41. fejezet

Egy hónappal később…

A gyerekek hihetetlenül gyors ütemben növekedtek. Egy hónap alatt többet fejlődtek, mint más gyerek egy egész év alatt. Ráadául már nagyon jól tudtak mászni is, és már beszélni is kezdtek. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére. A kicsik képességére gyorsan fény derült July átadta a gondolatait, ha akarta, Anthony pedig olvasta őket, mint Edward. Viszont volt valami, ami eleinte Edwardot az őrületbe kergette, mégpedig az, hogy a babák gondolatait egyszer képes olvasni, egyszer meg nem. Aztán egyik reggel, amikor Isabella és Edward betette őket a közös kiságyba felfigyelt valamire, amit eddig nem tartott fontosnak. Amikor betette a kiságyba a kisfiát még hallotta, mindkettőjük gondolatait, aztán hirtelen nem, aztán megint, és figyelni kezdte a gyerekeket. Amikor July végigsimított Anthony kezén jelezve, hogy örül, hogy együtt vannak a gondolatok eltűntek, amikor viszont a kapcsolat megszűnt a fivérével a gondolatok visszatértek. Edward figyelte minden egyes rezdülésüket és várta, hogy újra egymáshoz érjenek, de csak nézték egymást.

• Edward? – hallotta meg felesége aggódó hangját. – Valami baj van? Úgy állsz itt, mintha szellemet láttál volna.

• Semmi baj, csak azt hiszem, hogy rájöttem valamire – mondta Edward mosolyogva.

• Mire? – lett izgatott Isabella.

• Sh – nézett a kedvesére. – Gyere, menjünk ki – suttogta Edward.

Amikor kiértek a szobából megállt az ajtó előtt a lánnyal együtt.

• Most már elmondod, hogy mi a baj? – suttogta Isabella.

• Várj még egy kicsit, azt hiszik, hogy elmentünk, most le fognak bukni – vigyorgott Edward.

• Mégis miről beszélsz? – döbbent meg a lány.

• Azt hiszem, hogy a gyerekek szándékosan bosszantanak. Szerintem vicces játéknak tartják, hogy ki-be kapcsolják a képességüket, mert tudják, hogy még mindig nem jöttünk rá, hogy hogyan csinálják.

• Edward, ne butáskodj már, még csak egy hónaposak, hogy bosszanthatnának már most tudatosan? – kuncogott Isabella.

• Várj, most minden kiderül – mosolygott Edward és az ajtóhoz simult, mert meghallotta a picik gondolatait.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

• Szerinted meddig bosszanthatjuk még így őket? – kérdezte Anthony gondolatban a húgától.

• Nem tudom, de szerintem abbahagyhatnánk, mert most már apát teljesen kikészítjük. Nem érdemli meg ezt. Egy ideig mókás játék volt, de most már hagyjuk abba. Előbb-útóbb úgy is kiderül, hogy együtt el tudjuk zárni a gondolatainkat a világ elől – válaszolta July.

• Jól van, tudom, hogy igazad van, de olyan vicces arcokat szokott vágni apa, amikor bezárkózunk és nem hall minket. Valld be, hogy neked is tetszenek azok a grimaszok – gondolta Anthony.

• Ez igaz, olyan vicces arcokat, még Emmett bácsi sem tud vágni, mint amit apa csinál, hogyha megtréfáljuk – kuncogott magában July.

• Akkor azt szeretnéd, ha elmondanánk neki? – kérdezte Anthony.

• Igen, szerintem eleget gonoszkodtunk apával, de azért vicces volt. Az első közös csínytevés. Remélem, hogy nem fog haragudni – sóhajtott July.

• Biztos nem fog, nagyon szeret minket. Akkor, ha visszajönnek, mutasd meg neki, hogy mit tudunk. Rendben? – kérdezte a fiú.

• Igen, rendben. Így lesz a legjobb – válaszolta July.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

• Tudtam – mondta Edward, majd elmosolyodott. – A két kis hamis.

• Mit tudtál? Valamire rájöttél. Igaz? – lett izgatott Isabella.

• Igen, arra, hogy néha miért nem hallom őket – vigyorgott Edward.

• Elmondod, hogy miért nem? Mert már én is nagyon kíváncsi vagyok erre – mosolygott Isabella.

• Ha egymáshoz érnek, akkor közösen el tudják zárni a gondolataikat, és az imént arra gondoltak, hogy ez az első csínytevésük, mert tetszettek nekik a grimaszaim – mondta Edward mosolyogva.

• A kis rosszcsontok – kuncogott Isabella. – Még csak egy hónaposak és az apukájukat máris az őrületbe kergették. Mi lesz később?

• Biztosan ki fognak találni valamit későbbre is. Nem hiszem, hogy ez volt az utolsó közös csínyük. Én is ilyen rosszcsont voltam. Egyébként ez nagyon ügyes kis tréfa volt. Ma reggelig egyszer sem vettem észre, hogy akkor veszítem el a gondolataikat, amikor megérintik egymást, és ráadásul nagyszerűen titokban is tartották - mondta Edward.

• Mindig mondtam, hogy kivételes kisbabák, de nem gondoltam volna, hogy ennyire – mondta Isabella büszkén. – Visszamegyünk hozzájuk? Már biztos hiányolnak.

• Igen, menjünk – mosolygott Edward.

Visszamentek a szobába és July rögtön Edward felé kezdett nyújtózkodni. Apa, kérle,k vegyél fel. Mutatni szeretnék valamit – gondolta a kislány. Edward azonnal felvette és magához ölelte, majd megpuszilta. A kislány az arcához szorította a kis kezeit és megmutatta neki, hogy hogyan csapták be eddig. Edward elmosolyodott a képek láttán, majd meghallotta Anthony gondolatait is. Bocsi apu, de ismerd el, hogy jól csináltuk. Haragszol? – gondolta a kisfia. Edward csak mosolyogva megrázta a fejét. Akkor jó – gondolták a kicsik egyszerre. Edward óvatosan felemelte a másik kezébe a kisfiát is és magához ölelte mindkét gyermekét, majd Isabella felé biccentett, hogy ő is csatlakozzon a családi öleléshez.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A nap gyorsan elszállt a gyerekekkel. Este miután a gyerekek már aludtak, Isabella és Edward is visszavonult a szobájukba. Sokáig csak feküdtek az ágyon összebújva, majd Edward hirtelen megszólalt.

• Szerelmem, valamit meg kéne beszélnünk – kezdte Edward bizonytalanul.

• Valami baj van? – döbbent meg Isabella.

• Igazából semmi, csak történt egy apró kis szervezési baleset. Nem tudom, hogy hogyan történt – mentegetőzött Edward.

• Oh, és mi lenne az? – kérdezte a lány.

• Nos, holnapra mindenki programot szervezett magának – mondta Edward szemlesütve. – Annyira sajnálom, Kicsim, de muszáj, hogy holnap dolgozzam, és így valószínűleg egyedül maradnál itthon a picikkel.

• Ugyan már, nincs semmi baj. Aro és Claudia holnap dél körül érkezik. Marion és Daniel pedig délutánra ígérte magát. Néhány órát csak el leszek egyedül is – mosolygott a lány és végigsimított Edward haján.

• Biztos? Ha akarod még megpróbálhatom átalakítani a terveket – ajánlotta Edward.

• Miattam nem kell. Drágám, a gyerekek születése óta nem mertél két percre magamra hagyni. Itt az ideje, hogy újra foglalkozz a kórházzal is. Rendben?

• Rendben.

• Egyébként mit csinálnak a többiek? – kíváncsiskodott Isabella. – Persze csak, akkor ha nem titok.

• Nem titok – mosolygott Edward. – Rosalie, Emmett, Alice és Jasper szeretnének egy közös napot, amit szórakozással és vásárlással tölthetnek, de ha akarod lemondják a programot.

• Ne, butáskodj. Menjenek csak, kell nekik is a szórakozás.

• Esme, Marie mamával és Mr. Stevensszel az árvaházba megy és egy kicsit játszik a gyerekekkel, és visznek nekik egy-két ajándékot is. Carlisle és én pedig ügyeletesek lennénk a kórházban – mesélte Edward.

• Rendben, én pedig itthon leszek a gyerekekkel. Fél napig csak az enyémek lesznek. Azt hiszem, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat – mosolygott a lány a férjére és megcsókolta. – Ne aggódj, jó. Nagyon jól megleszünk itthon hármasban, amíg megérkeznek a vendégeink.

• Rendben, akkor ezt megbeszéltük – mosolygott Edward. – Aludj, Kedves. Látom, hogy mindjárt leragad a szemed.

• Olyan rossz, hogy miután elalszom te itt unatkozol egész éjszaka – motyogta a lány álmosan.

• Be butáskodj, Isabella. Egyáltalán nem unatkozom. Gyönyörű vagy, amikor alszol. Imádom nézni – mondta Edward és megcsókolta a lányt.

Másnap reggel miután mindenki elment otthonról a lány megetette a kicsiket és tisztába is tette őket, ezután pedig gyermekdalokat kezdett nekik dudorászni és nagyon boldog volt, hogy egy kicsit végre, csak az övé a két baba, mert ha a többiek otthon vannak, akkor valaki mindig addig kérleli, hogy átadja neki a piciket. Már egy ideje csak állt a kiságy előtt és énekelt a gyerekeknek, amikor hirtelen hideg érintést érzett a vállán. Abbahagyta az éneklést és boldogan elmosolyodott, de nem fordult meg.

• Szia, hogyhogy ilyen korán itthon vagy? – kérdezte a lány lelkesen, mert természetesen azt hitte, hogy Edward áll a háta mögött. – Nem volt elég beteg és nem tudtál mit kezdeni magaddal? – kérdezte a lány játékosan.

• Nem volt ennél jobb dolgom, és ahogy a nyavalyás családján látom, nem nagyon szándékoznak sokszor egyedül hagyni magát, és így azért nehezebb látogatóba jönnöm – mondta az ismerős, hátborzongató hang, amiről a lány azt hitte, hogy egy életre elfelejtheti.

• Benedict?