3. fejezet - Cullenék
Hajnalban ébredtem, és sehogy sem bírtam visszaaludni, mert egyre csak az álmom járt a fejemben. Szörnyű álom volt!
Kirohantam a fürdőszobába, hideg vizet locsoltam az arcomba, és bámultam magamat a tükörben. Az arcomon látszott a rémület, és alvás (vagyis rémálmodás) közben alaposan meg is izzadtam. Így hát vettem egy frissítő zuhanyt, és utána nem tudom hogyan jutottam el odáig, és mivel töltöttem azt a rengeteg időt, de az iskolában találtam magam. Ráadásul épp spanyolórára igyekeztem. Még mindig csak bámultam az üres semmibe.
Egyszer csak éreztem, hogy nekimegyek valaminek… Vagyis inkább valakinek. Jesszus, de kínos! Egy göndör szőke hajú, szeplős lánynak mentem neki, aki sajnos hátra is esett.
- Jaj, bocsánat, ne haragudj, teljesen máshova figyeltem! – kiáltottam, miközben felsegítettem az osztálytársam a padlóról.
- Semmi baj, megesik az ilyesmi… Egyébként Steffie vagyis Stephenie Grey vagyok, de szólíts csak Steffie-nek.
- Nagyon örvendek, én meg Leanne Sanders vagyok.
- Te vagy az új a suliban?
- Igen, tegnap érkeztem.
Egymásra mosolyogtunk, de ekkor becsengettek, mi pedig már a spanyol terem felé rohantunk. A tanár, szúrós pillantást lövellt felénk, mikor lihegve leroskadtunk a középső sorban a második padba, de szerencsére megúsztuk ennyivel.
Órán pedig mindketten remekül figyeltünk és dolgoztunk.
- Honnan is érkeztél? – kérdezte Steffie óra után, mikor az ebédlő felé vettük az irányt.
- Los Angelesben laktam. Te mindig forksi voltál?
- Még az anyai nagyszüleim költöztek ide Svédországból. Apámék Írországból jöttek ide. De ez már nagyon régen volt.
Bólintottam, és rávillantottam egy halvány mosolyt. Steffie aranyos volt… Azon tűnődtem, talán meg kellene gondolnom magam a barátokkal kapcsolatban. Úgy tűnt, Steffie-vel remekül el lehetne beszélgetni.
Leültünk egy üres asztalhoz az ablak közelében, amikor már a tálca kajával megrakodva a birtokunkban volt. Páran kíváncsian méregettek engem, illetve minket.
Ekkor egy váratlan dolog történt. Az ebédlőbe belépett 7 gyönyörű teremtmény. Talán nem is emberek voltak… És én észrevettem közöttük azt a lányt, akit a boltban megcsodáltam. Talán ezek lennének Cullenék?
Rásandítottam Steffie-re, aki mellettem ült, és ő is ugyanúgy megbámulta őket, mint én, vagy mindenki más a teremben.
Három fiú volt és négy lány… Mindegyiküknek krétafehér bőre volt, és mind lélegzetelállítóan gyönyörűek voltak. Részletesen is szemügyre vettem őket.
A szőke lány mellett ott lépdelt egy izmos, magas, fekete hajú srác, aranybarna szemekkel. Egy mackó benyomását keltette bennem. Mögöttük kéz a kézben egy alacsony, manóhoz hasonló, fekete hajú lány, akinek tincsei a szélrózsa minden irányába meredtek, és egy magas, mézszőke hajú, merev tekintetű fiú. Ők kb. 18-19 évesnek látszottak mind. E páros mögött haladt szintén kéz a kézben egy bronzvörös hajú fiú és egy sötétbarna hosszú hajú lány. Ekkor vettem észre, hogy mindnek aranybarna a szeme. Ám, aki mögöttük lépdelt, valamivel más volt. A lány 17 év körülinek nézett ki, és bronzvörös, göndör, hosszú haja a háta közepéig ért le, szeme pedig csokoládébarna színű volt. Ők így együtt hihetetlenül néztek ki. Odasétáltak egy üres asztalhoz, távol a szellőzőnyílástól, és leültek. Olyan… kecsesen mozogtak. De a tekintetük mindnek merev és közömbös volt, mintha unnák a dolgot. Nem bírtam tovább, Steffie-hez fordultam.
- Steffie, ezek meg kik?
Ő megrázta a fejét, és így felelt:
- Nem tudom Leanne. A többiektől hallottam, hogy nem csak Te vagy új a suliban. De többet nem hallottam. Meg kéne kérdezni valakit, akinek velük volt órája.
Csak lestük őket ebéd közben, és csak egyikük evett: a vörös hajú lány. A többiek ültek és beszélgettek, de nem ettek egy falatot sem.
Hirtelen felállt egy kócos, barna hajú fiú a mellettünk lévő asztaltól, és odasétált az ő asztalukhoz.
- Cody… - suttogta mellettem Steffie.
A srác hátranézett és csak mosolyogva sétált tovább, majd az asztaluknál megállt még mindig vidáman.
A szőke srác idegesen megrándult, a többi kíváncsian fürkészte.
- Hello, és Cody Banks vagyok, a suli szíve-lelke. Szeretnélek üdvözölni benneteket a többiek nevében is!
Mind a heten elég furán néztek rá, végül a bronzvörös fiú megszólalt.
- Köszönjük. Én Edward Cullen vagyok, ők pedig a testvéreim.
A szavakat olyan bársonyosan ejtette ki… Nem hittem, hogy valaki képes így beszélni.
- A testvéreid? Nem is hasonlítotok.
Az alacsony lány válaszolt.
- Örökbefogadtak mindannyiunkat. Én egyébként Alice vagyok.
- Jasper – mondta a mézszőke fiú.
- Emmett - vágta rá az izmos srác.
- Bella – hallatszott a sötétbarna hajú lánytól.
- Renesmee – a vörös lány.
- Rosalie – szólt végül a mézszőke csajszi, akit a boltban láttam.
- Egyébként – kezdte Edward – siessetek.
És amint kimondta az utolsó szót, becsöngettek. Észrevettem, hogy mind a heten mintha felém fordultak volna, de elsiettem Steffie-vel matekra… Matek után biológiára.
Végre végeztem. Elköszöntem Steffie-től és hazaindultam. Természetesen a saját lábamon, az esőben.
- Gyalog mész?
Ijedten rezzentem össze a bársonyos hang hallattán… lassan megfordultam. Cullenékkel találtam szembe magam.
2 kocsival voltak. Az egyik egy fekete Mercedes Angel, amit Edward vezetett, Bella és Renesmee ültek benne, a másik egy ezüst Porsche, benne Alice, Jasper és Emmett, a volánnal pedig Rosalie.
- Igen, azt terveztem. – Nos, biztos rendkívüli értelmi képességekkel rendelkezik a srác, ha most komolyan eddig tartott neki…
Valószínűleg úgysem ajánlaná fel, hogy ugorjak be, de ha mégis, akkor sem szállnék be - gondoltam.
- Hosszú az út. – Edward a szemébe tolta a napszemüvegét.
- Tisztában vagyok vele.
- Akkor jó utat!
Mindannyian furcsán néztek végig rajtam, és továbbhajtottak. - Te jó ég, biztos nem akarnék egy helyiségben lenni velük, főleg, ha kiszemelek egy fiút, ha bármelyik csaj ott lenne, biztos, hogy legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben… Bár, ha már a kiszemelésnél tartunk, egyik Cullen pasi sem rossz… - Ilyeneken gondolkoztam hazafelé menet. Észre se vettem, hogy milyen hosszú volt az út, teljesen belemerültem a gondolataimba.
Otthon nem találtam senkit, csak egy cetlit a hűtőre ragasztva, a következő felirattal:
Leanne,
Nagyapáddal elmentünk megint Rudolph-hoz, késő este jövünk. Vacsorát találsz itthon.
Nagymama
Így nem maradt más hátra, mint jól érezni magam… Mindig is ki akartam próbálni Patrick hifijét, így felszaladtam a lépcsőn, és a kedvenc CD-immel tértem vissza. Nagyon jól szólt a hifi, órákig hallgattam és a kedvenceimet énekeltem is… Sötétedés után elmentem sétálni az erdőbe, ami 2 percre volt a háztól. Itt is rengeteg időt eltöltöttem, a gondolataimba merülve bóklásztam. Persze mindig könnyen kitaláltam az erdőből, ezt jól ismertem, és mikor hazaértem, épp a nagyszüleim is beestek az ajtón. Remekül érezték magukat annál a Rudolph-nál, kártyáztak meg beszélgettek… Én meghallgattam a beszámolójukat, majd felslattyogtam a szobámba.
Gyorsan átvettem a hálóingem, bebújtam az ágyba. Álmomban egy sűrű bozótos erdőben rohantam, céltalanul, valakik pedig mögöttem jöttek… előlük menekültem, morgást hallottam felőlük. Még jobban gyorsítottam, de ekkor beleütköztem egy fába. Itt már olyan sűrűn nőttek a fák, hogy jóformán lehetetlen lett volna, ha tovább tudok haladni, így lassan megfordultam. Emberek voltak mögöttem… vagy mégsem? Csupa ismeretlen alak, de mind gyönyörűek, és a szemük vörösen izzott. Lassan, zihálva hátráltam, de már mögöttem is voltak. Nem tudtam, mit akartak, de még mindig morogtak. És akkor az egyikük meglendült felém, rám ugrott, és…
- Ne!
Hajnali 3 óra volt, zihálva, csurom vizesen ébredtem, majd elnéztem az óra irányába.
Nem hittem a szememnek.
Egy aranybarna szempár nézett vissza rám.
De…
Mire pislogtam egyet, már nem volt ott.
Jézus, most elkezdtem hallucinálni? Leanne, szedd már össze magad! Ez nem normális!!! | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
