Alice
Az álom magával ragadott, és nem tudom mikor ébredtem fel. Már ha persze, felébredtem, mert még mindig meg voltam kötözve, de most egy ágyhoz bilincselve feküdtem egy koszos, mocskos ágyon. Az orromig se láttam el olyan sötétség kerített körbe. Megint fáradtnak éreztem magam, míg le nem csukódtak a szemeim…
(írói megjegy.: a történet folytatódik ott ahol a 9. fejezetnél abba hagytam, de úgy, mintha Alice újra álmodná az egészet ezért természetesen az ő szemszögéből, lesznek most a részek. )
Gyönyörű éjszakának indult, és az is lett volna. Igaz ártatlanságomat már nem nyújthattam szerelmemnek, mivel azt egy másik számomra fontos személy elvette, és ezzel együtt a szívem egyik részét összetörte. De mérhetetlen szerelmemet és szeretetemet nem tudta magáévá tenni. Ezért is van az, hogy akaratom ellenére is, de élveztem az együttlétet Nicolasszal. Most pedig ez miatt ülök az ágy legtávolabbik zugában, és átkarolva térdeimet zokogok, mint egy kis gyerek a játéka iránt. Igen a játékom után sírok, az egyetlen barátomért, akinek mindent elmondhattam. Azért az emberért, aki saját magamnál is jobban ismert, azért akiért ha bármennyire is próbálkozok szívem, kettéhasad, ha nem lehetek mellette. Ha nem érezhetem az illatát, az érintését… Nicolasért. És most már Jasper miatt is. Megbántottam és összetörtem immár újra halott szívét.
- Bo-bocsáss meg – csuklott meg a hangom.
De szerelmem ugyan úgy mozdulatlanul állt az ablak előtt kémlelve a messzi távolt. Újabb egy óra telt el teljes csöndben a könnyeim folyása kezdet csillapodni, és így én is megnyugodtam. Tudtam ez most nem Jasper műve, mert nem kell ahhoz rám néznie, hogy ne tudnám, most kavarognak benne az érzések, és az indulatok.
- Jasper szólalj meg végre.
- Mit mondhatnék, mikor átvertél és hazudtál nekem?
- De én sosem hazudtam… neked nem – halkult el a hangom, és könnyeim újra folyni kezdtek.
- Ha nekem nem akkor mégis kinek? Mire volt jó ez az egész? Miért hitetted el velem, hogy szeretsz, amikor az a korcs is fontosabb számodra, mint én – fordult meg, s szemei arany barnáról feketére változtak.
- Ez nem igaz, Nicolas csak a barátom. Ő nem jelent nekem semmit. Kérlek, Jasper bocsáss meg mindazért, amit elkövettem ellened. – Nem mondott semmit, ugyanúgy az ablak mellett állt és engem nézet. A csend újra ellepte a szobát, és könnyeim is elapadtak. Nem tudom mennyi idő telt el, így de egyszercsak kicsapódót az ajtó, és Bella rontott be. Zaklatott volt, és morogva nézet Jasperre.
- Jasper Hale még is mikor adott neked okot Alice arra, hogy ne higgy neki? Nem érdekelsz te se és a bátyád se, de ne merd megbántani ezt a lányt, különben nem állok jót magamért!
- Nyugalom Bella, nem tudod, miről van szó – felelte közömbösen.
- De igenis nagyon jól tudom. Ha elfelejtetted volna, akkor a férjem gondolatolvasó pluszba még mi sem vagyunk süketek! Mindent kristály tisztán hallottunk, és nem hiszem, hogy Alice azért sír, mert az apja haza akarja vitetni.
- Bella ne avatkozz bele, és a többiek is maradjanak ki! Ez csak rám és Alice-re tartozik.
Nem hallgattam a veszekedésüket tovább. A kezeimet a fülemre raktam, és egy régi dalt, kezdtem dúdolni. Amit mindig Cinthyával énekeltünk közösen mikor még kicsik voltunk és anyuék veszekedtek. Ez mindig segített megnyugodni akkor, ha számomra két fontos személy veszekedet.
A hangjuk egyre jobban halkult, és a látásom is elhomályosodott.
Majd újra ébren voltam. Semmi sem változott ugyanúgy kibilincselve feküdtem egy ágyon. Lépteket hallottam közeledni, és megpróbáltam szabályosan venni a levegőt. Észre se vettem, hogy kiizzadtam, és szinte faltam az oxigént. Összeszorítottam a szemhéjamat, és vártam, hogy mi fog történi. Kulcsok ütköztek egymásnak majd a kezeim szabadok lettek. A szememet még mindig nem nyitottam ki. Nem mertem, féltem, hogy amit látni fogok az nem lesz jó.
Durr… csattanás… ég az arcom. Mi volt ez? Valaki megütött, de ki? Az ágy besüllyedt mellettem majd egy erős kéz megragadta a jobb kezem, és maga felé rántotta. Újabb zörgések, de most olyan, mint aki egy táskába kutat valami után. Egy vattaszerűség ért a bőrömhöz - a könyökhajlatomhoz – amit valami erős szagú csípős folyadékba mártogattak bele. Egy spriccelés mintha egy injekciós tű lett volna, egy szúrás és újra elsötétült minden.
Az emlékezés álomformájában ismét magával ragadott. De nem ott folytatódót ahol abbamaradt. Most Cullenék konyhájában voltam, és épp Esme készített nekem valami ennivalót. Hozzám beszélt, a szája mozgott és más nem tartózkodott itt, de hangokat mégsem hallottam. Kiáltani akartam, hogy ki játszik velem. Nem akarom újra élni mindazt, ami megtörtént már egyszer, de mégis a várt ébredés nem jött el, és én is önmagam lettem. Már ha mondhatja ezt olyas valaki, aki még csak nem is létezik csak a gondolkodásra képes. Ismét részese lettem a fél évvel ezelőtti Alice-nek.
- Kedvesem egyél, hosszú lesz a mai nap! – Esme könyörgő szemekkel nézet rám, mikor csak tologattam az ételt a tányéron.
Igaza van Esmének, de egy falat se megy le a torkomon. A napok teltek, és én ezzel együtt egyre rosszabbul éreztem magam. Senki se tudta mi lehet a bajom, és a furcsa látomások is gyakrabban jelentkeztek. Mint például, előre láttam, hogy egy fel nem tett kérdésre ki hogyan fog válaszolni. Ijesztő volt, és kezdtem megőrülni.
- Jasper még mindig nem ért haza? – kérdeztem miután nagy nehezen lenyomtam a torkomon az ételt.
Bella rohant be a konyhába majd mellém érve megpördített a széken az ajtó felé. Ott állt Ő teljes valójában. A szemei a barna legvilágosabb színében ragyogtak, haja kócos volt és ingje is néhol elszakadt, de még így is úgy nézet ki, mint egy szőke herceg. Az én szőke hercegem.
Éles fájdalom nyílalt a hasamban, elvesztettem az egyensúlyom, és leestem a székről. Nem tudom, mi történik velem, csak azt éreztem, hogy valami belülről fal fel. Kiabáltam amennyire csak tudtam, és a hasamat szorítottam, de a fájdalom egyre erősebb lett.
- Carlisle csinálj már valamit! – hallottam szerelmem hangját, amint értem aggódik.
Egy utolsót nyílalt a fájdalom az alhasamban s minden véres lett körülöttem. Rázkódni kezdtem, és az erőm folyamatosan hagyott el.
- Nem, nem, nem… - kiabálva ébredtem fel. Megint álmodtam, mik ezek az álmok? Hisz ez mind megtörtént már. – Nem akarom újraélni őket. Nem, nem, nem és nem! Bárki is az, de hagyja abba a játszadozást! – Fel akartam ülni, de se a jobb kezemet és lábamat nem tudtam mozdítani. Valaki lebénított – jött a felismerés.
- Végre, hogy felébredtél Csipkerózsika – szólt hozzám egy idegen férfihang.
- Na, ne vágj ilyen képet. Még a végén megkívánlak te harcias kiscicus – kacagott fel.
- Ki-ki maga?
- Lionel vagyok, Nick régi cimborája. – A neve nagyon ismerős volt, de nem tudtam hova rakni. Az arcát félig láttam a gyenge gyertyafény miatt, ami pislákolt a szobában.
- Ó, felébredtél szerelmem? – tárta ki az ajtót Nicolas. A kezében egy tálca foglalt helyet.
- Lionel menj ki egy kicsit. Kettesben szeretnék maradni a mi kis hercegnőnkkel. – Nagyot nyeltem. Mit akarhat tőlem Nicolas? És ki ez a fickó, aki úgy néz rám, mint akit menten felfal. A felismerés villámcsapásként ért. Lionel vagy ki egy vámpír, mégpedig emberi vérrel táplálkozó fajta. A vörösben úszó szemei ezt árulták el róla. Rettegtem, és nem értettem semmit. Mit akarhat Nick egy vámpírtól, aki még nem is vegetáriánus.
- Most szépen azt fogod tenni, amit mondok drága Alice – szólt hozzám Nick. Észre se vettem, hogy kettesben maradtunk a szobában. Félelmem egyre erősödött. – Jasper miért nem jössz megmenteni? – minek is próbálkozok.
Nicolas felvett egy tollat és egy papírt a tálcáról majd visszaállt elém.
- Írsz még egy levelet a kis vérszopódnak de, most azt kéred, hogy jöjjön érted.
Még egy levelet? Nem értettem semmit, én ebben a történetben már rég egy bábu vagyok, ahol a szereplők, ide-oda ráncigálhatnak és tehetnek velem azt, amit csak akarnak.
- Várj, ne nézz még erre! – hallottam Bella hangját a hátam mögül. Kíváncsiságom egyre jobban életre kelt, tudni akartam mit is tervez pontosan Bella.
- Jó, megfordulhatsz. – Lassan fordultam meg és a látványtól tátva maradt a szám. Két csodaszép ruha feküdt az ágyon. Az egyik kirívó és mélylilás színe minden tekintetett magára vonzott. Míg a másik elegáns és visszafogott barnában tündökölt. – Na, mi az már fel sem próbálod őket?
- De hisz… Miért kapom? – kérdeztem megszeppenve.
- Már nem is adhatok ajándékot csak úgy? – mosolygott rám kedvesen Bella.
- Köszönöm – öleltem át. Ennyi idő alatt amióta megismertem az egész családot, Bella került a legközelebb hozzám.
- Nem, én köszönöm – ölelt vissza. – Ha te nem lennél, akkor Jasper nem lenne ilyen vidám.
- És mi az alkalom? – kérdeztem vidáman.
- Az iskolai bál és Nessie partija. – Elkomorultam, ahogy eszembe jutott a babám. A babám, akiről még csak nem is tudtam; egy lény ki nem élhetett. És egy élet, ami nem valósult meg. Könnyek szöktek a szememben az emlékektől. Lehetet, volna egy saját kisbabám, akit szerethetnék és vigyáznék rá. De az apja nem csak őt ölte meg, hanem engem is majdnem egy másik világba jutatott.
- Alice sajnálom. Elfelejtettem, hogy még nem heverted ki az elvesztését – vágott bűnbánó arcot Bella, még jobban magához ölelt.
- Semmi gond már túl vagyok rajta.
- Ne rejtsd el az érzéseidet, hidd el, tudom, mit érzel és amúgy is egy ilyen családban nincsenek titkok. – A végén elnevette magát. Megmosolyogtam, és hálásan néztem rá, amiért megpróbál jobbkedvre deríteni.
- Tudom, de ez akkor sem ugyanaz, mint ami veled történt – csúsztam ki az öleléséből a földre. Ismét sírtam, ha nem tudnám, hogy lehetetlen akkor azt hinném, hogy nekem sosem apadnak el a könnyeim.
- Tudod mit akartak a többiek tenni Nessie-vel mikor még csak egy szörnyetegnek hitték, nem? Ugyan azt éreztem akkor, mint te most Nicolas iránt. És ne félj, idővel Jasper is hozzászokik a gondolathoz, hogy többet érzel Nicolas iránt, mint egyszerű barátság.
- De neked mégis olyan könnyű Bella. Az életed tökéletes, van egy férjed, aki szeret és istenit, ott a lányod a világ legaranyosabb kistündérkéje. És még egy szerető családod is van, kik ölni tudnának érted. Jasper meg sose fog megbocsátani a tetteim miatt. S nem is kérem. Ez az én bűnöm, hát el kell viselnem.
- Én is ilyen voltam emberként Alice, mint te. Csak nekem nem Nicolas volt, hanem Jacob. Edward még rosszabbul fogadta a hírt, hogy nem csak őt szeretem. Volt idő mikor egy kézzel meg tudta volna fojtani Jake-et, de látod mi lett a végén. Olyanok egymásnak, mint két testvér. Se vele, se nélküle páros.
- De te vámpír lettél így a szerelmed Jacob iránt átváltozott veled együtt szeretetté. Még akkor is csak a szeretet beszélt belőled, mikor rá akartál támadni – elnevette magát újra. Régi emlékek jutottak eszébe, de kezdtem megérteni mire is célzott mindvégig. Ha Jasper valóban szeret, akkor a történtek ellenére is elfogadja az érzéseimet, és tiszteletben tartja őket. És belenyugszik, hogy amint én is vámpír leszek csak ő fog létezni számomra. Vagy lehet, hogy már csak ő létezik?
- Na, mi lesz, már térj magadhoz – pofozgatott gyengén Nick. – Nem akartam ilyen nagyot ütni bocs. De nem mozdultál, és nem tudtam mi a bajod. Most pedig állj neki az írásnak.
- Oké… - elvettem tőle a papírt és a tollat majd mindent leírtam, amit mondott.
- Most pedig olvasd fel!
- Bella és Jasper…
Kedves Cullen család!
Jasper, szerelmem az előző levelet, amit kaptál nem én írtam, hanem Lionel. Jól vagyok a körülményekhez képest és Nicolas sem bántott… még. Szeretlek és mindig is szeretni foglak, még ha a múltban annyi mindent elkövettem ellened.
Bella, a legjobb barátnő vagy, kit csak kívánhat magának az ember.
Edward, vigyázatok Nessie-re és ne hagyd, hogy bárki valamilyen őrültséget tegyen.
Többiek, titeket is nagyon szeretlek! És nagyon sajnálom, hogy nem ismerhettelek meg bennetek jobban.
Jasper még valami… gyere egy hét múlva kedden este tíz órára, La Push-ba a tenger partra. Jacobék kérdezni fogják, hogy mit keresel ott. Te csak annyit, mondj, hogy arra jártál. Renesmee-t is vidd magaddal akkor nem fognak gyanút fogni. Majd hagyd ott Jacobnál és a többieknél Nessie-t. Menj el a sziklákhoz, és ott fuss az erdő irányában. Ott foglak várni, de kérlek, egyedül gyere, mert különben Lionel és a többi vámpír meg fognak ölni velem együtt. Szeretlek öröké!
- Remek kislány, tudsz te, ha akarsz. Ezt most szépen feladjuk a kedves barátainknak és reménykedhetsz, hogy még utoljára láthatod a vérszívódat. – Szájon csókolt még utoljára s behívta Lionelt.
– Most pedig aludj, holnap sok dolgod lesz hercegnő – nevetett gúnyosan fel a férfi és helyet foglalt a fotelben ahonnan nemrégiben felállították.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
