok lenyugodni. A könnyeim csak úgy záporoztak és eláztatták Edward szürke selyemingjét. Mire megnyugodtam, addigra a rendőrfőnök elment, és megint csak mi maradtunk a házban. Edward előhúzott a zsebéből egy zsebkendőt és lágyan felitatta a könnyeimet az arcomról.
- Ugye nem kell visszamennem abba a házba? – kérdeztem szipogva.
- Ó én kis butuskán, soha nem kell oda visszamenned – mondta lágy mosollyal az arcán Edward. – Ezért borultál ki ennyire? – kérdezte és megcirógatta az arcom. Én meg csak bólogattam. – Sosem kell elmenned innen, ez már a te otthonod is – mondta majd megcsókolta az arcom. – Szeretlek, örökkön örökké. – Én naiv, ott abban a pillanatban el is hittem, amit mond, de következőben már újra láttam azt a másik lányt. Bellát, a lányt, akivel Edward talán boldog lesz. Ezzel a gondolattal tértem nyugovóra Edward karjai közt, és reggel mikor felébredtem ő nem volt mellettem. Utáltam úgy ébredni, hogy nem éreztem magam mellett a hideg testét, pont, mint most. Már dél körül járhatott, mikor kikászálódtam az ágyból. Felöltöztem majd levonultam a konyhába, mostanság egyre többet alszom, és egyre kevesebbet eszem, és ez már nem csak nekem tűnt fel. A földszintet ínycsiklandozó illat lengte be.
- Jó reggelt álomszuszék! – hallottam Rose hangját, mindannyian a konyhában voltak, de csak a lányok.
- Sziasztok – üdvözöltem őket. – Fiúk? – kérdeztem, mikor megbizonyosodtam róla, hogy nincsenek a konyhában.
- Elmentek a fáért – mondta Esme.
- Remélem, nem esnek túlzásba, mint tavaly – mondta Rose, miközben elém pakolta a reggelit.
- Miért mi volt tavaly? – kérdeztem naivan.
- Á semmi – legyintett Alice – Csak kicsit elkapta őket a hév, aminek az lett a vége, hogy minden szinten volt egy fa, és itt a nappali kellős közepén egy négy méter magas. Persze az egész Emmett hibája volt.
- Jha, felvágóst játszott – tette hozzá Kate.
- Ti is itt voltatok?
- Igen már egy ideje együtt töltjük a karácsonyokat – jegyezte meg halkan Tanya.
- És el kellett mennem karácsonyfadíszeket vásárolni.
- Micsoda büntetés – méltatlankodtam, Alice meg csak elengedett egy csillogó mosolyt. Aztán mindannyian az erdő felé kaptuk a fejünk, és füleltünk.
- Jönnek – mondta Alice, és hamarosan meg is jelentek. Emmett lépett ki elsőnek, egy kötéllel a vállán, mint aki vonszol valamit. Edward, Jasper és Carlisle meg pár lépéssel mögötte jöttek. Aztán előkerült a fa is, még így elfektetett állapotban is hatalmas volt. Esme kihajolt a konyha ablakán és kikiabált a fiúknak.
- Igazán segíthetnétek neki, ne egyedül szenvedjen vele – ezek szerint még sem olyan erős, futott át az agyamon, de mikor közelebb léptem azonnal láttam, hogy tévedtem. Emmett egy hatalmas rántással magához húzta a fenyőt, majd fél kézzel megragadta a törzsénél, és egy laza mozdulattal átdobta a másikba, és a tenyerén egyensúlyozott vele. Persze a rengeteg szár, ami menet közben a fára tapadt most szanaszét fröcskölt minden felé. Én már abba is elfáradtam, hogy néztem. Miután Emmett sikeresen lerázta a sarat a tűlevelek közül, Jasper felé fordult.
- Kapd el! - kiáltotta majd elhajította a fát. Jasper úgy ragadta meg, mint egy egyszerű gallyat, minden nehézség nélkül. aztán közösen hozták be az előtérbe, onnan pedig egyenesen a nappaliba.
- Jó lesz? – kérdezte Emmett Esmétől. Carlisle a feleségéhez lépett és magához ölelte.
- Tökéletes – mondta Esme, de Carlisle tudta, hogy szomorú. – Nagyon szép, pont erre az alkalomra – mindannyian tudták, hogy Esme a családja után a természetet szereti a legjobban. – Emlékszem mikor még csemete volt – mondta és megsimította a törzsön lévő heget. – Egy szarvas csinálta mikor először jöttünk Forksba – mondta halkan. Emmett idegesen tipródott a fa mellett.
- Tudtam, hogy a másikat kellett volna – mondta végül.
- Nem! – vágta rá határozottan Esme, majd megsimította Emmett ideges arcát. – Hidd el tökéletes lesz.
Jasper faragta bele a talpba, majd a fejére állította. Alice körülötte legyeskedett, és folyton kérdezgette, hogy mikor végez már.
- Pont olyan, mint egy gyerek – súgtam Edwardnak mosolyogva.
- Igen, Alice már csak ilyen, ő elviselné, hogyha minden héten lenne karácsony. Bár, hogy itt vagy, most már én sem bánnám – mondta és megcsókolt, miközben magához ölelt. Úgy ahogy azóta mindig, mióta tudjuk, hogy nem eshet tőle bajom. Most viszont reccsenést hallottunk. Először azt hittük, hogy a fával történt valami, és mind a ketten arra kaptuk a tekintetünket. De abban a pillanatban erős fájdalom hasított a mellkasomba.
- ÁÁÁ – üvöltöttem fel önkénytelenül. Edward ijedten nézett rám
- Mid fáj? – kérdezte megszeppenve.
- Azt hiszem eltört a bordám, de semmi gond, úgy is hamarosan összeforr – bizonygattam, de a fájdalom csak nem akart enyhülni. A mellkasom szorított, egyre nehezebben kaptam levegőt, és egyre jobban fájt. – Nagyon fáj – már csak suttogni volt erőm. Edward a karjába kapott, és a konyhapultra fektetett. Már mindenki odagyűlt körénk.
- Carlisle, mi baja? – kérdezte Edward rémülten.
- Eltört a bordája – konstatálta a doki, ahogy kitapogatta az oldalam. – Biztos túl erősen szorítottad – csúszott ki a száján, de a hangjában nem volt semmi szemrehányó.
- Nem, csak, mint máskor – erősködtem – mindjárt jobb lesz, csak kell egy kis idő, míg regenerálódik.
- Pihenned kell, holnapra már biztos összeforr – mondta Carlisle majd a karjai közé kapott, és elindult velem az emeletre. Edward szorosan mögöttünk, megint rátört a lelkiismeret furdalás. Szörnyű volt ezt érezni a fájdalom mellett. Carlisle óvatosan lefektetett az ágyamra, Edward meg a szoba sarkában megállt, és onnan figyelte, ahogy Esme betakar. Jasper is ott volt, és tudtam, hogy most egy nyugodt álomtalan pihenés vár rám. Már éreztem is, ahogy elnehezülnek a pilláim és elnyom az álom.
Az oldalam reggel pont ugyanúgy sajgott, mint előző nap. Ezek szerint gond van, nem működnek a farkas gének. Nem nagyon volt kedvem megmozdulni, egyszerűen fájt minden mozdulat. De fel kell kelnem, legalább a fát had lássam. Összeszedtem minden erőmet, összeszorított fogakkal kimásztam az ágyból. Épp a papucsba csúsztattam a lábam, mikor kivágódott az ajtó.
- Elment az eszed – kiáltott rám Alice.
- De, én csak meg akarom nézni a fát – hebegtem.
- Fáj? – kérdezte, én meg csak némán bólogattam, hiába is próbálnák hazudni, úgy is rájönne, mindannyian rájönnek, így nincs értelme. – Akkor feküdnöd kell! – Azzal óvatosan az ágy felé tuszkolt.
- Ha fekszem, akkor is fáj. De így talán Edwardnak nem lesz akkora bűntudata – Alice elengedte a vállam, erre nem tudott mit mondani, mivel tudta, hogy igazam van. Ezért aztán hagyta, hogy felöltözzek, és vele együtt menjek le a nappaliba.
- Ó csodálatos – mondtam álmélkodva, ahogy megláttam a hatalmas aranyszínű feldíszített fát. – Illik a szemetek színéhez – állapítottam meg.
- Hát, jobb, mint a tavalyi pink – mondta Emmett prüszkölve.
- És az ajándékok? – kérdeztem, ahogy a fa alá néztem.
- Mindent a maga idejében – mondta Alice. Én Edwardot kerestem a szobában, de valahogy kerülte a tekintetem. Lassan odasétáltam hozzá, megfogtam a kezét és hozzábújtam.
- Ugye azért még szeretsz? – kérdeztem, amilyen halkan csak tudtam, ő lágyan megszorította a kezem, és suttogva csak annyit mondott.
- Mindaddig, míg szeretnéd. – Istenem kell ennél több egy embernek karácsonyra, kérdeztem magamtól. Csak két ember hiányzik. Joseph és Adam, de most egyikük sem lesz velem. A kandallóban pattogott a tűz, odakint elkezdett havazni, most már tényleg karácsonyi hangulatom volt.
- Tudjátok, mi hiányzik? – kérdeztem a többiektől.
- Micsoda? – kérdezte Jasper.
- Egy pohár forró kakaó – mondtam kuncogva, és mire a mondat végére értem hárman is ugrottak, hogy elkészítsék nekem az italt. Végül Tanya volt a legügyesebb, és hamarosan meg is jelent a gőzölgő itallal.
- Tessék – adta át a bögrét, én meg belekortyoltam.
- Istenem ez tökéletes – mondtam, mert tényleg az volt. Aztán egy halk morgást hallottam, ami Tanya torkából tört elő, megremegtem.
- Valaki jön, egy idegen vámpír, eddig még sosem találkoztam vele. – Mindenkin eluralkodott a feszültség. Megmerevedve várták, hogy a vendég kopogtasson. Rose, Esme és Alice álltak körém. A többiek pedig az ajtóhoz mentek. Megszólalt a csengő, és Carlisle nyitott ajtót. Emmett és Jasper támadásra készen, közvetlenül mögötte. Én viszont nem láttam senkit.
- Jó estét, békével jöttem – mondta az idegen, és én azonnal felismertem a hangját.
- Joseph – ugrottam fel a helyemről, és átverekedtem magam az élő-élettelen pajzsomon. A hirtelen mozdulattól megint belenyilallt a fádalom a mellkasomba, és ettől a földre rogytam. Josephnek sem kellett több, gondolkodás nélkül elindult felém, és mellém térdelt.
- Kicsi lány megint elkezdődött. – Csak ennyire emlékszem, utána sötétség.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
