Váratlan támadás!
(Bella szemszöge)
Reggel volt, és mint mindig Edward feküdt mellettem. Nagyon boldog voltam, hogy végre együtt lehetünk. Amióta átváltoztatott már nem volt velem annyira elfogult, mint azelőtt.
A többi Cullen is kezdett elfogadni. Már Rosalie is kezdett elfogadni, sőt már divat tanácsokat is adott. Esme olyan volt, mint az édesanyám őt nagyon szerettem. Alice volt a legjobb barátnőm vele mindent megbeszélhettem. Már Jasper is odamert jönni hozzám, hiszen már vámpír voltam. Emmett csak azt sajnálta, hogy nincs kin nevetni, hiszen azért már nem bukok orra lépten, nyomon, de még most is előfordul, hogy hasra esek. Hát, igen én az ügyetlenkedésemet hoztam magammal a vámpírlétbe. Ahogy így elgondolkodtam Edward egyszer csak megszólal.
- Min gondolkodsz olyan serényen?
- Hát csak azon, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül, hogy vámpír legyek.
Na, igen most hazudtam is meg nem is, mert hát a családján is gondolkodtam.
- Oh, értem.
És megcsókolt. Ha még verne a szívem már biztos, hogy kiugrott volna a helyéről.
Szerintem Edward hiányolta is egy kicsit.
- Hahó, bejöhetünk?
Észre sem vettem, hogy kopogtak csak Alice tündéri hangjára lettem figyelmes.
Már Jasper is bejött nem úgy mit régen, hogy megállt az ajtóban.
- Nos, csak azt akartuk megkérdezni, hogy nem akartok-e ma eljönni velünk vadászni édes négyesbe?!
- De persze mehetünk együtt - válaszolta Edward könnyedén.
- Oké akkor öt perc múlva találkozzunk lent.
És Alice már le is ugrándozott a lépcsőn.
- Na, jó én megyek, lezuhanyozok, és aztán indulhatunk is.
- Várj én is megyek!
- Tessék??
- Mi az nem fürödhetek együtt életem szerelmével?!
- Hát jó, de szerintem akkor nem végzünk egyhamar inkább, majd ha visszajöttünk a vadászatból.
- Jó rendben, pedig most bármire rávehettél volna!!
Majdnem megőrültem. Most szalasszam el, ezt a lehetőséget vagy inkább máris induljunk?!
Ahogy így gondolkodtam Alice már újra a szobában volt.
- Na, indulhatunk?
- Igen, igen máris!
Edward széles vigyort vágott, Alice persze értetlenül nézett minket.
- Mi folyik itt?
Kérdezte meglepődve.
- Semmi, semmi csak induljunk.
- Rendben gyere, Bella te velem leszel.
Mondta Alice és megfogta a kezemet.
Azért mentem vele és nem Edwarddal, mert még így vámpírként is eléggé lemaradtam Alice-től is nemhogy még akkor Edwardtól.
És már indultunk is.
Most csak a közeli erdőbe mentünk vadászni.
Nekem a szarvas volt a kedvencem és Jaspernek is.
Mikor vége lett a vadászatnak már indultunk volna vissza a házba, mikor egyszer csak Edward megfogja a kezem és így szól.
- Ne mozduljatok, érzek valamit!
A fák mögül egyszer csak kilépett a Volturi, és még három másik vámpír.
Aro volt és a másik két társa.
- Helló Bella! Még mindig elutasítasz?!
- Hát persze hogy elutasítalak, értsd meg én, nem szeretlek, én Edwardot szeretem!!
Edward szorosan magához húzott erre Aróból halk morgás hallatszott.
- Rendben. Ha így állunk azt hiszem meg kell ölnöm a drága szerelmedet, hogy végre engem, szeress!!
- Nem azt nem hagyom, hogy bántsd!
Kiáltottam Aróra.
- Ugyan drágám te még túl fiatal vámpír vagy ahhoz, hogy harcolj.
- Nem érdekel, nem hagyom, hogy elvedd tőlem.
- Hagyd, Bella csak akkor érti meg, ha megölöm!
Mondta Edward gúnyosan.
Egyszer csak Jasper megfogta a karom és elvitt.
- Ne Jasper segítenem kell Edwardnak!!!!!!
- NEM!! Itt kell maradnod, hogy ne eshessen bajod. Én megyek, segítek, nekik ne mozdulj és maradja csendben.
- Jaj, rendben.
És akkor elment. Annyira féltem, hogy Edwardnak baja esik nem is tudtam gondolkodni.
És akkor rám ugrott egy vámpír nem láttam tisztán az arcát azután csak a sötétségre emlékszem…
(Edward szemszöge)
Nem is tudom hány vámpírt végeztünk ki de Arót nem sikerült. Már az összes vámpír eltűnt.
- Hol van Bella? - kérdeztem Jaspert.
- Ne aggódj, elbújtattam gyere, menjünk érte már biztos nagyon megijedt.
Jasper mutatta az utat, és egyenesen mentünk utána Alice-szel.
Egyszer csak megállt.
- Na, hol van? - kérdeztem.
- Hát itt kellene lennie, én itt hagytam.
- Az nem lehet?!!
- Bella, Bella hol vagy?
- Bella!!
Hiába kiabáltunk nem válaszolt átkutattuk az erdőt, nem találtuk sehol.
Visszamentünk a házba elmondtuk, hogy mi történt, de én csak Bellára tudtam gondolni.
Tudtam, hogy Aro rabolta el tőlem, és el sem merem képzelni mit művel majd vele.
Hihetetlen, de még Rosalie is aggódott érte, és mindenféleképpen meg akarta találni.
Mindannyian elindultuk keresni első úti célunk Olaszország.
Én Emmettel és Rosalie-val mentem. Alice és Jasper ketten mentek. Carlisle-lal pedig Esme ment.
(Alice szemszöge)
Nagyon aggódtam Edward miatt. Féltem, hogy őrültséget csinál. Teljes erőmmel koncentráltam, hogy látomásom legyen, de sehogy sem sikerült. Csak abba reménykedtem, hogy Bella még életben lesz, mikor megtaláljuk. El sem merem képzelni mit fog vele művelni Aro.
- Ne aggódj, megtaláljuk, és minden rendben lesz. - Biztatott Jasper.
- Remélem, csak az bánt, hogy nem látok semmit.
Ahogy ezt kimondtam már csörgött is a telefonom.
- Halló Edward! Sajnos még nem láttam semmit. És ti találtatok valamit?
- Nem, de nagyon azon vagyunk, már majdnem ott vagyunk.
- Már mi is lassan odaérünk Denaliba.
- Rendben. Szia.
- Szia és vigyázz magadra!!
És letette.
- Szerinted segítenek nekünk a Denaliak?
- Remélem! - válaszolta Jasper.
- Jaj, annyira félek, hogy Bella meghal, és Edward valami őrültséget csinál!
- Tudom, én is - mondta és megsimogatta az arcomat, hiszen látta rajtam a rettegést.
(Bella szemszöge)
Mikor felébredtem nem tudtam mi történt velem, egy nagy ágyon feküdtem.
Aztán eszembe jutott Edward és rájöttem, hogy engem elrabolt Aro.
Nagyon megijedtem elkezdtem kiabálni, hogy Edward bár tudtam hiába.
Egyszer csak az ajtó kinyílt
- Szia, drágám felébredtél?
- Nem vagyok a drágád!! Hol van Edward és a többiek??
- Jaj, már megint az az ostoba Edward. Nem tudnál már végre lemondani róla?
- Nem, soha! Ne is álmodj róla!!
- Tudod, egy nem tudnék álmodni és kettő a drága Edikéd a családjával együtt meghaltak ugyanis megöltem őket. De, tudnod kell csak érted tettem.
- Ez nem lehet ez nem igaz!
- Hát hazudnék én neked?!
- NEEE Edward neee!!
Már kiabáltam sikítottam sírtam nem bírtam elviselni.
Még szerintem Aro is megsajnált, mert úgy nézett rám már készültem megölni, de ő túl erős volt.
És én csak sírtam és folytak a könnyeim nem tudtam mit kezdeni velük. Úgy ömlött, mint az Amazonas.
Aro biztos rám unt, mert kiment.
Úgy gondoltam, ha ő nem él nekem sincs jogom élni, de egy belső hang azt súgta életben van és eljön értem, hiszen most engem keres.
Ez az érzés nem hagyott nyugodni.
Odamentem az ablakhoz és vártam rá piros kisírt szemmel mely még most is könnyezett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
