Emmett
Szörnyű nézni, ahogy testvérem egyre jobban „esik” darabokra. Alice, hol vagy? Hiányzol az egész családnak, és főleg Jaspernek.
Rám jutott az a feladat, hogy Richard Brandonnal közöljem a hírt, miszerint lánya három hete nem nálunk tartózkodik. Mindenki Jasperrel foglalkozik, és ez fogja elkergetni otthonról. Na, legyünk túl rajta – mondtam magamnak biztatáskép s bekopogtam a már kastélyszerű ház ajtaján. Nem telt el egy perc, és egy ötvenes éveiben járó őszes férfi nyitott ajtót.
- Igen, kit keres?
- Jó estét, Emmett Cullen vagyok. Richard Brandonhoz jöttem.
- Én vagyok Richard, miben segíthetek?
- Ezt inkább odabent beszéljük meg. – Jobban kitárta a bejárati ajtót majd félreállva beengedet. Akárcsak kívülről, belülről is gyönyörű volt a ház. De mégsem Alice-hez illő. Elém sétálva mutatni kezdte az utat, lépcső felé vettük az irányt. A falon különböző festmények voltak mindenféle méretben, és néhány helyen egy-egy családi fénykép. Ezeket jobban megnézve feltűnt az a furcsaság, hogy Alice egyik szülőjére se hasonlít igazán. Fent az első ajtónál megállt majd elővett egy kulcscsomót és kinyitotta.
- Foglaljon helyet – szólt már az íróasztala mögül.
- Köszönöm, de nem akarom feltartani.
- Nem tart fel, miben állhatok szolgálatára Mr. Cullen?
- A lányáról lenne szó… - vágott a szavamba egyszerre.
- A lányomról? Mi történt Cynthiával? – állt fel a székéből idegesen.
- Nyugodjon meg uram, Alice-ről van szó.
- Bocsánat, azt hittem Cynthiával történt valami. Tudja, már régen nem láttam, és nem is hallottam róla semmit.
- Megértem, de most fontosabb dolog is van, mint Cynthia… - sóhajtottam. Szegény lány, az apjával él, aki nem is törődik vele csak a kisebbik lányával.
- Akkor mi van azzal a semmirekellővel?
- Már elnézést de, hogy beszélhet így a saját lányáról? – kezdtem dühös lenni. Ez a férfi semmit se tud a lányáról, és amint látszik, nem aggódik érte.
- Ahhoz magának semmi köze Mr. Cullen. Inkább mondja mit követet el az a fruska, hogy ki tudjam fizetni a károkat – ült vissza a székébe majd elővett egy csekkfüzetet.
- Észre se vette, hogy nincs itthon a lánya?
- Nem, csak pár órája értem haza Londonból. Miért kérdi?
- Semmi, nem érdekes. Sajnálom Mr. Brandon, hogy raboltam a drága idejét. – Azzal felálltam a székből, és kisétáltam a szobából. Hogy lehetséges az, hogy egy olyan angyali teremténynek, mint elveszet hugicám ilyen apja legyen?
- Várjon Mr. Cullen sajnálom, ami történt. Kérem, jöjjön vissza és avason be a részletekbe.
- Tudja, mit nem kertelek tovább. Alice férjhez ment egy korcshoz név szerint Nicolas Ironhearthez, és lassan három hete nem hallottunk a lányáról semmit – köptem oda neki dühösen, majd becsaptam a bejárati ajtót. – Kellemes estét!
Futni kezdtem, minden erőmet összeszedve a futásnak éltem most. Jobb lesz, ha az itt történtekről nem számolok be a többieknek. Edwardot pedig megkérem, hogy ne áruljon el semmit, mert tuti nem tudom most elrejteni előle a gondolataimat. Otthon mindenki a nappaliba várt, megpróbáltam jó arcot vágni hozzá, de észrevették, hogy valami nincs rendben.
- Mi történt Emmett? – kérdezte egyből Carlisle.
- Ne haragudjatok, de nem vagyok olyan állapotban, hogy nyugodtan mindent elmondjak. Inkább kérdezzétek meg Edwardot – majd elindultam a hátsó ajtó felé, ami az erdőre néz. Muszáj kiszelőztetnem a fejem, nem sokon múlt, hogy a düh miatt nekiugrottam a fickónak.
Jasper
Nem nagyon érzékeltem a külvilágot, de mikor fivérem hazaért egy kicsi kíváncsiság ott lapult bennem, hogy vajon szerelmem apja hogyan fogadta a hírt.
- Mi történt Edward? – kérdezte aggódva Rosalie.
- Richard Brandon tiszteletlenül beszélt Alice-ről, ezért Emmett elvesztette a türelmét és majdnem neki támadott a férfinek. Csak az állította meg, hogy tudta ezzel apánk részéről a tisztelet megszűnt volna, és neked sem akart fájdalmat okozni Rose – a mondat első részét hallottam csak meg. Éreztem, hogy a düh kezd körülölelni. Felugrottam a kannapéról, és követve Emmettet Seattle felé vettem utamat.
Itt vagyok most Alice apjának irodájában. Alig van egy kép a családjáról, és ami van, azon sincs rajta Alice. A dühöm egyre jobban kezdet fokozódni s már ott tartottam, hogy szétverem az egész irodaházat, és utána felhívva Richardot közölném vele, hogy a lánya szeretője vagyok. Egy vámpír, aki remekül ért a harchoz, és hiába vagyok vegetáriánus, most az egyszer kivételt fogok tenni. Mire feleszméltem, már a kezemben volt a mobilom, és körülöttem minden össze volt törve. A bútorok porrá zúzva, a falakon lyukak díszlettek. Kinéztem az ablakon, ami ép maradt, és láttam, hogy vagy négy rendőrautó áll a bejáratnál. Tudtam itt az idő az utolsó feladat elvégzéséhez. Még régebben megnéztem szerelmem telefonjában a telefonszámot, és most vámpírgyorsasággal bepötyögtem a számokat. Nem akartam, hogy észrevegyenek a zsaruk, ha feljönnének, már ha ez lehetséges. Elindultam az épület másik felébe, ami egy zsákutcára nézet. Kirohanva az ablakon átugrottam a szemben lévő épületre, majd az épület tűzlépcsőjén lefutva a Brandon ház felé vettem az irányt. Mikor odaértem a házhoz megnyomtam a zöld gombot, és vártam, hogy a fickó felvegye. A harmadik csörgés után Richard álmosan szólt bele a telefonba.
- Igen?
- Mr. Brandon, jó estét. Jasper Hale vagyok.
- Miben segíthetek… hajnali négykor Mr. Hale?
- Itt vagyok az ablaka alatt, de ha csak egy mozdulatot is tesz, megölöm. Azért jöttem, hogy néhány fontos dologba beavassam Mr. Brandon. A lánya szeretője voltam, amíg meg nem csalt azzal a korccsal.
- De hát, hogy… hisz erről sose beszélt Cynthia. – Nem tudtam tovább bírni. Eldobtam a telefont, és felmásztam a tölgyfán, ami Alice ablakától ér el idáig, majd megérkezve az erkélyen, az ajtón szépen belépve a szobába.
- Jó estét ismét Mr. Brandon – mosolyogtam rá, de a düh és a vámpír beszélt belőlem. – Ha még egyszer elfelejti Alice-t, akkor nem állók jót magamért.
- Mi-mit akar? – kérdezte remegve. Ez csak még nagyobb örömmel lepett el. Felkacagtam, és helyet foglaltam az egyik bőr fotelben a szoba közepén.
- Nos, magától semmit, csak azért jöttem, hogy elmondjam magának az igazat.
- Az igazat? Miféle igazságot akar maga elmondani nekem?
- Inkább elkezdem az elejéről, úgy talán megérti még maga is egy semmirekellő ember fajzat, aki nem érdemli meg az életet.
- Mikor a családommal visszatértünk Forksba, akkor ismertem meg a lányát, Alice-t. Már az első alkalomkor mikor megláttam beleszerettem. Ez az érzés a napok múlásával egyre jobban kezdet nőni bennem, míg Alice be nem vallotta, hogy ő is ugyanígy érez irántam. Egyre többször találkoztunk a testvéreim és a szüleim is, megszerették. Még ha ő nem is ismerte őket igazán. Egyik nap írtam neki egy levelet, hogy találkozzunk este kilenckor az erdő szélén. A történet itt kezdődik el. Amikor megláttam, odasiettem hozzá, és szerelmes csókban forrtunk össze. De egy ismeretlen személy is volt ott akkor az erdőben, ezért megragadtam és a házunkig kezdtem vele futni.
- Ez mind szép és jó, de kicsoda maga? – vágott a szavamba.
- Jasper Hale vagyok. Húsz éves és Carlisle Cullen a nevelő apám…
- Dr. Carlisle Cullen? Sokat hallottam már róla, mindig olyan különleges a kisugárzása és a bőre, szeme színe is.
- Ne vágjon közbe Mr. Brandon. Szóval Carlisle a nevelőapám, de inkább már az apám. A lányát mindennél és mindenkinél még a családomnál is jobban szeretem. Épp ezért eltűnése előtt egy nappal megkértem a kezét és ő igent mondott.
- Micsoda? Maga megkérte a lányom kezét, aki még csak tizenhét éves?
- Igen így van uram. De higgye el nem ez lesz a legnagyobb gondja, ha befejezem a mondandómat. A lányát Nicolas Ironheart rabolta el, akinek az apjával maga jóban van, információim szerint. Ezért meg kell ölnöm magát.
- Várjon, az nem lehet, nekem családom van. Én nem követtem el maga ellen semmit.
- Ó, de hogy is nem. Tudja, uram én egy vámpír vagyok – megrettent és összezavarodott. Remek pont ezt akartam elérni. – De nem az emberölő fajta, bár ebben az esetben ellent mondok apám tanításának, és újra megkóstolom az emberi vért. A családom és én mind vegetáriánusok vagyunk, csak állati véren élünk, ezért élhetünk az emberek közt. Mint mondtam maga miatt, eltaszítom apám fáradozásának gyümölcsét és elengedem a bennem élő szörnyeteget. – Érzései összezavarodtak, aggódott Alice miatt, hogy hagyta mind ezt megtörténi. De elsősorban a saját mocskos életét féltette. Itt lett elegem és szabadjára engedve vámpír énemet rátámadtam a férfire.
Éles fogaim nem kímélve a bőrt szabta szét cafatokra. A vörös folyadék kibuggyant a helyéről bemocskolva nyugodt lelkemet és apám fáradozását irántam. Az emberi vér édes íze nektárként folyt a torkomba csillapítva ezzel szomjamat. Minden cseppet kiszívva az élettelen testből hajoltam fel és megtörölve a számat fordultam meg. Egy hatalmas tükör volt a másik oldalon. Az alak, aki visszanézet rám nem hasonlított rám. A szemei fekete és vörös színben néztek rám, száján egy gonosz vigyor lapult és testtartása is egy gyilkosé volt. De még is ez én voltam. Egy gyilkos vagyok, aki megölte szerelme apját, és elárulta a családját. Nincs értelme többet Cullennek mondanom magam. Nem vagyok méltó, hogy a Cullen család közt éljek, mint Jasper Hale. Alice remélem egyszer mind, ezért megbocsátasz nekem, és engedni fogod, hogy újra őszintén és tiszta szívemből szeresselek téged. Még ha nekem nincs is szívem, mint kiderült.
- Szerelmem, ne a félj, megyek érted, és megmentelek – kiugrottam az ablakon és terv nélkül Alice Cullen keresésére indultam, hogy újra mellettem tudhassam.
Tartalom | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
