37. fejezet

Másnap reggel Isabella korán felébredt és Edward csak erre várt. Éjjel ugyanis kitalálta a nap pontos forgatókönyvét és szerette volna végre Isabellával is megosztani a tervet, ami jobb volt, mint az az alternatíva, hogy őrjáratozni küldje őket, amikor nincs is veszély.

• Jó reggelt, Kedves! – mosolygott Edward.

• Jó reggelt! – mosolygott vissza Isabella. – Szokatlanul vidám vagy. Megtudhatom az okát? Valamit kitaláltál, igaz? – kíváncsiskodott a lány.

• Igen, mit szólnál, ha tartanánk egy közös kis kirándulást Marionnal és Daniellel, ahelyett, hogy kiküldöm őket a birtokot átvizsgálni.

• Nagyszerű ötlet, de hova menjünk?

• Legutóbb, amikor az erdőben jártam találtam egy fantasztikus kis rétet, ami mellett megy el a patak is. Egyszerűen gyönyörű és szeretnélek elvinni oda, és arra gondoltam, ha nem bánod, akkor ők is velünk jöhetnének. Elég romantikus hely.

• Nekem tetszik ez az ötlet. Mikor szeretnél indulni?

• Esetleg indulhatnánk ebéd után, mert délelőtt még Alice szeretne egyeztetni veled valamit az esküvővel kapcsolatban – vigyorgott Edward.

• Ajaj, akkor lehet, hogy késő délután lesz belőle – sóhajtott Isabella.

• Na, ez a te napod lesz. Alice csak azt szeretné, hogy tökéletes legyen – simított végig az arcán Edward.

• Tudom, csak néha olyan butaságokon tudunk vitatkozni, hogy teljesen dühbe gurulok. Néha már könyörögnék Jasper segítségéért, de szegény azóta nem mer megnyugtatni, amióta túl nyugtatott – mosolygott Isabella.

• Nagyon kellemetlenül érzi magát miatta – mondta Edward.

• De hiszen már vagy ötször megbeszéltük, hogy nem haragszom rá. Azt hittem, hogy elég érthetően fogalmazok, de ezek szerint sajnos mégsem.

• Csak kicsit zavarban van, ez volt az első eset, hogy ilyesmi történt vele. Nincs hozzászokva, hogy nem ura a képességének.

• Csak nem volt jó formában, most már biztosan tudja irányítani a dolgokat.

• Szóval, akkor ebéd után kirándulhatunk egyet? – kérdezte Edward reménykedve.

• Igen, nagyon szívesen, de most már azt hiszem fel kéne kelnem, hogy reggelizzek – mosolygott a lány.

• Rendben, akkor megvárlak odakint az ajtó előtt – mondta Edward és Isabella felé közelített az ajkaival, amikor Alice berontott.

• Jó reggelt, álomszuszék! Szia, Edward! Oh, zavarok? Bocsi, de rengeteg dolgunk van ma és nem hagyhatlak tovább lustálkodni. Már kész a reggelid és minden lány az étkezőben vár minket, hogy megvitassuk a virágokat és a díszeket – magyarázott Alice. – És fel kell próbálnod a ruhádat is, hátha még kell valami alakítani rajta. Tudod, sürget az idő, hiszen nemsokára már itt az esküvő. Bocsi, Edward, de neked most kifelé! – nézett rá morcosan Alice. – Semmi dolgod itt a készülődés közben.

• Jól van, megyek már. Egy perc – vigyorgott Edward.

• Nincs egy perc. Kifelé, gyorsan, vagy nem mentek ebéd után a rétre, hanem itt tartom Isabellát, mert nem leszünk készen.

• Alice! – kiáltották egyszerre.

• Jól van na, nem leszek zsarnok. Tudom, hogy azt ígértem, hogy hagyok nektek egy kis magánéletet – sütötte le a szemét Alice.

• Jaj, ne haragudj. Csak tudod néha kicsit túl teng benned az energia, de tudod, hogy szeretünk – mondta neki Isabella és megölelte, majd Edward is csatlakozott az ölelkező pároshoz.

• Akkor én megyek is – súgta nekik, majd gyorsan kiment a szobából.

Az egész délelőtt azzal ment el, hogy milyen legyen a kastély díszítése, hogy milyen ételek legyenek és, hogy mit változtassanak esetleg még a ruhán, hogy a vendéglista teljes-e. Isabella boldog volt, hogy ennyire szeretné mindenki, hogy tökéletes legyen az esküvője, de ő már biztosította magának és Edwardnak a legnagyobb ajándékot, amit csak kívánhatott az esküvőjére. Aro a szavát adta neki, és Marcus is beleegyezett a kérésbe. Bár nem volt könnyű őket meggyőznie. Pláne nem volt könnyű úgy beszélniük vele, hogy Edward ne lett volna éppen a nyomában, de sikerült. Már alig várta, hogy elmondja Edwardnak, hogy a Volturi engedélyezet egy terhességet, amiért nem vonják őket felelősségre, de ezt a meglepetést az esküvőjük napján akarta elmondani. Már sokszor el is képzelte a tökéletes kis félvért, aki belőle és Edwardból lesz. A félvérek kiirtása után az effajta terhesség szigorúan tilos lett, de nekik mégis megadatik, és nem fogják bántani a kisbabájukat. Isabella remélte, hogy az egész család örülni fog ennek a hírnek, ha majd Aro bejelenti vele az esküvőn.

Miután minden apró kis mozzanatot megbeszéltek Isabella visszament a szobájába, hogy átöltözzön a kirándulásra, és amikor kinyitotta a szekrényét egy kis ezüst ékszerdobozt talált benne éppen szem magasságban. Levette a kis dobozt és elolvasta az üzenetet. „Sok szeretettel az egész családtól.” Isabella elmosolyodott és izgatottan nyitotta ki a dobozt, amiben egy gyönyörű láncot talált és rajta egy medált, ami a családi címert ábrázolta. A lány úgy érezte, hogy még soha nem volt része ekkora megtiszteltetésben, mert amióta kiderült az igazság a Cullen címer még inkább tekintélyt parancsolóbb jelképpé vált, mint valaha is volt. Isabella kivette a nyakláncot a dobozból és alaposan szemügyre vette, majd fel akarta csatolni, amikor hűvös kezek értek a kezeihez.

• Megengeded, hogy segítsek? – kérdezte Edward a háta mögül.

• Igen, az nagyon jó lenne, köszönöm – nézett hátra a lány.

Edward gyorsan felcsatolta az ékszert, majd maga felé fordította a lányt és mosolyogva nézte a nyakláncot, amin a család címere volt.

• Gyönyörűen áll rajtad – mosolygott Edward.

• Szerintem is csodálatos. Köszönöm szépen – mondta Isabella.

• Indulhatunk, Kedvesem? – kérdezte Edward.

• Igen, természetesen.

• Oh, képzelt beszéltem Daniellel, hogy legyen egy kicsit bátrabb, úgyhogy arra gondoltam, hogy diszkréten kettesben hagyhatnánk őket egy kis idő múlva – mosolygott Edward.

• Rendben, de biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?

• Igen, szerintem remekül fog sikerülni a dolog – mondta Edward határozottan.

• Rendben, hiszek neked. Van egy kis segítséged, vagy csak így gondolod? – kérdezte Isabella kíváncsian.

• Hát őszintén szólva van egy kis segítségem – vigyorgott a férfi.

• Tehát biztos, hogy minden rendben fog menni – mosolygott Isabella is.

• Így igaz. Szóval, indulhatunk? – kérdezte Edward.

• Igen, mehetünk, csak átöltözöm gyorsan.

• Rendben – mondta Edward, majd lopott egy csókot és kiment a szobából.

Pár perc múlva Isabella kilépett a szoba ajtaján és Edwardra mosolygott. Gyönyörű sötétkék ruhában volt, mert legutóbb észrevette, hogy Edward nem képes levenni róla a tekintetét, hogyha sötétkékben pompázik.

• Gyönyörű vagy – nyögte Edward és szenvedélyesen megcsókolta a lányt.

Nem úgy tűnt, mintha Edward bárhova is menni készülne, amikor halk kuncogást hallottak meg maguk mellett.

• Nahát, nahát. Meggondoltátok magatokat? Ha nem akartok nem muszáj kirándulni menni, úgy látom, hogy elfoglaltak vagytok – vigyorgott Marion.

• Igen, ezt én is így látom. Helyeselt Daniel is.

• Ne butáskodjatok, együtt megyünk kirándulni – mosolygott Edward. – Igaz, Isabella?

• Igen – válaszolta lány kipirulva.

• Akkor menjünk – mondta Daniel. – Szabad? – ajánlotta fel a karját Marionnak.

• Köszönöm – mondta Marion és mosolyogva karolt bele a férfiba.

Edward és Isabella mosolyogva mentek utánuk, amikor kiértek a kastélyból Edward törte meg a boldog csendet.

• Szóval úgy öt mérföldre van. Szerintem fussunk odáig – lelkesedett Edward.

• Rendben, de te mutasd az utat, mert én nem tudom, hogy hol van az a rét – mondta Daniel.

• Jól van. Mehetünk, Kedvesem? – fordult a lány felé.

• Igen. Szálljak fel a hátadra? – kérdezte a lány.

• Nem, inkább a karomban vinnélek, ha nem gond – mosolygott Edward.

• Természetesen így még jobb – mosolygott a lány is.

Edward a karjaiba vette Isabella és elindult a rét felé. Nem tartott sokáig, amíg odaértek, csupán néhány percbe telt. Amikor odaértek letette a lányt és hátrapillantott, hogy Daniel és Marion tudta-e tartani a tempót. Pár pillanattal később meg is jelentek a láthatáron. A két pár a folyópartra ment és leült a víz mellett. Edward már előre odakészített két plédet, hogy kényelmesen el tudjanak helyezkedni.

• Ez tényleg csodálatos – törte meg a csendet Isabella.

• Igen, szerintem is az – súgta neki Edward.

• Valóban nagyon szép – értett egyet Marion is.

• Mikor találtál rá erre a helyre? – kérdezte Daniel.

• Az első itteni vadászatom során szaladtam el mellette, de akkor még nem álltam meg sokáig gyönyörködni a szépségében, gondoltam majd visszajövök egyszer.

Újra csendben burkolóztak, de ez már kezdett kicsit kínosság válni. Isabella felállt és magával húzta Edwardot is.

• Nem sétálunk egyet? Olyan szép idő van – mondta a lány.

• De, nagyon szívesen – mosolygott Edward.

Azzal elindultak az erdő felé és remélték, hogy az eltűnésükkel enyhítenek egy kicsit a feszültségen.