33. fejezet

Miután Carlisle is végzett a szarvassal Edward úgy gondolta, hogy itt az ideje, hogy megvizsgálja családját, de ekkor döbbent rá, hogy orvosi táskát nem is hozott magával. Nem akarta egyedül hagyni a családját, de egyszerre nem tudta volna elvinni őket. Már percek óta gondolkodott, hogy mi legyen, amikor meghallotta a bátortalan kiáltást a ház a felöl.

• Edward! Merre vagytok!? Megtaláltad őket!? – kiabált Isabella. – Segíthetek valamit!? Á, biztos nem hallanak, hiába gondoltam azt, hogy az erdőben jól terjed a hang – gondolta magában.

• Igen, az nagyon jó lenne! – kiáltott vissza neki Edward. – Kérlek, hogy keresd meg Carlisle orvosi táskáját a házban van, az emeleten van egy dolgozóba. Hallottál?

• Igen, rendben. Mindjárt előkerítem – kiáltott vissza Isabella.

Néhány perc várakozás után Isabella ismét kiabálni kezdett.

• Megtaláltam, itt van a kezemben. Odavigyem hozzátok? – kérdezte a lány.

• Ahhoz egy kicsit messze vagyunk – mondta Edward csüggedten.

• Edward, menj és hozd ide, a te sebességeddel nem telik bele két percbe, hogy visszaérj – ajánlotta Carlisle. – Annyi idő alatt nem eshet semmi bajunk.

• Rendben, ha nem baj idehozok még valakit – mosolygott Edward. – Biztosan szívesen segítene ő is.

• Ki ez a lány? – kérdezte Esme döbbenten. – Akinek hallottuk a hangját. Egyébként gyönyörű hangja van.

• Ő a mennyasszonyom – mosolygott Edward Esmere. - A neve Isabella. Akarjátok megismerni?

• Már hogyne akarnánk – hangzott a válasz egyszerre. – Hozd ide őt is – mosolyogtak a többiek.

• Akkor szólok neki – mondta Edward, majd kiabálni kezdett. – Isabella, kérlek, állj meg a lépcső aljánál én pedig megyek, és idehozlak téged is. Ne ijedj meg, mert csak gyorsan felkaplak, és már szaladunk is vissza – mondta Edward.

• Rendben, itt vagyok – kiáltott a lány.

Edward teljes sebességével nekiiramodott és egy pillanat alatt már a háznál volt, az ölébe kapta Isabellát és már mentek is vissza a többiekhez. Amikor visszaértek Edward óvatosan letette a lányt, majd kivette a kezéből a táskát. Kézen fogta a lányt és a családja elé húzta.

• Ő itt a menyasszonyom. Isabella Kathleen Swan – mondta Edward a többiekre mosolyogva. – Ők pedig itt a családom, azt hiszem, hogy már nem kell őket külön bemutatnom – mosolygott Isabellára.

• Nem, valóban nem kell – mondta Isabella. – Annyit mesélt Önökről, hogy már úgy érzem, hogy ismerek mindenkit – mosolygott a lány.

• Szia Isabella! – örvendeztek a többiek vidáman.

• Kérlek, ne magázz minket, nyugodtan tegeződhetünk – mondta Carlisle.

• Rendben, köszönöm Carlisle – mosolygott rá Isabella.

• Akkor most megvizsgállak titeket – mondta Edward és elindult Jasper felé, aki a legrosszabbul volt.

Edward órákig vizsgálta őket, egyesével alaposan minden apró kis részletre kitérve, ezalatt Isabella az alsó szoknyáját már cafatokra szaggatta és a közeli patakban benedvesítette, majd mindenkit szép óvatosan megmosdatott egy kicsit a nedves ruhákkal. Az egész család hálásan nézett Edwardra és Isabellára. Miután Edward mindenkit megvizsgált elmondta a diagnózist.

• Minden rendben lesz. Egy hétig még naponta hozok nektek inni, utána már képesek lesztek magatoktól is vadászni. A torkotok már most is jól van, de mozogni még néhány napig nem lesztek képesek, teljesen el vagytok gémberedve attól, hogy meg sem moccantatok, de majd szép lassan haladunk és egy hét alatt teljesen rendbe jön a mozgásotok. Lehet, hogy néha még rátok tőr majd egy-egy fáradtság hullám, mert Jasper meglehetősen hatásosan altatott titeket. Más probléma nincs. Kivéve, Jaspert és Alicet. Jasper, kérlek, egy ideig próbálj meg nyugton maradni és a képességedet is jó lenne, hogyha egy kicsit pihentetnéd, mert mentálisan teljesen le vagy gyengülve. Elképesztő, hogy ilyen sokáig képes voltál fenntartani ezt a mesterséges kómát mindenkinél. Alice te pedig egy darabig próbálj meg a testedben maradni, mert az is ugyanúgy legyengíti a szervezeted mentálisan, mint Jasperét a nyugtatás – mondta Edward.

Mindenki döbbenten hallgatta Edwardot. Főleg akkor, amikor meghallották, hogy amit Aliceről mondott.

• Hogy értetted azt, hogy próbáljon meg a testében maradni? – kérdezte Carlisle döbbenten.

• Úgy értettem, hogy Alice a kóma alatt képes volt kilépni a testéből. Egyfajta asztrál kivetítés szerű állapotot idézet elő. Ő talált rám megmentett titeket és Isabellát is – nézett Edward hálásan húgára.

• Jasper nélkül sosem ment volna – mondta Alice.

Edward észre sem vette, hogy már esteledik, csak amikor már tényleg majdnem teljes sötétség volt.

• Jesszusom, nem is tudtam, hogy már ennyi ideje itt vagyunk. Úgy tűnik teljesen elvesztettem az időérzékemet – döbbent meg Edward.

• El voltál foglalva – mosolygott rá Isabella. – Szerintem jobb lenne, ha a házban éjszakáznánk. Nem gondolod? – kérdezte a lány.

• Oh, de persze, igazad van. Meddig jutottál? Ki tudtad takarítani valamelyik szobát, hogy oda vigyem őket? – kérdezte Edward reménykedve.

• Tulajdonképpen mindent kitakarítottam a pincét kivéve, úgyhogy mindenkit vihetsz a saját szobájába, ha gondolod – mosolygott a lány.

• Az egész házat? – hangzott a döbbent kiáltás az egész Cullen családtól.

• Igen, az egész házat. Tudom, hogy hogyan kell takarítani és Edwardnak is már csak akkor kiabáltam, amikor minden készen volt – mondta a lány.

• Kedvesem, elképesztő vagy – ölelte magához Edward gyengéden.

• Igyekszem – mosolygott a lány. – Akkor vidd őket haza. Gondolom, hogy egyesével tudod elvinni őket igaz? Addig én itt maradok a többiekkel – gondolkodott el a lány.

• Igen, egyesével viszem őket, de nem vihetem túl gyorsan, mert nem tenne jót nekik – mondta Edward.

• Semmi baj, akkor menj lassan. Ráérünk – mondta Isabella.

Edward odalépett Esme elé, lehajolt és óvatosan az ölébe vette és elindult vele a ház felé. Addig a többieket Isabella megint törölgetni kezdte a vizes ruhákkal, hogy mert úgy látta, hogy nagyon jól esik nekik. Mindenki hálásan mosolygott rá. Amikor Carlisle kezét törölte meg a férfi gyengén megszorította a lány ujjait. Isabella megállt a mozdulat közben és ránézett.

• Köszönöm – mondta Carlisle.

• Ugyan, ez természetes. Nincs mit megköszönni – mosolygott a lány.

• De van, és nem csak ezt. Hanem azt is köszönöm, hogy a fiamat visszahoztad az életbe. Még sosem láttam ennyit mosolyogni. Boldog veled. Látom rajta – mondta Carlisle.

• Én is boldog vagyok vele – mondta a lány és elpirult.

Edward szép lassan vitte őket a házhoz egyesével, vigyázva nehogy hirtelen mozdulatokat tegyen. Már csak Carlisle és Isabella maradt az erdőben, amikor hirtelen neszt hallottak az erdő felől és Carlisle megmerevedett.

• Isabella, menekülj el innen gyorsan – mondta a férfi.

• Mi a baj? – döbbent meg a lány.

• Jön a Volturi. Egy perc és itt lesznek, Edward pedig nagyjából még csak most érte el a házat Emmettel. Nagy bajban vagyunk. Talán le tudom foglalni őket, amíg elmenekülsz – mondta Carlisle idegesen.

• Nem foglak itt hagyni – mondta Isabella határozottan és felvett egy akkora letörött ágat, amekkorát csak elbírt.

• Isabella, mit művelsz? Az nem használ ellenük – döbbent meg Carlisle.

• Nem hagyom, hogy bántsanak téged vagy a többieket, ha kell az életem árán is megvédem a családot – mondta a lány ellentmondást nem tűrő hangon.

• Ne butáskodj. Nem győzhetsz ellenük – mondta Carlisle.

• Akkor együtt halunk meg, de harc nélkül nem adom fel – markolta meg még erősebben az ágat a lány.

Ahogy ezt kimondta a vámpírok kiléptek a tisztásra, élükön Aroval és Marcussal. Ahogy meglátták Carlislet a földön feküdni és mellette a lányt, aki elszántan szorongatja a faágat megtorpantak.

• Hát itt meg mi történt? – kérdezte Aro döbbenten.

• Tűnjenek el innen – mondta Isabella határozottan.

• Nem fogunk elmenni és ezt a faággal a vámpírok ellen ötletet, Ön sem gondolhatta komolyan – nézett Aro az ágra a lány kezében.

• Dehogyisnem, ha nem mennek el, akkor használni is fogom. Nem engedem magukat a közelébe – nézett Carlislera a lány.

• Ne butáskodjon már, kisasszony. Vámpírok állnak Ön előtt, nem holmi banditák. Ránk nem hat az a bot a kezében. Egyébként pedig békés szándékkal érkeztünk – mondta Aro és tett egy lépést a lány felé.

• Pf! Békés szándékkal. Ezúttal nagyobb koporsóban kívánják őket elásni, ráadásul ártatlanul? Ezt nevezi maga békés szándéknak? - mondta a lány. Ha elég sokáig húzom az időt, akkor Edward visszaér, és el tud még rohanni Carlislejal is – gondolta a lány magában.

• Hölgyem, kérem, tegye le azt a botot, nem akarok erőszakhoz folyamodni – indult el felé Aro lassan.

• Soha, nem fog hozzá érni, csak a testemen keresztül – dühöngött a lány.

• Isabella, menj innen, kérlek – szólalt meg végre Carlisle. – Aro, ő nem csinált semmit, kérlek, engedd el. Ölj meg engem – fordult Carlisle Aro felé.

• Nem akarlak megölni barátom. Azért jöttem, hogy a bocsánatodért esedezzek, ha hagyod – mondta Aro bűnbánóan.

Ekkor hirtelen Edward viharzott Carlisle és Isabella elé, és vicsorogva morogni kezdett. Támadóállásba állt és meredten nézte az előtte álló férfit. Arora és Claudiára rátört a felismerés, hogy ki is az a férfi, aki ott áll a lány és Carlisle előtt, hogy megvédelmezze őket tőlük.

- Te? – szakadt ki belőlük a kérdés egyszerre.