45. fejezet

Isabella és Edward egymás kezét fogva rohant a kastély bejáratáig. Edward kitárta az ajtót a lány előtt és újra megfogta a lány kezét, majd arra kezdte vezetni, ahol a gyerekek voltak. Amikor az ajtóhoz értek és Isabella meghallotta a szívdobogásokat megtorpant.

• Mi a baj, Kicsim? – kérdezte Edward értetlenül.

• Mi van, ha ez mégsem jó ötlet? – kérdezte a Isabella félve. – Mi van, ha rátámadok valakire? Nem akarok bántani senkit – hajtotta le a fejét a lány.

• Isabella, nézz a szemembe – kérte Edward, amikor pedig a lány nem nézett fel óvatosan megemelte az állát. – Nem lesz semmi baj. Ígérem. Emmett, Jasper, és én könnyen lefogunk, ha szükséges, és bent van még Aro, Carlisle és Daniel is. Ennyi vámpír ellen még a te mostani erőd sem elég.

• Biztos vagy benne? – kérdezte a lány.

• Igen, egészen biztos. Ráadásul abban is biztos vagyok, hogy soha nem bántanád a gyerekeket, Marie mamát, vagy Mr. Stevenst. Nem lesz baj. Most szépen bemegyünk, aztán lassan lépésenként megyünk egyre közelebb hozzájuk. Rendben?

• Rendben, de ne engedj el egy pillanatra sem. Ígérd meg! – kérte a lány.

• Megígérem. Ne félj, minden rendben lesz – mondta Edward, majd kinyitotta az ajtót.

A kicsiket Rosalie és Marie mama fogta, Mr. Stevens állt a lányok mellett, a pedig többiek mind előttük álltak ugrásra készen. Edward egy pillanatra megtorpant és Isabellát is megfogta maga mellett.

• Mi a baj? – döbbent meg Isabella. – Csináltam valamit?

• Nem. Kérlek, lélegezz egy mélyet – mondta Edward és határozottan átkarolta a lány derekát.

• Rendben – mondta Isabella, majd jó mélyet szippantott a levegőből.

A többiek mind lelapultak egy kicsit, hátha a lány támadásba lendül, de Isabella meg sem mozdult Edward mellől, csak állt ott és mélyeket lélegzett. Mindenki döbbenten bámult rá. Isabella pedig nem értette, hogy mi a baj, hiszen Edward azt mondta neki, hogy mély levegőt kell vennie.

• Miért bámultok rám így? – kérdezte a lány, amikor már idegesítette a sok rá szegeződő tekintet.

• Nem fájdult meg a torkod? Nem érzed megint úgy, hogy nagyon szomjas vagy? – kérdezte Carlisle.

• Nem. Miért lennék szomjas? Hiszen most voltam vadászni Edwarddal, de hiszen tudod – mondta Isabella döbbenten.

• Tudom, hogy most voltatok vadászni, de attól még most elméletileg szomjaznod kéne az emberi vérre – magyarázta Carlisle.

• Nem érez vérszomjat. Alig várja, hogy megérinthesse a gyerekeit, és az anyai szeretete határtalan. Mérhetetlenül szerelmes Edwardba. Örül, hogy mindenki itt van vele. Boldog, hogy örökké együtt maradhatunk… - sorolta Jasper, majd abbahagyta, amikor Isabella köhintett egyet.

• Már elnézést, de megtennéd, hogy nem kürtölöd ki a világnak, hogy mennyi minden kavarog bennem most? – mondta Isabella rosszallóan. – Majd én elmondom mindenkinek, hogy mennyire szeretem, ha nem bánod. Kérlek, hogy csak a lényeget hangoztasd – mondta a lány.

• Rendben. Szóval, viszont az is tény, hogy nem szomjas. Ellenben, most már nagyon felbosszantottam – vigyorodott el Jasper.

• Jasper Hale, ezért még számolunk! – hallotta meg a férfi Isabellát a fejében kiabálni, és erre még szélesebben elvigyorodott.

• A képességét is egyre jobban tudja koncentrálni – mondta Jasper most már nevetve.

• Na jó, ebből elég. Mi a bajod velem, Jasper? Miért csinálod ezt? Én sem kiabálnám ki a te személyes dolgaidat – próbált meg Isabella megindulni Jasper felé dühösen, de Edward szorosan tartotta.

• Nyugodj meg, Szerelmem. Kérlek. Jasper most nem tudja miket beszél – mondta Edward higgadtan.

• Mi az, hogy nem tudja? Talán nincs magánál? Engedj el! – vicsorgott a lány.

• Az utóbbi napokban nem nagyon érték Jaspert pozitív érzelmek, de most, hogy már te is jól vagy és mindenki hirtelen újra boldog lett eluralkodott rajta egyfajta örömmámor, és ilyenkor önfeledt és boldog. Nem téged akar bosszantani, csak most a jelek szerint te vagy a legboldogabb a szobában és ezért hozzád vonzódik az ereje – magyarázta Edward.

• Szóval nem szándékos, csak úgy megtörténik? – kérdezte Isabella.

• Igen – mosolygott rá az egész család.

• Elmúlik ez? – kérdezte a lány.

• Igen, csak kell egy kis idő, amíg újra megszokja a pozitív érzelmeket és rögtön normális lesz újra. Kérlek, Szerelmem, addig próbáld meg elviselni Jaspert. Tudom, hogy tud bosszantó lenni, de hidd el, hogy ő is nagyon szeret téged, és nem akar megbántani, csak most nem tudja uralni a képességét. Ez bárkivel előfordulhat nálunk – mondta Edward.

Isabella nagyot sóhajtott, és vett még néhány mély levegőt, hogy megnyugodjon. Aztán ellazult egy kicsit és már nem próbált meg kitörni Edward karjai közül, hogy Jasperre vesse magát.

• Még mindig nem szomjas, – vigyorgott Jasper. – de most már nem is annyira bosszús.

• Mély levegő és engedd el a füled mellett – mondta Edward könyörgően.

• Jól van. Rendben vagyok – mondta Isabella. – Szeretnék a kicsikhez menni. Lehet?

• Igen, természetesen – mondta Edward és a többiek is bólintottak.

Lassan kicsit arrébb álltak az útból, hogy Isabella előtt legyenek a kicsit. Anthony és July mosolyogva nyújtózkodott az édesanyja felé. A lány kicsit bizonytalanul nézett fel Edwardra, de a férfi csak rámosolygott és bólintott, ekkor Isabella kinyújtotta a kezét a kicsik felé. Marie mama mosolyogva nyújtotta neki oda a gyermekét és Rosalie is csatlakozott. Mikor a lány végre a kezébe foghatta újra a kicsiket olyan boldog mosolyt villantott a családra, amilyet még életükbe nem láttak. Jasper újra szólásra nyitotta volna a száját, de Alice inkább gyorsan befogta, hogy ne rontsa el ezt a gyönyörű pillanatot. July és Anthony szorosan az édesanyjához bújt és mélyeket lélegeztek a megnyugtató illatából, ami bár kicsit megváltozott, de még mindig ugyanolyan nyugtató hatással volt rájuk, mint eddig. Amikor Isabella biccentett Edward felé, ő is közelebb lépett hozzájuk és átölelte őket. Mindenki boldogan, mosolyogva nézte őket. Kivéve Jaspert, aki tele lett volna még mondanivalóval, de Alice szorosan befogta a száját, és így meg sem tudott mukkanni. Aztán a család lassan hátrálni kezdett az ajtó felé, és magára hagyta a kis családot, hogy kiélvezhessék azt, hogy végre megint együtt vannak. A nap villám gyorsan eltelt. Isabella és Edward egész nap a gyerekeivel volt, és a kicsik még azt is megígértették velük, hogy az ő szobájukban aludhatnak közöttük, a nagy ágyon. Úgyhogy a fürdetés után rögtön a hálószobába mentek, majd Julyt és Anthonyt az ágy közepére tették, majd Edward és Isabella melléjük feküdtek az ágy két oldalára. July kinyújtózott az édesapja és az édesanyja felé, és megmutatta, hogy úgy szeretnének aludni, hogy jobban összebújnak így négyen. Úgyhogy a két szülő egy kicsit beljebb csusszant és egyik kezükkel a másik kezét fogták. A szabad kezükkel, pedig a kicsiket simogatták álomba ki-ki a hozzá közelebb fekvő babát. A picik nagyon boldogok voltak és fáradtak is. Úgyhogy gyorsan elaludtak. Edward és Isabella pedig csak csendben figyelték őket.

• Istenem, milyen gyönyörűek, és mennyit nőttek négy nap alatt – suttogta Isabella.

• Igen, naponta három-négy centit is nőnek. Aro azt mondta, hogy hét éves korukra felnőttek lesznek, és azután pedig nem öregszenek tovább – suttogott Edward is.

• Csak hét évünk van? Akkor már nem sokáig dajkálhatjuk őket – mondta a lány szemlesütve.

• Ne szomorkodj, Szerelmem. Gondolj arra, hogy ők örökre a mi kisbabáink lesznek – mosolygott Edward. – Az sem baj, hogy közben megnőnek. A lényeg, hogy mindig együtt leszünk. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos örökkévalóságnak nézünk elébe.

• Igen, ebben azt hiszem, hogy igazad van. Minden tökéletes – mosolygott a lány.

• Szeretlek – mondta Edward komolyan.

• Én is szeretlek – válaszolt Isabella gyorsan.

Így feküdtek boldogan egész éjjel és várták, hogy felvirradjon egy határtalanul boldog nap, mert tudták, hogy mostantól minden tökéletes lesz, amíg világ a világ.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hét évvel később…

Az egész Cullen család, valamint Marion és Daniel is Volterrában vendégeskedett. Aro és Marcus Carlisle kunyhója mellé egy hatalmas kastélyt építetett a Cullen családnak és barátainak, hogy kényelmesen tudjanak látogatóba jönni. Anthony és July felnőttek. Anthonyból jóképű és megfontolt fiatalember lett, és nagyon hasonlított az apjára. July pedig elképesztően gyönyörű és határozott teremtéssé cseperedett. A két gyermek közötti kapocs pontosan ugyanolyan erős maradt, mint amilyen a születésükkor volt. Annak ellenére, hogy komoly felnőttek lettek a csínytevések iránti hajlamuk mindig megmaradt és imádták az apjukat bosszantani azzal, hogy időről-időre elrejtették a gondolataikat, de Edward már kezdett hozzászokni. A Cullen család, Daniel, Marion, valamint Aro, Claudia, Marcus és Jasmin éppen a kastély nappalijában ücsörgött, amikor Jasmin hirtelen megszólalt.

• Hogyan ismerkedtetek meg? A többiek már mindent elmeséltek a történetetekről, de ezt még nem hallottam. Persze, csak akkor mondjátok el, hogyha nem érzitek kínosnak a dolgot – mosolygott Jasmin kissé zavarban.

• Őszintén szólva ez egy jó kérdés. Ezt még nekünk sem meséltétek el – mondta Carlisle.

• Hát igazából a történet egy kicsit tényleg zavarba ejtő – mosolygott Edward a hitvesére.

• Kártyán nyert meg engem – mondta Isabella mosolyogva.

• Tessék? – döbbent meg mindenki.

• Ez egy hosszú történet – mondta a lány.

• Van időnk – mondták a többiek.

Edward és Isabella hevesen mesélni kezdték a történetüket, egészen a megismerkedésük pillanatától. A többiek döbbenten hallgatták minden egyes szavukat, amikor befejezték a mesélést. Aro elmosolyodott.

• Kártyán nyert szerelem – mondta mosolyogva. – Mindig is mondtam, hogy nem vagytok hétköznapiak, de a jelek szerint a megismerkedésetek sem volt az.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

A családok elválaszthatatlan szövetségesekké és barátokká váltak, és nagyon gyakran vendégeskedtek egymásnál. Jasper mindig a fellegekben járt, de már az egész család hozzászokott a kitöréseihez, amit egyre jobban megtanult kezelni az évek során. A történet a Cullenekről, a Volturikról, Danielről és Marionról futótűzként terjedt el a világon.

The End