- Miért akarsz Carlisle-lal beszélni? – kérdezte Edward feszülten.
- Szerintem pontosan tudod – válaszoltam neki, és hagytam, hogy körültekintsen az elmémben. Tudtam, hogy elsőre talán megrémül a látottaktól. Mikor először gondoltam rá én is megijedtem. De most már tisztán látom, hogy ezt akarom.
- Na, nem! – hadakozott. – Ezt biztosan nem! Túl veszélyes! – mondta és hátat fordított nekem.
- Nem érdekel! – mondtam hangosan, és továbbra is bombáztam a fantáziaképekkel. Azt hittem ezzel talán jobb belátásra bírom, de ő csak duzzogott és kirohant a szobából.
- Ennek meg mi baja? – kérdezte Emmett Jaspertől miközben sakkoztak a nappali végében.
- Hát azt hiszem Josie le akar feküdni Edwarddal – magyarázat Jasper, de a tekintetét nem vette le a sakktábláról, lépett egyet. Emmett meg csak vihogva annyit mondott.
- Ideje lenne! – utána ő is lépett egy elhamarkodott lépést.
- Hogy is mondjam, Josephine érzései elég, khm intenzívek és flusztrálóak – magyarázta Jasper, majd egy újabb lépést tett az egyik bábuval. – Sakk matt – tette hozzá vigyorogva.
- Ezt meg hogyan? – képet el Emmett mikor látta, hogy a testvére újból megnyerte a partit.
- Ideje volt, hogy befejeztétek, mikor is kezdtétek három hónapja? – kérdezte Alice, aki akkor lépett be a szobába.
- Pontosan, de meg kell hagyni, fejlődsz. Ha nem méláztál volna el Edward és Josie miatt még mindig tartana a játszma. Kifejezetten fejlődik a stratégiai érzéked! – dicsérte meg Jasper Emmettet.
- Franc! – pufogott továbbra is Emmett.
- Gyere, maci megvigasztallak – azzal Rose és Emmett el is tűntek az erdő felé.
- Utána menjek? – kérdeztem a többiektől.
- Szerintem előbb tényleg jobb lenne, ha beszélnél Carlisle-lal.
- Ha így gondolod – mondtam neki és Carlisle dolgozószobája felé indultam.
- Minden rendben lesz! – mondta Alice és én elhittem neki, hogy ez igaz. Ő tudja hisz látja a jövőt. A gyomrom liftezett a hasamban és egyre idegesebb lettem, ahogy a szoba ajtaja felé közeledtem. Mindenki talált magának elfoglaltságot. Esme odafent dolgozott, Jasper és Alice csak bámulták egymást - olyan helyesek együtt, és annyira szerelmesek, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Rose és Emmett leléptek, és nagyjából azt csinálhatják most egymással, amire én vágyom Edwarddal. Carlisle is tuti dolgozik, és én most megzavarom ezzel a gagyi emberi szükséglettel, meg a sok hülye kérdésemmel, és hogy nem tudok úrrá lenni a vágyaimon. Végül azért mégiscsak összeszedtem minden bátorságom és bekopogtam.
- Gyere! – jött a kurta válasz, én meg lassan kinyitottam az ajtót. Felsejlett bennem egy kép a múltból, hogy miért is jöttem Forksba, és végül miért is ragadtam itt. – Josephine, te vagy az? – kérdezte és a szeme sarkából rám nézett.
- Igen, beszélnünk kell – erőltettem meg magam, hogy magabiztosnak tűnjek.
- Komolyan hangzik – alapította meg Carlisle, miközben hellyel kínált.
- Nem kertelek, szeretném Edwarddal tölteni az éjszakát, ÚGY! – és az úgy szócskának egy külön nyomatékot adtam. – És arra lennék kíváncsi, hogy ennek milyen következményei lehetnek.
- Josephine – kezdett bele Carlisle meglepődötten, hallani lehetett a hangján hogy váratlanul érte a dolog. – Én azt tanácsolom neked, hogy ezt előbb Edwarddal beszéld meg, és a legfőbb hogy akkor már mindenképp vámpírnak kellene lenned.
- Miért csak kellene? – kérdeztem vissza.
- Emlékszel mikor DNS vizsgálatra küldtem egy-egy mintát tőled és Rose-tól? – kérdezte én meg csak némán bólintottam, sejtettem, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni. – A vizsgálatok alapján arra jutottam, hogy te egy egészen különleges teremtmény vagy.
- Ó – csak ennyit sikerült kinyögnöm, ő meg arra várt, hogy rázúdítom az ezernyi kérdésemet.
- Eddig azt már tudtuk, hogy farkas vér is csörgedezik az ereidben, de most, hogy ismerjük, a vizsgálat eredményét azt kell, hogy mondjam te egy vámpír leszármazottja vagy – mondta és maga sem hitt annak, amit mondott.
- És miért olyan hihetetlen ez? – kérdeztem tőle.
- Hogy is magyarázzam el neked a dolgot. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy valakinek akkora legyen az önuralma.
- A vér miatt? – éreztem, hogy az arcomba szökik a vér.
- Nem teljesen. Tudod, mi nagyon erősek vagyunk, és a szerelem testi része túl emocionális, óriási erők törnek elő belőlünk olyankor.
- Akkor Edward is azért ellenkezik ennyire?
- Igen – válaszolta röviden.
- De – hebegtem –, de én nem vagyok olyan sebezhető! – tiltakoztam.
- Ez is igaz, de akkor sem ajánlatos. – A hangja olyan, olyan tárgyilagos.
- És én valaha lehetek olyan, mint ti? – kérdeztem már könnyekkel küszködve.
- Josephine – kezdte Carlisle.
- Utálom, ha így hívtok! – mondtam ingerülten.
- Oké akkor Josie, először is nyugodj meg, így nem tudom neked elmagyarázni a dolgot.
- Azt hiszem ezt akárhogy is csűröd, semmi jót sem sejtek belőle. – És indulni készültem.
- Figyelj rám, kérlek. Ha végig hallgatsz, talán mégis jobban fel tudod dolgozni.
- Akkor gyorsan, de úgy hogy értsem! – ereszkedtem vissza a helyemre.
- Nos, a véredben jelen vannak az emberekre jellemző gének, aztán ott vannak a számomra ismeretlenek. Amik szerintem a farkasoktól származnak. És végül a vámpíroktól örökölt.
- Akkor ezek szerint én egy farkas-vámpír-ember keverék vagyok.
- Igen ez egy hülye megállapítás. Mivel benned van a farkasokra jellemző gén, ez blokkolja a vámpírmérget.
- Okés, semmi esély hogy vámpír legyek?
- Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de sajnálom! – mondta Carlisle és megsimította a vállam.
- Szóval azzal kell gazdálkodnom, amim van? – kérdeztem kicsit humorizálva. Carlisle meg csak engem fürkészett és nem tudta eldönteni, hogy belenyugodtam a dologba, vagy épp kitörni készül belőlem az őrjítő düh. – Van egy kérdésem.
- Igen? – nézett rám Carlisle.
- Nos azért arra lennék kíváncsi, hogy ha meg tudom beszélni a dolgot Edwarddal, és ő elég erőt érez magában, akkor lehetnek következményei annak, hogy mi együtt vagyunk úgy?
- Mire gondolsz?
- Arra hogy teherbe tudok-e esni Edwardtól?
- Hogy egy vámpír férfinak lehet-e gyermeke egy nőtől?
- Pontosan.
- Pusztán elméleti síkon lehetséges. De ismétlem, nem tartom lehetségesnek, hogy egy vámpír és egy halandó együtt töltsenek egy éjszakát.
- Pusztán elmélet síkon, ha bízom Edwardban, és ő elég erősen hisz magában akkor lehetséges?
- Igen, ha ezt akarod hallani, akkor lehetséges.
- Carlisle! – tépte fel az ajtót Alice nyomában Jasperrel. – Bocs, de azt hiszem, ezt tudnod kell. Már szóltam Edwardnak is.
- Baj van? – kérdeztem Carlisle-lal egyszerre.
- Csak jönnek északról a lányok – bökte ki Alice.
- A Denali klán? – kérdezte Carlisle és én éreztem, ahogy a feszültség enyhül benne.
- Jönnek az északiak! – termett ott mellettünk a semmiből Edward. Éreztem, ahogy a karja óvón a derekamra csúszik, és a fülemhez hajol.
- Nem lesz semmi baj, én vigyázok rád! – suttogta, én meg éreztem, hogy elgyengülök, az izmaim ellazulnak, és beleolvadok a karjaiba.
- Nappali! – mondta Carlisle és mindannyian levonultunk a nappaliba. Már Emmett Rosalie és Esme is ott voltak.
- Hogyan tovább? – kérdezte Emmett és egy jelentőségteljes pillantást küldött felém.
- Nem fogják bántani – mondta Alice.
- Hej, én is itt vagyok, díjaznám, ha beavatnátok! – mérgelődtem, mert sem a gondolatokat sem pedig a jövőt nem érzékeltem. Valami blokkolt.
- A Delani klán északon él Alaszkában. Ők is olyanok, mint mi, és úgy élnek és gondolkodnak. De.
- De az egyikőjük halálosan szerelmes a mi Edwardunkba – fejezte be Emmett. Csak egy hangos morgást hallottam.
- Nyugalom! – inttette le őket Carlisle.
- Most arról van szó, hogy nem tudjuk, miért jönnek, és hogyan is fognak viszonyulni hozzád. Szóval az lenne a legjobb, ha nem tartózkodnál nálunk, mikor jönnek.
- És mégis hova mehetnék? – kérdeztem rémülten.
- Nyugi megoldjuk, és ha minden rendben megy, visszajöhetsz – mondta Carlisle, de valamiért féltem ettől az egésztől. Talán az miatt a nő miatt, akit Emmett említett. Mi van, ha azért jött, hogy magával vigye az én Edwardomat.
- Tanya nem az estem – mondta kuncogva és egy lágy csókot nyomott az arcomra.
- Tanyának hívják. Legalább tudom, a nevét a vetélytársnak.
- Neked ő nem vetélytárs! – mondta Edward. Oké ez most rendesen a lelkembe gázolt. – Te sokkal szebb vagy! – tette hozzá, ahogy látta a csüggedtségem.
- Akkor hova megyek, míg ki nem derül a céljuk.
- Hát, nehezemre esik kimondani, de most jobb helyen nem is lehetnél, mint a rezervátumban.
- Én Jacobnál? – kérdeztem elképedve, annyira meglepett az ötlet. Azt hittem, hogy egyenesen a rendőrőrse küld, hogy ott Swan seriff majd vigyáz rám. Erre ő azt mondta, hogy a rezervátumban.
- Mennyi időnk van? – kérdezte Edward Alice-t.
- Max 1 óra – mondta. Edward karon ragadott, és vissza az emeletre. Bedobálta néhány cuccomat a táskába majd le a garázsba, és ott be a Volvóba. Egész idő alatt egyetlen szót sem szólt. Arra lettem figyelmes, hogy pont ott vagyunk ahol a motorral, ahol először láttam Jacobot.
- Szólj neki – mondta Edward én meg kérdőn néztem rá.
- Hogyan?
- Farkas vagy, használd a képességeidet. – Puff ez most nagyon úgy hangzott mintha én tehetnék arról, hogy farkas vagyok vagy, hogy ezzel eddig visszaéltem. Ezzel most felhúzott rendesen, de még hogy. Egyszer csak megrezgett a bokor és kilépett Jacob.
- Na, tessék mondtam én, hogy menni fog. – Azzal kiugrott a kocsiból, az én ajtóm mellett termett és kinyitotta azt.
- Már vártalak – mondta vigyorogva a kiscsávó, ahogy meglátott. Edwardnak sem kellett több, nemes egyszerűséggel megcsókolt, de úgy, mint még soha. Vadul és szenvedélyesen, rémisztő volt, mint aki uralkodni akar felettem.
- Öt óra múlva ugyanitt! – mondta nyersen, majd visszaült a kocsiba, bevágta maga mögött az ajtót és elszáguldott.
- Bunkó! – csúszott ki a számon, Jacob meg még szélesebbre húzta a száját. Szemmel láthatóan élvezte a helyzetet.
Mire Edward hazaért tudta, hogy a vendégek már ott várnak rá a nappaliban. Már távolról hallotta Kate hangját.
- És Edward merre van? – kérdezte azon a kislányos hangján, de távolról sem volt már kislány. Pont, ahogy a testvére sem. És azt is tudta, hogy ezt a kérdést Tanya is feltette magában. Edward elnyújtotta volna a pillanatot, míg kiszáll a kocsiból és bemegy a házba, de nem tehette, hallotta, ahogy Emmett bejelenti, hogy:
- Megjött a mi kis szívtiprónk! – Na, ezért még kapsz, mérgelődött magában. Próbált lehiggadni, míg felér az emeltre és ott újra szemtől szemben találja magát Tanyával. A nővel, aki pont olyan, mint ő és pont tökéletes partner lenne neki örökkön örökké. De nem ő egy halandó lányt választott, akit most odalökött a farkasok közé, telve csupa kétellyel a szívében. Újra lejátszotta az elválás perceit, és rájött, hogy bunkó volt.
- Ó Edward! – ugrott a nyakába Irina és Kate egyszerre. Tanya viszont távolságtartó volt, mint aki karót nyelt. Edward hosszasan fürkészte az arcát, szemétnek érezte magát, mert belemászott az elméjébe. Ezt azóta nem tette meg mióta tudta, hogy a lány vonzódik hozzá. Most mégis kutakodott, és csak ennyi cikázott Tanya agyában. Egy halandó lány, egy halandó lány miatt nem lehet velem. Edward megrémült. Tudta, hogy ha Tanya így gondolkodik, akkor nem hozhatja haza Josie-t.
- Mi járatban felénk? – kérdezte Edward tárgyilagosan.
- Csak gondoltuk jó buli lenne pár napot nálatok tölteni, rég jártatok felénk, és hírt se nagyon kapunk! – mondta pajkos mosollyal Kate.
- Helyes, örülünk nektek – mondta Jasper és mindenkin eluralkodott Kate vidámsága, és mindenki pontosan tisztában volt vele hogy ez Jaspernek köszönhető.
- És a kis barátnődet mikor ismerhetjük meg? – kérdezte Irina lágyan.
- Amint megígéritek, hogy nem esik bántódása! – válaszolta Edward feszülten.
- Még a feltételezés is sértő! – húzta fel a finoman formált orrát a lány.
- Nézzétek el neki – kérte Carlisle.
- Mióta itt van Josie túl óvatos – magyarázta kuncogva Emmett. Edward meg mordult egyet és visszafordult a garázs felé. Gyors döntés volt. Az oda-vissza utat annyi idő alatt tette, meg mint az oda utat előbb. Még arra sem volt időm, hogy levetkőzzem a feszültségem, ami az elválás óta nehezedett rám.
- Sajnálom! – szabadkozott, én meg csak legyintettem, hogy minden okés.
- Mit kell róluk tudni? – kérdeztem, hogy kicsit felkészült legyek a csajokból.
- Teljesen hétköznapi vámpírok, csak Kate-nek van képessége.
- Jha, hétköznapian gyönyörűek, vonzóak, erősek és még sorolhatnám – mondtam fanyarul.
- Pontosan – válaszolta Edward jókedvűen, szórakoztatta, hogy féltékeny vagyok. De ezt még megbánja.
- Hol a kocsijuk? – kérdeztem mikor a Volvo leállt a ház előtt. Edward meg csak még hangosabb felnevetett. – Mi van? – kérdeztem ingerülten.
- Futottak – válaszolta –, természetesen – tette hozzá. Láthatóan minden jókedve visszatért, viszont én egyre inkább szorongtam. Edward kiszállt a kocsiból, kinyitotta az ajtót, majd kézen fogva besétáltunk a házba.
- Hmmm, érzitek, megjött az ember – hallottam egy ismeretlen hangot, dallamos volt, mint Alice, de mégis volt benne valami kellemetlen, olyan volt, mint mikor Rose még utált.
- Nos, lányok, had mutassam be Josephine Sanderst, a lányt, akit a szívem választott! – mondta Edward, majd óvatosan a három idegen felé terelt. Sorban mondta a lányok nevét. Irina, ő kedvesen mosolygott. Kate, valamiféle bizsergő érzés fogott el mikor megérintette a tenyerem. Hideg volt mégis olyan volt mintha egy forró vasat adtak volna a kezembe. És végül Tanya, tényleg gyönyörű, még jó hogy Edward nem érez iránta semmi, mert nem lenne esélyem vele szemben.
- Örülök, hogy megismerhetlek! – mondta és a kezét nyújtotta felé. Én meg rettegtem attól, hogy meg kell érintenem, éreztem, ahogy a feszültség végigfut a testemen, majd mind a tenyeremen összpontosul. És ahogy összeért a kezem az ő hideg kemény vasmarkával, ordítás szakadt ki a torkából.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
