15. fejezet

A kislány evett egy kicsit és megitta a teát, amit kapott.

• Köszönöm. – fordult Edward felé

• Nincs mit. Nem kérsz többet enni?

• Nem, köszönöm.

• És még egy kis teát?

• Teát kérek még. Köszönöm.

• Elmeséled, hogy mi történt veled? – kérdezte Edward, amikor letette a csészét a kislány elé, már kiolvasta a kislányból, hogy mi történt, de gondolta jobb hogyha a kislány beszél róla valakivel

A kislány szeme könnybe lábadt, de azért mesélni kezdett.

• Minden olyan gyorsan történt. Tegnap délután pár barátnőmmel játszottunk a város szélén. Ott élek a szüleimmel és a dadusommal. Sokáig kint voltunk már sötét volt, amikor elköszöntünk egymástól. Elindultam a ház felé és hirtelen valami elkapott és a táj csak úgy suhant mellettem. Azt se értettem, hogy mi történik, és nagyon megijedtem. Aztán hirtelen megálltunk és akkor láttam meg azt a férfit, aki elrabolt. Megkötözött és valami olyasmit mondott nekem, hogy „tökéletes kis csali leszel”. Ez nem tudom, hogy mit jelent. Így feküdtem egész éjszaka és egész nap megkötözve, aztán a férfi felkapott és ide hozott. Isabellát azzal fenyegette, hogy az ajtaja előtt fog engem kínozni, amíg ki nem jön, és ha kell meg is öl engem, aztán pedig hoz valaki mást, akit itt fog bántani, még ki nem jön a szobából. Úgyhogy Isabella megegyezett a férfival, hogy ő kijön én pedig bezárkózhatok a szobájába. Aztán én bejöttem ide. A férfi pedig elvitte őt, de már itt is bántotta, mert hallottam egy sikkantást és, hogy a férfi rádörren, hogy maradjon csöndben. Isabella pedig valami olyasmit mondott, hogy „arról nem volt szó, hogy itt helyben kettétör”. Azután azt hiszem elmentek. – zokogott fel a kislány

• Semmi baj. – csitította Edward

Legnagyobb meglepetésére a kislány rápillantott, majd az ölébe mászott és átkarolta a nyakát. Edward azt sem tudta, hogy mit csináljon, csak ült a széken és meg sem mozdult. Még sosem volt olyan, hogy bárki is vigaszt próbáljon keresni nála. Így azt sem tudta, hogy mit kéne most tennie. Gyermek pedig pláne nem volt soha túl közel hozzá. Általában felnőttekkel foglalkozott. A gyerekeknek eddigi pályafutása alatt mindenhol volt gyermekorvos, aki jobban értett hozzájuk. Végül úgy döntött, hogy beleolvas a kislány gondolataiba.

Mi a baj? Eddig, hogyha vigasztalásra volt szükségem vagy féltem anya, apa vagy a dadus mindig ölbe vett és a hátamat meg a hajamat simogatta. Attól mindig megnyugszom. Azt hittem, hogy ő is vigasztalni próbál, hiszen annyi nyugtató szót mondott már, de nekem az most sajnos kevés. Lehet, hogy jobb lenne, ha visszaülnék a székemre, majd anya otthon megvigasztal. Buta ötlet volt az ölébe ülni, hiszen nem ismer, biztosan fogalma sincs, hogy mit szokott tenni ilyenkor a családom. Biztosan nincs gyereke, én meg most zavarba hoztam.

A kislány már éppen ki akart mászni Edward öléből, amikor lassan köré fonódott két kar és simogatni kezdte a hátát és a haját. Lili rögtön visszakucorodott a biztonságba és hagyta, hogy Edward vigasztalja őt. Biztos volt benne, hogy tőle nem kell tartania, mert Isabella is azt mondta, hogy neki nyugodtan ajtót nyithat majd. Pár percig így ültek csendben, mire a kislány megnyugodott és hálásan nézett fel Edwardra. Ekkor nyitott be Marie mama, aki megmosolyogta a látottakat. Majd megkérte Edwardot, hogy menjen ki egy percre. Aki rögtön el is indult, miután visszaültette Lilit a székére.

• Mindjárt visszajön valaki, rendben? – mosolygott a kislányra

• Igen. - bólintott Lili

Edward kilépett a folyosóra és gyorsan becsukta az ajtót.

• Igen? – kérdezte aggódva

• Átöltöztettem Isabellát és meg is néztem a hátát és a hasát.

• Talált valamit?

• Igen a hasán keresztbe van egy hatalmas lila folt, olyan mintha nagyon erősen megütötte volna valami. Azt hiszem, hogy nem súlyos, de ha felébred biztosan nagyon fog fájni neki. Azért megvizsgálná Ön is? Mégis csak maga az orvos.

• Természetesen. Azonnal megyek. Bemenne Lilihez? Azt hiszem, hogy kezd megnyugodni, de Ön szerintem biztosan jobban ért a gyerekekhez, mint én.

• Azonnal bemegyek hozzá, bár úgy láttam, hogy Önnek is elég jól ment a dolog. Vagy felhasznált egy kis segítséget? – mosolygott az asszony

• Ezt, hogy érti?

• Tudja Isabella mesélte, hogy Ön olvas mások gondolataiban.

• Nem zavarja Önt? – kérdezte Edward komolyan

• Nem, csak olyan különös belegondolni.

• Mr. Stevens nem tudja, hogy mi a képességem, ha jól sejtem. – kuncogott Edward

• Nem. Nem akarjuk neki elmondani, mert akkor nagyon kellemetlenül érezné magát.

• Nem baj. Roppant szórakoztatóak a gondolatai. Akkor megyek és megvizsgálom Ms. Swant.

• Rendben. Én pedig megyek a kislányhoz. Kérem, szóljon, ha végre magához tér.

• Azonnal szólok Asszonyom.

Edward elindult a lány szobája felé, Marie mama pedig bement a konyhába a kis Lilihez, aki a teáját szürcsölte. Amikor Edward belépett a szobába mosolyogva vette tudomásul, hogy az asszony mindent tökéletesen előkészített neki a vizsgálathoz. Isabella hálóinge fel volt hajtogatva egészen addig, hogy jól látható legyen a zúzódás a takaró, pedig úgy volt hajtogatva, hogy tökéletesen takarja a lány köldöke alatti részt. Pontosan csak azon a sávon hagyta szabadon a kis neveltje bőrét, ahol a sérülés volt. Edward óvatosan megvizsgálta a sérülést, de hamar rájött, hogy valószínűleg ez lehetett az, amit a kislány „kettétörésnek” emlegetett. A férfi éppen távozni készült a szobából, hogy megkérje Marie mamát, hogy szerezzen be néhány gyógyfüvet, amiből borogatást lehet készíteni a zúzódásokra, amikor Isabella mocorogni kezdett. Edward megállt és visszament az ágyhoz. A lány lassan kinyitotta a szemét.

• Hol vagyok? – lepődött meg a lány.

• Semmi baj, a szobájában van – mondta Edward gyorsan.

• Hol van Lili? – kérdezte ijedten és megpróbált felülni, de egy fájdalmas nyögés lett az eredménye

• A konyhában van Marie mamával. Jól van. Nagyon bátor kislány. – fektette vissza Edward gyengéden a lányt

• Reméltem, hogy értem jön. – mosolygott Edwardra

• Ez csak természetes. Bocsásson meg, amiért majdnem elkéstem. Az én hibám. Nem kellett volna itt hagynom. – hajtotta le a fejét Edward

• Ne butáskodjon, hiszen én mondtam azt, hogy menjen nyugodtan és én ígértem meg azt is, hogy nem jövök ki a szobámból, de mégis kijöttem. Remélem megérti.

• Természetesen, de akkor is nagyon sajnálom, ami történt. Itt kellett volna lennem.

• Nem emlékszem rá, hogy mikor ért oda. Hogy talált rám?

• Ez egy hosszú történet. Majd egyszer elmondom.

• Benedict?

• Sajnos elmenekült, de el fogom kapni. Ne féljen.

• Nem félek, amíg Ön velem van. – mosolyodott el lányt

• Hogy érzi magát?

• Nagyon fáj a fejem, és a nyakam. A többi elviselhető. Legalább már a hasam nem fáj olyan szörnyen.

• Ha jól sejtem Benedict a vállára dobta, és úgy vitte.

• Igen, de a hajított lenne a megfelelő kifejezés. Azt hittem kettétör.

• Sajnálom, hogy nem voltam itt, de többé ilyen nem fog előfordulni. Ezt megígérem.

• Hiszek magának. Megvizsgált? Illetve biztosan megtette. Súlyosak a sérüléseim?

• Szerencsére nem kisasszony. Főleg zúzódásokat szerzett. A fején, a nyakán, a csuklóján és a hasán vannak. Pár nap alatt rendbe fog jönni, de azért szeretnék adni egy kis fájdalomcsillapítót és tennék rájuk egy borogatást, ha beleegyezik.

• Természetesen. Ön az orvos. Bízom magában.

• Köszönöm.

Edward azonnal a táskája után nyúlt, amit valószínűleg szintén Marie mama csent ide a szobájából és kivett egy fecskendőt és egy fiola fájdalomcsillapítót. Isabella amint meglátta pánikba esett.

• Azt mondta, hogy fájdalomcsillapítót ad.

• Igen kisasszony. Ez fájdalomcsillapító.

• Nem az ott egy injekció, azt hittem tablettára gondol.

• Az injekció hatásosabb és gyorsabb is lenne.

• Nem baj, nekem jobb lesz a tabletta.

• Gyorsan beadom, észre sem fogja venni és utána nem fog mindene fájni. Ígérem.

Erre Isabella csak megrázta a fejét, és védekezően összehúzta a karjait, hogy ne látszódjanak a vénái még csak véletlenül sem. Majd morcosan nézett Edwardra.

• Nem fog összeszurkálni. Úgy tűnik ez minden orvos mániája. Mindegyik csak szurkálni akarja a betegét, amikor már rengeteg tabletta is létezik, és az nem fáj.

• Ez sem fog fájni, higgye el. Észre sem fogja venni.

• Nem. Soha. Ha kell így maradok örökre.

Edward nagyot sóhajtott és nem tudta, hogy mit csináljon. Nem akarta erőszakkal beadni a fájdalomcsillapítót, de nem tudta, hogy akkor mi tévő legyen. Ekkor eszébe jutottak Alice szavai. „Ne félj, ő is szeret téged.” Ez a gondolat új ötletet adott neki az injekció beadásához. Lassan a lány szemeibe nézve előre dőlt és lágyan rátapasztotta ajkait a lányéra. Isabella ezen úgy meglepődött, hogy rögtön engedett karjai görcsös szorításán. Észre sem vette, ahogy Edward végigsimít a könyökhajlatán, majd egy gyors mozdulattal befecskendezi a fájdalomcsillapítót. Ezután lassan visszahúzódott a lány ajkaitól. Isabella szemei kipattantak, amikor Edward visszahúzódott és döbbent tekintettel nézett a férfira. Edward egy pillanatig feszülten nézte a lány arcát, de mikor nem látott rajta dühöt és nem kapott egy hatalmas pofont sem megnyugodott.

• Még most sem fogom engedni, hogy összeszurkáljon. – mosolyodott el halványan a lányt, de ellenállása már nem volt olyan magabiztos

• Már túl vagyunk az injekción. – mosolygott Edward is

• Micsoda? Mikor? Ez egyáltalán nem volt tisztességes.

• Tudom kisasszony, és higgye el szégyellem is magam egy kicsit, de nagyon is hatásos volt. - kuncogott

• Szóval maga csak ezért? Úgy értem, hogy különben nem is? – döbbent meg a lány

• Nem kisasszony, nem csak az injekció miatt csókoltam meg. Azt hiszem, hogy tartozok egy vallomással. Én szeretem Önt. Be kell valljam, hogy a családom elvesztése után megfogadtam, hogy senkit nem engedek közel magamhoz, de Ön valahogy megtörte ezt az elhatározást. Még soha nem találkoztam Önhöz hasonló hölggyel és azt kell, hogy mondjam, hogy teljesen elbűvölt. Kérem, ne vegye tolakodásnak és nem is szántam annak. Én csak nem bírtam megállni, hogy ne tegyem meg.

• Semmi baj. Örülök, hogy megtette. – amikor Edward kérdőn nézett rá folytatta - Úgy értem, hogy én is szeretem Önt.

• Biztos benne? Én nem vagyok ember. Ha engem választ még sok problémánk lesz. Ezt főleg arra értem, hogy valószínűleg sok furcsa pillantást fog kapni, ha egy vámpír kedvese ember létére. Még soha nem hallottam ilyen párról.

• Lehet, hogy Ön vámpír, de bizton állíthatom, hogy a legérzőbb szívű lény, akivel valaha találkoztam. Marie mamán kívül, de rajta azt hiszem, hogy senki nem tudna túl tenni. Ha pedig megbámulnak, akkor az az emberek problémája és nem az enyém. Az én dolgom, hogy kit szeretek.

Edward ezekre a szavakra nem tudta visszafogni magát és újra finoman megcsókolta a lányt. Isabella pedig visszacsókolt. Edward egy kicsit elhúzódott és megszólalt.

• Azt hiszem szólnom kéne Marie mamának, hogy végre felébredt. Nagyon aggódik.

• Rendben. – mosolygott a lány

• Még egy kérdés. Arra gondoltam, hogyha Ön is beleegyezik, akkor idehívnám a két legjobb tanítványomat, hogy segítsenek a védelemben. Nagyon megbízhatóak és önszántukból lettek állatevő vámpírok, csak egy kis segítség kellett nekik hozzá. Úgy mindig itt lehetne valaki, és biztosan nem történne ilyen többé. Nem zavarná, ha három vámpírral lenne körülvéve? Sokkal biztonságosabb lenne.

• Jöjjenek csak. Ha Öntől tanultak, és Ön megbízik bennük, akkor én is bízom majd bennük.

• Köszönöm.

Edward még gyorsan nyomott egy puszit a lány homlokára, majd elindult a konyha felé. Tényleg szeret. Alicenek már megint igaza volt. De hol van Alice, és hol van a családom? Ezt még mindig nem értem. Vajon Alice tényleg angyal lett? – gondolkodott el Edward