39. fejezet

Ez után a bejelentés után a parti még vidámabban telt, mint előtte, pedig előtte is nagyon jó volt a hangulat. Esme már az unokájáról ábrándozott, ahogy Carlisle is. Rosalie remélte, hogy kislány lesz, Emmett pedig fiúban reménykedett. Alice és Jasper pedig csak úsztak a boldogságban attól, hogy mindenki ennyire boldog körülöttük. Az emberi vendégek lassan nagyon elfáradtak, úgyhogy elmentek lepihenni. Isabella bírta a legjobban. Mindenki többször megtáncoltatta, de mégsem érezte magát fáradtnak. Egyszerűen csak úszott a boldogságban. Nem érezte a fáradtságot. Már hajnali négy óra volt, amikor az ifjú pár úgy döntött, hogy itt az ideje annak, hogy visszavonuljon. Mosolyogva néztek utánuk a többiek, és tapsolni kezdtek, amikor Edward felkapta Isabellát és átvitte a küszöbön. Nem is engedte el a lányt, csak a hálószobában tette le újra a lábaira. Óvatosan végigsimított az arcától egészen a válláig.

• Gyönyörű vagy – mondta Edward vágytól fátyolos hangon. – Nem is tudom, hogy mivel érdemeltelek ki.

• Azzal, ahogy szeretsz. Sosem gondoltam, hogy valaki képes lesz így szeretni engem, és azt sem hittem, hogy én is így fogom az illetőt viszont szeretni.

Edward a derekánál fogva óvatosan magához húzta Isabellát és gyengéden megcsókolta. A gyengéd csók egyre szenvedélyesebb lett és közben Edward lassan kibontogatta a lány hátán a fűzőt. Isabella pedig kissé remegő kezekkel bújtatta ki Edwardot a zakójából. Lassan vették le egymásról a ruhákat és gyengéden. Nem siettek. Minden érintést, minden egyes pillanatot ki akartak élvezni, a nászéjszakájukból. Már csak a fehérnemű takarta a testüket, amikor Edward újra a karjaiba vette Isabellát, és finoman letette az ágyra, majd ő is mellé feküdt. Edward újra csókolni kezdte a lányt, majd az ajkait lassan elindultak a lány nyaka felé. Isabella minden egyes porcikájára apró csókokat hintett egészen a válláig, ahol óvatosan becsúsztatta ujjait a vékonyka selyem anyag alá, ami a lány felső testét takarta. Lassan kezdte el lecsúsztatni a válláról a pántot és a lehető leggyengédebben bújtatta ki a ruhadarabból a lányt. Kezét a hasára csúsztatta, és óvatosan simogatni kezdte, majd lassan haladt egyre feljebb a simogatással, miközben ajka a nyakát cirógatta. Isabella sem tétlenkedett egyik kezével Edward hajába túrt, míg a másikkal lágyan végigsimított a gerince mentén. Edward beleborzongott az érintésbe. A férfi kezei lassan elérték a csodálatos halmokat, és finoman végigcirógatták őket, az érintéstől Isabella halkan felnyögött. Apró csókokkal és finom simogatásokkal készültek fel testileg és lelkileg is arra, hogy elveszítsék ártatlanságukat és elhálják a nászt, amire mindketten annyira vágytak, de egy kicsit féltek is tőle. Mindketten egyre gyorsabban kapkodták a levegőt, egyre jobban ziháltak, amikor Edward bátortalanul végigsimított Isabella csípőjén és megfogta a lányon levő utolsó ruhadarabot is, hogy levegye róla. A lány teste egy pillanatra megremegett, amikor a kéjen túl tudatosult benne, hogy most mi fog történni.

• Jól vagy, Szerelmem? – kérdezte Edward gyengéden.

• Igen, csak egy kicsit ideges vagyok – suttogta a lány.

• Nem muszáj, ha még nem érzed magad késznek rá – mondta Edward és elengedte az alsóneműt.

• De, én kész vagyok rá, csak egy kicsit ideges vagyok, semmi több – mondta a lány, és remegő ujjaival visszacsúsztatta Edward kezét oda, ahol az előbb volt.

• Egy kicsit én is ideges vagyok – vallotta be Edward.

Isabella rámosolygott és gyengéden megcsókolta. Edward még várt néhány percet, csak simogatta a lány csípőjét, aztán lassan megint elkezdte lecsúsztatni róla az utolsó ruhadarabot. Isabella most nem remegett meg, bár még mindig kissé ideges volt. Egy picit megemelte a csípőjét, hogy Edward könnyebben lecsúsztathassa az apró kis anyagot. Kicsit bátortalanul indultak meg a lány kezei Edward csípője felé, amikor elérték céljukat a férfiről is lekerült az utolsó akadály, ami a beteljesülés útjában állt. Edward még egy ideig csak cirógatta és csókolta a lányt, nem akarta sürgetni, mert akármennyire is bátor volt tudta, hogy van benne egy kis félelem. Amikor Isabella egyre többet sóhajtozott és nyögdécselt és Edward úgy érezte, hogy a lány teste teljesen elernyedt óvatosan fölégördült és akkor megtörtént. Isabella erősen megkapaszkodott Edward vállában és fojtottan felsikoltott a fájdalomtól. Edward szorosan magához ölelte és mozdulatlanná merevedett, hogy ne okozzon nagyobb fájdalmat. Isabella önkéntelenül is megfeszítette az izmait és Edward érezte ezt, ezért szabad kezével gyengéden simogatni kezdte a lány minden porcikáját, és amikor érezte, hogy az izmai lassan újra elernyedtek, majd újra felnyögött a kéjtől, óvatosan megmozdult. Lassan mozdult, kicsiket, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon. Az első néhány mozdulatnál Isabella nyögdécselt a fájdalomtól, de a fájdalom gyorsan elillant és nem maradt más a helyén csak a gyönyör. Egyszerre érték el a beteljesülést, és fáradtan hanyatlottak a puha párnákra. Edward óvatosan magukra húzta a takarót és magához ölelte Isabellát, aki boldogan bújt férje mellkasához. Edward finoman cirógatta kedvese hátát. Isabella gyorsan álomba szenderült, a hosszú nap után, de Edward nem hagyta abba a simogatást, egész éjjel csak ölelte és simogatta kedvesét, míg a lány fel nem ébredt reggel.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy hónappal később…

Edward és Carlisle már megszervezték a saját kórházuk megépítését a városban ez idő alatt és alig várták, hogy munkába álljanak. Daniel Marionhoz költözött és a lány barátai boldogan fogadták a férfit is maguk közé. A Volturik gyakran küldtek levelet a Culleneknek és viszont. Az élet boldogan zajlott a kastélyban, mindenki tette a dolgát és semmi pénzért sem cserélték volna el ezt az életet. Reggel Isabella éppen az étkezőbe tartott, amikor hirtelen émelygés fogta el. Nem értette, hiszen még nem is evett semmit aznap. Gyorsan visszament a hálószobába és nagyon megkönnyebbült, hogy a hálón átvágva még sikerült elérnie a mosdót. Gyengének érezte magát, amikor felállt, hogy kiöblítse a száját. A tükörbe nézett és mosolyra húzta a száját, amikor rátört a felismerés.

• Jesszusom, lehet, hogy ez az aminek gondolom? Azonnal meg kell találnom Edwardot vagy Carlislet – mondta a lány és mosolyogva indult újra az étkező felé.

Benyitott az étkezőbe, de ott csak Esmét és Alicet találta, akik mosolyogva néztek rá.

• Jó reggelt! – mondták egyszerre.

• Nektek is jó reggelt! Nem láttátok Edwardot, vagy Carlislet? – kérdezte izgatottan.

• Nem, Kedvesem. Talán rosszul érzed magad? – kérdezte Esme aggódva.

• Igen, vagyis nem. Én azt hiszem, hogy az előbb, legalábbis nagyon remélem…- próbálta elmagyarázni Isabella a helyzetet.

• Igen, Isabella. Mit hiszel?

• Azt hiszem, vagyis inkább remélem, hogy reggeli rosszullétem volt – mosolygott a lány.

• Ó, hiszen ez csodálatos – ugrott fel Esme és Alice, majd megölelték a lányt.

• Igen, de szeretnék biztos lenni benne. Ezért keresem Edwardot, vagy Carlislet.

• Edward a kórház építkezésére ment, de Carlisle fent van a dolgozószobájában – mondta Esme mosolyogva.

• Rendben, köszönöm. Akkor én megyek is és megkeresem – mondta Isabella és már el is indult az emeletre.

Amikor odaért halkan bekopogtatott az ajtón.

• Szabad! – hangzott a válasz.

• Zavarhatlak egy kicsit? – dugta be a fejét Isabella.

• Nem zavarsz. Miben segíthetek? – kérdezte Carlisle.

• Megvizsgálnál?

• Természetesen. Valami baj van? – kérdezte Carlisle aggódva.

• Nem nincs. Én csak azt hiszem, hogy az előbb reggeli rosszullétem volt és szeretnék biztos lenni a dologban.

• Oh, értem – mosolyodott el Calrlisle - Akkor, kérlek, gyere beljebb, és feküdj fel az asztalra.

Carlisle megvizsgálta Isabellát, majd szélesen elmosolyodott.

• Gratulálok, kedves kismama. Valóban gyermeket vársz.

• Istenem, ez csodálatos – ugrott Isabella a leendő nagypapa nyakába.

• Csak óvatosan, asszonyom – intette Carlisle játékosan. – Semmi ugrálás, fára még Edwarddal sem mászhatsz és semmi hirtelen mozdulat. Kérlek, vigyázz az unokámra.

• Oh, igen. Igazad van. Bocsánat – mosolygott a lány. – Mikor ér haza Edward? – kérdezte Isabella izgatottan.

• Egy órán belül itthon lesz – mosolygott Carlisle. – Addig is, ha gondolod a lányokat biztos nagyon érdekli ez a hír.

• Igen, megyek és elmondom – mondta Isabella és boldogan szökdécselt az ajtó felé.

• Khm…- köhintett Carlisle.

• Igen, tudom. Óvatosan és megfontoltan. Jó leszek, ígérem – mondta a lány bűnbánóan.

Carlisle erre csak elmosolyodott és nézte, ahogy a lány elhagyja a szobát.

Isabella bár megfontolt léptekkel, de nagyon izgatottan ment az étkező felé, ahol akkora már ott volt mindenki Carlisle-on és Edwardon kívül.

• Nos? – kérdezte Esme izgatottan.

Isabella csak mosolyogva bólintott, amire az egész család örömujjongásba kezdett. Ahogy Carlisle ígérte egy órával később már Edward is hazaért és Isabella boldogan ment elé, és a karjaiba vetette magát.

• Szia, Szerelmem! Mi ez a nagy öröm? – kérdezte Edward.

• Kisbabánk lesz. Már Carlisle is megvizsgált – nézett fel Isabella mosolyogva a férjére.

• Szerelmem, ez csodálatos – kiáltott fel Edward és a karjaiba kapta a lányt, és meg sem állt vele a szobájukig.

Amikor a szobájukba ért vele óvatosan lefektette az ágyra, majd kiszabadította a hasát a ruha alól, és simogatni kezdte. Majd finoman a lány még lapos hasára hajtotta a fejét és beszélni kezdett.

• Szia kicsikém, egy nagy boldog család vár rád idekint. Kérlek, legyél jó kisbaba, és ne nagyon kínozd meg a mamit rosszullétekkel, ha nem muszáj.

Így feküdtek az ágyon még órákig, Edward hol csak simogatta a lányt, hol pedig simogatta a lányt és közben a hasához beszélt. Úgy érezte, hogy még soha nem volt ennyire boldog.