Jasper
A nappaliba beérve leraktam a kanapéra, és mielőtt magyarázkodni kezdenék megcsókoltam. Visszahúzódott az érintésemtől, és elfordulva a cipőjét tanulmányozta.
- Mi a baj szerelmem? – tudom álszent dolog így viselkednem azok után, amit műveltem, de mellette minden feledésbe merül.
- Jasper kérdezni szeretnék valamit – remegett meg a hangja. Tudtam mi fog most következni, de azt reméltem, hogy nem következik el ez a pillanat.
- Nem kell semmit sem mondanod! Sajnálom, amit tettem, és nem érdemlem meg, hogy valaha is megbocsáss nekem, és újra kiérdemeljem a bizalmad. De azt tudnod kell, hogy soha senkit nem szerettem, szeretek ennyire, mint téged és nem is fogok! Amióta csak megláttalak első nap az iskolában onnantól kezdve eldöntöttem, hogy erőszak árán sem hagylak magadra! – Könnyek gyűltek a szemébe, és valamit mondani akart, de csak szorosan átölelt.
- Fáj tudnom, hogy a szerelmem megölte az apámat… de nem haragszok rád – suttogta. Nagy kő esett le a szívemről, de nem nyugodtam meg. Mivel még mindig volt benne bizalmatlanság és félelem.
Alice
Valami belülről falt fel mikor Jasper mindent elmondott. Megölte az apámat, de nem tudok rá haragudni. Lehet, nem vagyok normális, de az a férfi amúgy sem volt már az apám. Jó az ő véréből vagyok mégis, csak úgy tekintettem rá, mint egy emberre, akihez nekem nincs közöm. Sokféle érzés kavargott bennem, és tudtam, hogy az ölelő karok tulajdonosa jól érzi őket. Megnyugtatott, és egyben megrémisztett az a tudat is, hogy nagyobb részben szerelmet éreztem.
Még jobban magához ölelt, és mélyen beszívta az illatomat. Megnyugtatásképp a hátamat simogatta, és a fülembe suttogott. Eltolt magától majd egy csókot, nyomot a homlokomra, és felfutott az emeletre. Mire felállhattam volna a helyemről és elindultam volna utána, hogy hova ment, már előttem térdelt, és ugyanaz az ezüst doboz volt nála, mint pár hete. Akkor nem láttam a doboz tartalmát, mert a nagy hévben megfeledkeztünk róla. Igaz, akkor nem történt semmi, de addig a bizonyos tárgyig mégsem jutottunk el.
A szemébe néztem, és az égett a vágytól és a szerelemtől. Nagy levegőt vettem, és ránéztem arra a gyönyörű ezüst gyűrűre, amin egy masni forma van és benne egy fekete kő csillogott, ahogy a lámpa fénye ráirányult.
- Ismét megkérdezném, ha nem bánod. Alice meg tudsz nekem bocsájtani mindenért… és mellettem leszel örökre, mint a feleségem?
- Örökre csak veled – csuklott el a hangom. – Én vérszomjas szőke hercegem! – Könnyezni kezdett a szemem, letérdeltem elé, és hagytam, hogy az ujjamra húzza azt a tárgyat, ami jelzi, hogy mi már örökre együtt leszünk.
- A herceg címet elfogadom, de megígérem, hogy a vérszomjas jelzőt soha többé nem ejted ki a szádon! – Lehelte a nyakamba majd a szemembe nézett és megcsókolt.
Valakik a közelben tapsolni kezdtek. Elszakadtunk egymástól, és felnéztünk. Mindenki, az egész család körülvett minket, és boldog vigyor terült szét az arcokon, kivéve Rosalie-én. De még ő is megengedett magának egy halvány vigyort.
- Gratulálunk! – Mind közelebb jöttek, és sorban végigöleltünk mindenkit.
- Köszöntünk a családban – nyújtott át egy nyakéket Carlisle, amin a család címere volt.
Nem tudtam mit mondhatnék csak megint sírni kezdtem örömömben. Azt hiszem, annyi szomorúság és szenvedés után ez életem legboldogabb napja. Nem csak, hogy lett egy családom, ahol szeretnek, de még az mellett lehetek örökre, akit szeretek. És itt merül fel az a kérdés vajon vámpír leszek valaha? Nem merem megkérdezni, hogy mit gondol erről, mert ismerem Bella és Edward történetét. Vagyis, hogy Edward nem akarta átváltoztatni Bellát, mert úgy gondolta a vámpír lét egy büntetés. Egészen addig, míg a kicsi Nessie meg nem született.
Egy héttel később
Kevesebb, mint két hét múlva Alice Cullen leszek. El sem tudom hinni, hogy mindez igaz. Olyan akár egy mese, ahol vannak jók és rosszak. De a végén mindig a jó győz, és a mese vége happy end lesz!
„Valaki halkan nyitja a szobaajtót majd pár pillanat múlva csilingelő nevetés tölti be a szobát, és egy gyönyörű fekete hajú kislány fut felém, és a lábamba ütközik. Lehajolok és felemelem az ölembe a tündéri teremtményt, aki még mindig boldogan kacarászik. Az ajtó ismét nyílik, és Ő lép be rajta kezében egy szőke hajú kisfiúval, zöld szemeivel álmosan néz körül a szobában, és mikor meglát, a kezecskéit felém nyújtogatja. A szőke herceg mellém sétál, és egyik karjával átöleli a derekamat, és a nyakamba csókol. Végig borzongok az érintésétől majd kinézve az üvegfalon meglátom a tükörképemet, ahogy boldogan mosolygunk, és a kis gyerekekkel olyanok vagyunk, mint egy boldog család. De még valami szemet szúrt… mégpedig a bőröm fehérsége.”
Kapkodva faltam a levegőt mikor felébredtem, és az álmomban történteken járt az eszem. Egyedül voltam a szobában, és a tágas ablakon a nap első sugarai lopakodtak be, végig csiklandozva melegségével a bőrömet. Kimásztam az ágyból, és a köntösömet magamra kapva léptem ki a szobából. Finom illatok járták körbe a házat, amik a konyhából jöttek. Lépcső felé vettem az utat, és lesétálva elém tárult egy csodálatos családi pillanat, amiben nekem sose volt részem. Emmett és Rose a kis Nessie-vel játszottak a földön, a többiek pedig őket nézték mosollyal az arcukon. Jasper pont háttal volt nekem. Edward észrevett, és már épp szólni akart mikor csendre intettem. Hercegem mögé osontam, és egy váratlan pillanatban belepusziltam a nyakába. Összerezzent az érintésemtől, és hátra fordulva az ajkaimra tapadt.
- Menjetek szobára! – szólalt meg Em. Mindenki hangos röhögésben tört ki csak mi nem nevetünk rajta.
- Alice, kedvesem örülök, hogy felébredtél – jött be a nappaliba Esme. – Kész a reggelid, nyugodtan menj és egyél valamit.
Így is tettem, hercegem kezét megfogva bementünk a konyhába és ott leültetett az egyik székre, és sorban elém rakosgatta a finomabbnál finomabb reggelinek szánt ételt.
Miután teli etetett visszamentem a szobánkba és felöltöztem. Tegnap Bella a tudtomra adta, hogy egész nap az esküvőre fogunk készülni. Nem értem minek, hisz még az időpont sincs kitűzve. Épp belemerültünk Jasperrel a csókolózásba mikor az ajtó kivágódott, és Bella Rosalie-val karöltve jelent meg. A kezemnél fogva szakítottak ki hercegem karjai közül.
- Lányok ez már több a soknál! – nézett rájuk mérgesen.
- Segíts… - suttogtam.
- Hé, nyugalom tesó csak kicsinosítjuk az új hugicánkat – mondta Rose.
Majd kirángattak a szobából, és egyenesen a fürdőbe cipeltek. De végül is hagytam, hogy egész végig úgy foglalkoznak velem, mint egy játék babával. Rosalie mutatott pár ruha tervet - amit ő maga talált ki – miközben Bella a hajamat csinálta. Igaz nem véglegesen az esküvőre készültem, de úgy éreztem magam. A végeredmény előtt hányinger fogott el, és még szerencse, hogy a fürdőbe voltunk különben nem jutottam volna el idáig.
Valaki hátra fogta a hajamat, míg én kiadtam magamból a reggelit. Nem volt szép látvány, és a könnyek is előbújtak a rejtekhelyükről. Jaspert akartam abba a pillanatban, és kívánságom meghallgatásra került, mert a hideg erős karok fogtak magukhoz.
Nagy nehezen meg tudtam nyugtatni magamat, de Jasper nélkül nem sikerült volna. Alaposan megmostam a fogamat és jobbnak látták, ha ma már nem csinálok, semmit csak pihenek. Mikor egyedül voltam csak az álmomon gondolkoztam. Hogy vajon mit jelenthet, és ki az a két gyönyörű gyermek. Gondolkozás közben lementem a konyhába valami ennivaló után nézni. De pechemre összefutottam Edwarddal.
- Hova ilyen sietősen? – kérdezte rosszallóan.
- Csak enni…
- Szó sem lehet róla. Most jött ki belőled az étel, és máris enni akarsz?!
- De éhes vagyok – mondtam úgy, mint egy öt éves kislány.
- Carlisle mindjárt haza jön és megvizsgál. Addig bírd ki, ha Jasper megtudja, hogy hagytalak felkelni az ágyból, leveri rajtam – felnevettem ezen hisz tudom csak viccelt. De mikor nem nevetett velem én is abbahagytam, és lesütöttem a szemem. Visszacammogtam a szobánkba, de megint elkapott a rosszullét. Időben értem ki a WC-hez. Hercegem megint ott volt mellettem, és nyugalmat sugárzott felém, de hasztalanul.
Egészen addig, míg a családfő haza nem ért a nappaliban lévő kanapén feküdtem, mikor nem a mellékhelységben töltöttem az időmet vagy azzal, hogy minél több kaját tuszkoljak magamba. Volt még egy nagyon különös dolog ez alatt az idő alatt. Újra előre láttam, hogy mi fog történi. Mármint csak apróságokat, hogy láttam mikor lép be a bejárati ajtón Jacob, hogy magával vigye Nessie-t és ehhez hasonlókat. Nem akartam szólni erről senkinek sem, de Edward így is láthatta. És egész végig a hátam mögött suttogtak vámpír gyorsasággal, hogy ne halljam meg. De szerencsére egy-két szót azért sikerült elcsípnem. Mindig én voltam a téma, és valami Bellával és Renesmee-vel kapcsolatos dologról beszéltek és félvérekről. Meg valami Volturiról, akikről eddig is csak néha-néha hallottam, hogy beszélnek.
Minden félelmem, és aggódásom előjött mikor Carlisle autójának a motorzúgását meghallottam.
- Nem lesz semmi baj, ne aggódj! – fogta meg a kezemet Jasper.
Még sem tudtam nem aggódni. A garázs felől jött fel a házban kezébe az orvosi táskájával.
- Sziasztok. Alice nyugalom csak egy egyszerű vizsgálat lesz – mondta.
Jasper nem hagyta, hogy a saját lábamon menjek Carlisle után, ezért az ölébe fogott és úgy mentünk fel a legfelső emeletre.
Ott Carlisle régi dolgozó szobájába mentünk, ami most úgy nézet ki, mint egy vizsgáló. Ha jól tudom, akkor Bella miatt lett létrehozva anno. Jazz mondott valamit az apjának, mire ő csak bólintott. Először egyszerű vizsgálatnak tűnt, de mikor a sarokban álló ultrahang gépet mellém tolta, akkor megijedtem.
- Ez minek? – böktem a gépre.
- Csak sima vizsgálat ne aggódj. – Ismét nem nyugodtam meg, de hagytam, hogy azt a furcsa zselé félét rákenje a hasamra. Becsuktam a szemem, és a lepedőt markolva vártam, hogy vége legyen. Carlisle mindvégig hümmögött miközben a monitort nézte, és a hasamon húzogatta azt a kis fejet. Kizártam mindent, és csak az álmon járt az eszem, csak akkor tértem magamhoz mikor letörölte a hasamról a zselészerűséget.
- Mi az? Mit találtál? – kérdeztem aggódó hangon, mivel semmilyen érzelem nem tükröződött az arcán és Jasper is kérdőn nézett rá.
- Hát van egy jó és egy rossz hírem – felelte végül.
- A rosszat mond előbb – csúszott ki belőlem. Ha valami bajom van, akkor azt jobb előbb megtudni.
- Igaz még nincs végleges időpont, de el kell halasztani az esküvőt – itt már sejtelmesen mosolygott. Jasperre néztem, aki mellettem állt, és egyik kezével átkarolva a hátamat simogatta, és közben ő róla is a boldogság sütkérezett. Nem értettem minek örülnek ennyire. Meg mi az, hogy elmarad az esküvő. Talán azért, ilyen boldogok mivel meghalok, és végre nem leszek a nyakukon? Nem az nem lehet! – estem pánikba.
- És mi a jó hír? – remélem ez legalább valami pozitív dolog.
- Gratulálok kismama!
A „kismama” szónál leblokkoltam, és csak magam elé meredtem. Ránéztem az előttem lévő boldog hercegemre, akivel most madarat lehetett volna fogatni, és még jobban kétségbe estem. Én, mint anyuka? Egy gyermek édesanyja. Szokatlan és fura érzés hát, még belegondolni, de ahányszor kimondom magamba, egyre jobban tetszik az ötlet. Most, hogy belegondolok, ezért volt az a furcsa és gyönyörű álom rólam és Jasperről no meg a gyerekekről. Mikor újra felnéztem már az egész család a szobában nyomorgott, és minden egyes arcon ott voltak az öröm jelei. Elmosolyodtam én is, de legbelül mégis tartottam valamitől, de nem tudom, hogy mitől esetleg kitől…
The End
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
