31. fejezet

Miután Alice beszélt Edwarddal és mindent elmondott, visszaért Jasperhez, és úgy érezte, hogy most már minden rendben lesz. Tudta, hogy Edward nem késlekedik, és hamarosan szabadok lesznek. Jasper szeme felcsillant, amikor meglátta maga mellett a rubint színű villanást és egy pillanattal később már Alice feküdt mellette.

• Nos, Kedvesem. Sikerrel jártál? – kérdezte Jasper izgatottan.

• Igen – mosolygott Alice. – Edward azonnal indul és kiszabadít minket, azt mondta, hogy legrosszabb esetben is két nap alatt ideér, és kéri, hogy még légy erős egy kicsit – mondta Alice boldogan.

• Két nap. Rendben, annyit már fél lábon is átvészelek, ha ennyit kibírtam. Addig is elterelhetnéd a gondolataimat a szomjamról, ha nem vagy túl fáradt – mosolygott Jasper.

• Örömmel megtenném. Nem vagyok fáradt. Mire gondoltál? – kérdezte Alice.

• Csak maradj itt és beszélj hozzám. Nagyon jó hatással van az erőmre, a hangod és a jelenléted – mondta Jasper.

• Rendben. Miről beszéljek? – kérdezte Alice.

• Mondjuk arról, hogy hogyan sikerült a nagy kérdés feltétele – vigyorgott Jasper.

• Az nagyon aranyos volt – vigyorgott Alice. - Edward nagyon izgult és attól félt, hogy kikosarazzák, de természetesen nem így történt. A lány igent mondott és éppen szorosan ölelték egymást, amikor oda értem. Végre Edward is megtalálta a párját. Istenem, Esme olyan boldog lesz, ha ezt megtudja és a többiek is. Most már minden rendben lesz, és nagyon boldogok leszünk újra – lelkendezett Alice, de közben aggódva pillantott Jasper arcára.

• Jól vagyok, Kicsim. Nem kell állandóan titokban fürkészned az arcom, és még mindig működik a képességem, habár fáradt vagyok érzem, hogy aggódsz értem – nézett Jasper Alice szemébe.

• Tudom, sajnálom. Nem akarlak még az én érzéseimmel is terhelni, csak… - csuklott el Alice hangja.

• Hé, nincs semmi baj, Alice. Hallod? Jól vagyok, és te sosem terhelsz az érzéseiddel. Például a még mindig tomboló szerelmed határozottan erőt ad és még az aggódásod is. Kérlek, mesélj tovább, szeretném hallani a hangodat. Szóval, hogy néz ki a legújabb hugicám? Te már láttad őt. Én is kíváncsi vagyok rá.

• Nagyon szép, és kedvesnek tűnik. Hosszú vörösesbarna haja van, csokoládé barna szemei és nagyon csinos, karcsú alakja. A törékenysége ellenére nagyon erős jellem és elég makacs is. Szerintem nagyon jól összeillik Edwarddal. Különleges lány, ez biztos, mert Edwardot még sosem láttam olyannak, mint amikor vele van.

Alice csak mesélt és mesélt, véletlenül sem hagyta abba egy percre sem, mert így Jasper rá figyelt és megfeledkezett a fájdalmáról és a fáradtságáról. Már este volt, amikor Alice úgy döntött, hogy megpróbál látomást előidézni, hogy kiderítse merre jár Edward.

• Oh – mondta a látomás után. – Nagyon jól haladnak, ha holnap is ilyen gyorsan jönnek, akkor holnapután reggel már itt lesznek, és szabadok leszünk. Edward hozza a formáját, és úgy szeli a tájat, amilyen gyorsan csak tudja. Most megpihentek, mert Isabellának ennie kell pár falatot, de éjszaka is utazni fognak. Minden perccel közelebb kerülnek. Tarts ki, Szerelmem! – mondta Alice lelkesen.

• Ez nagyon jó hír, Alice. Ne félj, most már ki fogom bírni. Nagyon jó, hogy van ez a képességed. Azt hiszem, hogy nélküled nem bírtam volna ki ezt az évszázadot anélkül, hogy megőrültem volna.

• Köszönöm, de szerintem nélküled őrültünk volna meg mind. Megmentetted a családot, Jasper – mondta Alice őszintén.

• Nem, hárman mentettük meg őket. Te, Edward és én. Mindig is jó csapat voltunk – próbált Jasper mosolyogni.

• Igen, - mosolygott Alice - de ha jobban leszel, akkor még kapsz azért, hogy hazudtál nekem. Nem felejtettem ám el! – mondta a lány, és fenyegetően megrázta Jasper orra előtt a mutatóujját.

• Ez az én feleségem – kuncogott Jasper és lehunyta a szemét.

Alice és Jasper egy kis időre csendbe burkolózott, aztán Alice úgy gondolta, hogy Jasper biztosan örülne neki, ha dudorászna egy kicsit, mert a férfi mindig is szerette, hogyha énekel. Úgyhogy elkezdte halkan dúdolni Jasper fülébe az egyik kedvenc dalukat és remélte, hogy ezzel kicsit eltereli a figyelmét a szomjúságról és a fáradtságról. Jasper szemei kipattantak és mérhetetlen hálával és boldogsággal nézte feleségét, amire Alice elmosolyodott. Az idő csak telt múlt és Jasper azon kapta magát, hogy már egy ideje, fel sem figyelt a fájdalomra, hála Alicenek, aki nagyszerűen eltereli a figyelmét. Aztán hirtelen Alice abbahagyta a dudorászást és a semmibe meredt, a szeme elhomályosodott. Jasper jól tudta, hogy látomása van és csak remélni merte, hogy nem Edwarddal és Isabellával történt valami út közben. Alice már nagyon régóta ebben az állapotban volt, amikor végre megmozdult. A szeme, ha tudott volna, akkor könnybe lábad és Jasper hatalmas félelemhullámot is érzett a lány felöl.

• Szerelmem, mit láttál? Mi történt? – kérdezte Jasper nyugodtan, bár igazából nagyon ideges volt.

• Szörnyűséget! – kiáltott fel Alice.

• Csak nem Edwardékkal történt valami? – kérdezte Jasper aggodalmasan.

• Nem, azt a vámpírt, aki ide juttatott minket megölik – mondta Alice.

• Kicsim, ne haragudj, de szerintem ez jó hír – mondta Jasper, és nem értette Alice-t.

• Hát nem érted, ő az egyetlen bizonyíték, hogy ártatlanok voltunk, ha megölik mielőtt kiderül, akkor örökké bujkálhatunk. Szerintem ez nem lenne jó – szomorodott el Alice.

• Igazad van, sajnálom. Láttad azt is, hogy kik ölték meg? – kérdezte Jasper.

• Két vámpír volt, férfiak, de nem ismerem őket. Annyi biztos, hogy nem vegetáriánusok, mert a szemük vörösen izzott – mondta Alice csüggedten. – Már nem lehet mit tenni. Semmiképpen sem érne oda Edward sem.

• Ne légy szomorú, Szerelmem. Ha bujkálnunk kell, hát bujkálni fogunk, de legalább szabadok leszünk – mondta Jasper lágyan.

• Tudom, hogy igazad van, csak szerettem volna, ha kiderül az ártatlanságunk.

• Tudom, Kedvesem. Egyszer ki fog derülni az igazság. Van időnk megvárni – mosolygott rá Jasper kicsit erőltetetten. – Kérlek, dudorász még nekem. Olyan jó hallani a hangodat.

• Rendben – mondta Alice, és újra kezdte a kedvenc dalukat.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Eközben Volterrába hazaérkezik Claudia és Alex. A testőr nehéz láncon vonszolja maga után a szabadulni próbáló Vittoriot. Amint a testőrök meglátták őket odarohantak, hogy segítsenek nekik, egy testőr pedig az uralkodókhoz sietett.

• Uraim, megérkezett az Úrnő és Alex. Visszahozták Vittoriot - mondta a testőr miközben mélyen maghajolt.

• Ez nagyszerű – lelkendezett Marcus.

• Megsebesültek? – kérdezte Aro aggódva.

• Alexen van néhány karcolás, de nem súlyos, az Úrnő sértetlen, Uram – mondta a testőr.

• Hála az égnek – nyugodott meg Aro és Marcus is fellélegzett mögötte.

• Jöjjenek a nagyterembe – rendelkezett Marcus.

• Igenis, Uram – hajolt meg a testőr és távozott.

Néhány perc múlva Aro és Marcus besétált a nagyterembe, ahol már ott volt mindenki, akinek ott kellett lennie. Vittorio is felhagyott a próbálkozásokkal, hogy kiszabaduljon, mert a teljes testőrség ellen nem volt semmi esélye. Aro tekintete Claudiát kereste, de nem látta sehol.

• Hol van a feleségem? – kérdezte Aro.

Ekkor előrelépett Claudia szolgálója.

• Az Úrnő elnézésedet kéri, csupán néhány perc és itt lesz, szeretné rendbe szedni magát a találkozás előtt – hajolt meg Claudia szolgálója.

• Rendben, köszönöm. Elmehetsz – mondta Aro.

• Igenis, Uram – mondta a lány és már ki is ment a szobából.

Egy időre néma csend telepedett a teremre, majd belépett Claudia teljes Volterrrai díszben, ahogy az egy feleséghez illik. Rámosolygott Arora, aki visszamosolygott, és nagyon szerette volna végre a karjaiba zárni, de előbb azt kellett elintézni, amiért mindenki idejött. Így hát Aro odalépett a lekötözött Vittorio elé és hátranézett testvérére.

• Tedd, amit tenned kell – jött a válasz a kimondatlan kérdésre Marcustól.

Ekkor Aro rátette kezét Vittorio kézfejére és elkezdte pörgetni a gondolatait, mintha csak egy filmet nézne, amikor megtalálta, amit keresett hirtelen lassított és erősen koncentrálva figyelte az eseményeket. Amikor a lényeghez ért, megtorpant, és felkiáltott.

• Szentséges ég! Nem hiszem el, hogy megbíztunk benned. Hogy tudtad ennyi éven át megtéveszteni a testvéremet? – döbbent meg Aro.

• Mit láttál? – kérdezte Marcus.

• Várj, még egy kicsit még nem értem a végére – mondta Aro és újra koncentrálni kezdett.

Végignézett mindent. Azt ahogyan Európa szerte félvéreket teremtett a társai segítségével, majd begyűjtötte és képezte őket. A hazugságot, amikor a Culleneket vádolta. Az ártatlan család arcát, amikor eltépték őket a párjuk mellől, és egyesével elásták őket a koporsókban, aztán azt, hogy a vele tartó Volturikat megölte a társai segítségével, majd látta, hogy miket művelt egy évszázadon át. Végül pedig a menekülést Claudia és Alex elöl, azt, hogy kis híján megölték a testőrt és a feleségét. Meg is tették volna, ha nem tűnik fel egy vámpír, aki segített rajtuk. Majd egészen addig végignézte az eseményeket, amíg elfogták, és ide hozták.

• Ő követett el mindent két társával! – kiáltott fel Aro. – A Cullenek ártatlanok, soha nem is volt semmi közük ehhez az egészhez – mondta megrendülten.

• Akkor hát bűnhődnie kell. Szerintem hagyjuk meg a döntést azoknak, akiket bajba sodort és szenvedésre küldött – mondta Marcus.

• Hogyisne, még a végén Carlisle megkegyelmezne neki. Túl jó ahhoz, hogy valaki halálát kívánja. Nekem az a véleményem, hogy rászolgált a halálra. Kérlek fivérem, hogy támogasd a döntésemet – mondta Aro.

• Legyen hát, ahogy kívánod, Aro – egyezett bele Marcus. – Alex? – nézett legjobb emberére.

• Igen, Uram? – lépett elő a testőr.

• Elég jól vagy hozzá, hogy végrehajtsd az ítéletet? – kérdezte Marcus.

• Természetesen, Uram.

• Rendben, akkor válasz magad mellé egy megbízható segítőt és vigyétek. Az ítéletet most rögtön végre kell hajtani – mondta Marcus.

• Ahogy kívánják – hajolt meg Alex és társával együtt kivezette Vittoriot a teremből.

Ahogy mindenki távozott a teremből Aro előrelendült és karjaiba zárta feleségét, majd mélyen a szemébe nézett.

• Jól vagy? – kérdezte aggódva.

• Igen, most már jól – mondta Claudia.

• Kedvesem, mi történt a szemeddel? Furcsa színe van – döbbent meg Aro.

• Erről inkább ne is beszéljünk. Nézd, meg hogyha kíváncsi vagy – tette Claudia a kezét Aro tenyerébe.

Aro eltátotta a száját, amikor meglátta a jelenetet.

• Jesszusom. Medvét? – kiáltott fel Aro.

• Medvét, bizony – sóhajtotta a felesége.

• Akkor ez a vámpír olyan, mint Carlisle. Nekem is tilos volt normális vért innom a területén – vigyorgott Aro.

• Ezek szerint már te is ittál medvéből? – döbbent meg Claudia.

• Nem, soha nem vendégeskedtem nála egy hétnél tovább, ha meglátogattam, mert megmondta, hogy az ő területén nem vadászhatok csak állatokra – mosolygott Aro. – De úgy látom, hogy ez vészhelyzet volt. Legalább valami húsevőt fogott nektek és nem szarvast, Carlisle azt mondta egyszer, hogy a húsevő állatoknak jobb az íze.

• Attól még pimasz egy alak volt, de mégis valahogy nagyon kedves – mondta Claudia. – A társa pedig megmentette az életünket.

• Megkedvelted, ha jól látom – mondta Aro.

• Igen, megkedveltem. Remélem, hogy még találkozunk vele. Edwardnak hívták.

• Készen vagyunk az indulásra – lépett Marcus a terembe.

• Akkor indulás Forksba. Hozzuk ki őket – mondta Aro, és kézen fogta a feleségét.