13. fejezet

Benedict így hát egy pillanatig kicsit lejjebb csúszott a rejtekében és felkapta a tegnap elrabolt kislányt, akit nem táplálkozás céljából hozott magával, hanem azért mert tudta, hogy a lány nem tudná elviselni, hogyha végig kellene hallgatnia, ahogy megkínoz és megöl egy gyermeket. Futásnak eredt és már egy perccel később a kastély előtt is volt. A főkaput ugyan bezárták és Edward azt is megerősítette már, de az ablakok felöl még így is könnyedén bejutott pár pillanat alatt a kastélyba. Pontosan tudta, hogy hol van a lány szobája, mert a rejtekhelyéről tökéletesen rá lehetett látni, úgyhogy célirányosan rögtön odament. Nem igazán bízott benne, hogy az ajtót nyitva találja, de azért megpróbált benyitni, mert ha esetleg nyitva van, akkor talán mégis megehetné a kislányt, mielőtt elrabolná a lányt. Miután nem járt sikerrel halkan bekopogott, hátha meggondolatlanul ajtót nyit a lány neki, de nem így történt.

• Ki az? – kérdezte a lány – Máris visszaért Mr. Masen?

• Mr. Masen még nem ért vissza.

• Ki maga? – kérdezte Isabella, bár már sejtette a választ.

• Benedict vagyok kisasszony. Szeretnék beszélni Önnel.

• Beszélni velem, na persze. Nem ijedek meg magától. Ezen az ajtón nem tud bejutni, ha nem nyitom ki. Én pedig nem fogom kinyitni és az ablak felől sincs esélye.

• Tudom, hogy nem tudok bemenni, ezért fog Ön kijönni hozzám.

• Az ki van zárva. Teljesen idiótának néz? Miért mennék ki magához?

• Azért mert itt van nálam egy ártatlan kislány. Olyan nyolc éves körüli lehet és a családja már biztosan nagyon aggódik érte. Ha nem nyitja ki, akkor kénytelen leszek bántani a kislányt, esetleg még megölni is, csak Önön múlik a dolog.

• Miért hinném el, hogy van magával egy kislány?

• Bebizonyítsam?

• Mégis hogyan tudná bebizonyítani?

• Elég egyszerűen. – azzal lekapta a válláról a remegő gyereket és kikötötte a száját. – Na kislány, rajtad a sor. Mondd el szépen a néninek, hogy hogy hívnak.

• Lili vagyok. – szipogta a kicsi, aki már nem is látott a könnyeitől.

• Jesszusom, azonnal engedje el maga vadállat! – mondta a lány dühösen

• Komolyan azt hiszi, hogy csak így elengedem? Azt már nem, viszont egyezséget ajánlok. Két lehetősége van. – vigyorodott el a férfi

• Mi lenne az?

• Nem bántom a kislányt egy ujjal sem, hogyha kijön ide hozzám és szép csendben velem jön, hogy senki ne halljon meg bennünket.

• A kislányt elengedi, hogyha kimegyek?

• Igen.

• Mi a garancia rá, hogy nem fogja mégis bántani, hogyha belemegyek az egyezségbe?

• Szavamat adom rá. Megígérem, hogyha kijön, és csendben marad, amíg elhagyjuk a kastélyt, akkor a kislány most rögtön bemehet az Ön szobájába, és magára zárhatja az ajtót. Megegyezhetünk?

• Mi a másik lehetőség?

• Nem hiszem, hogy a másik lehetőség lenne inkább a kedvére.

• Azért csak mondja.

• A másik lehetőség, hogy lassan és fájdalmasan kínozni kezdem a kislányt és majd a sikolyai meggyőzik arról, hogy jöjjön ki. Tehát melyik lehetőséget választja? Csak gyorsan döntsön, mert nekem nagyon tetszik a második lehetőség.

• Maga…. – inkább abbahagyta itt a mondanivalóját, mert ami az eszébe jutott az nem illett volna egy hölgyhöz, és egy kislánynak sem kéne végighallgatnia a gondosan megválogatott jelzőket, amik az eszébe jutottak a férfiról

• Igen?

• Inkább nem is mondom ki, hogy mire gondoltam.

• Azt hiszem jobb is így. Szóval, hogy döntött?

• Rendben. Kimegyek magához.

• Nagyszerű, sejtettem, hogy ezt a lehetőséget választja.

• A kislányt hozza ide az ajtó elé, egészen közel.

• Rendben. Itt állunk az ajtó előtt közvetlenül.

• Lili kicsim én Isabella vagyok. Ne félj, mindjárt biztonságban leszel.

• Szia Isabella. – súgta a kislány

• Jól vagy?

• Igen. Ne gyere ki, bántani akar téged. – mondta bátran Lili, bár nagyon félt

• Nem fog, ne félj. – hazudott a kislánynak. Milyen bátor kislány. Remélem, meg tudom menteni. – gondolta magában

• Biztos vagy benne?

• Persze kicsim, ne aggódj. Közel vagy az ajtóhoz?

• Igen, itt állok közvetlen előtte.

• Rendben. Lépjen hátrébb Benedict!

• Jól van. Hátrébb lépek, de ne próbálkozzon semmivel, ha esetleg azon járt az agya, hogy be tudja rántani a kislányt, és vissza tudja csukni az ajtót, akkor elárulom, hogy egyrészt nagyon gyors vagyok, másrészt hogyha véletlenül sikerrel jár, akkor úgy öt percen belül itt vagyok egy másik kislánnyal, és az a kislány már nem ússza meg annyival, hogy megijed. Megértette?

• Igen, értem. Lili hátrébb lépett a férfi?

• Igen, egészen a folyosó másik oldalánál áll.

• Rendben, most kinyitom az ajtót te beszaladsz, én pedig kimegyek. Amint bent vagy a szobában magadra zárod és nem nyitod ki senkinek, csak ha úgy hívják, hogy Marie mama, Mr. Masen, vagy Mr. Stevens. Megértetted? Senki másnak.

• Igen, értem.

• Rendben, akkor nyitom az ajtót. – mondta Isabella

A kislány egy pillanat alatt a szobában volt, Isabella pedig kint és gyorsan becsapta maga után az ajtót.

• Zárd be kicsim. – fordult még vissza egy pillanatra, és amikor meghallotta elfordulni a kulcsot megnyugodott. A kislány már biztonságban van.

Abban a pillanatban két erős kar fonódott köré, hirtelen megfordította és felkapta. Egy kicsit sem volt óvatos. Isabella halkan felsikkantott, ahogy a férfi a kőkemény vállára hajította, mint egy zsákot, meglehetősen megütötte magát.

• Úgy egyeztünk meg, hogy csöndben maradt. – dörrent rá a férfi

• Arról akkor még nem volt szó, hogy kettétör itt helyben. Ez nagyon fájt. – zihálta a lány

• Oh, elfelejtettem, hogy ilyen törékenyek az emberek. Főleg a kisasszonyok – vigyorodott el kegyetlenül a férfi.

• Nem elég, hogy egy vadállat, még hímsoviniszta is?

Erre a kérdésre már nem kapott választ. Benedict elkezdett vele rohanni. Isabella halványan reménykedett még benne, hogy esetleg az erdő felé indulnak, ahol van esélye, hogy Mr. Masen meghallja a sikolyait, de miután a férfi közvetlenül a másik irányba rohant vele, még ez a cseppnyi remény is elszállt. A lány teljesen kétségbe esett. Nagyon félt a férfitól, de elhatározta, hogy nem fogja kimutatni, nem kell, hogy ez az őrült még inkább felsőbbrendűnek érezze magát. Sokáig szaladt vele Benedict, Isabellának már fogalma sem volt, hogy hol járnak egyáltalán. Abban biztos volt, hogy ilyen messze még soha nem volt az otthonától. Egy számára teljesen ismeretlen erdő tárult elé. Az erdő szélénél a férfi lassítani kezdett, és nem sokkal később egy faház előtt álltak meg, Benedict kinyitotta az ajtót, a karjaiba húzta a lányt és, és mint az ifjú házasok belépett vele a házba.

• Nos Kedvesem, hogy tetszik az új otthona?

• Új otthonom? Maga megőrült? Azonnal tegyen le, nem vagyok a felesége, és nem is leszek soha. Inkább a halál.

• Ugyan már, hiszen az apjának is megígértem, hogy elveszem és jól bánok magával. Ráadásul meglehetősen jóképű is vagyok. Mi a kifogása ellenem? – mosolygott a lányra gúnyosan.

• Talán az, hogy egy vadállat, aki gyerekeket rabol el, és lányokat akar nyerni kártyán kétségbeesett emberektől. Megjegyzem, hogy nem Ön nyert, hanem Mr. Masen.

• Lehet, de az a bolond nem használja ki a lehetőséget, hát majd én megteszem.

• Mr. Masen egy úriember, nem úgy mint maga.

A mondandója után Isabella pofon vágta a férfit olyan erősen amilyen erősen csak tudta, de az meg sem rezzent. Vigyorogva nézett továbbra is a lányra.

• Mh…vad a kisasszony. Ez tetszik, majd én betöröm magát.

• Nem vagyok ló. Azonnal tegyen le. Inkább meghalok semmint a magáé leszek, ebben biztos lehet.

• Ne izguljon, a halál is gyorsan utoléri majd, mert ha megvolt a nászéjszakánk, és túléli, akkor azonnal át is változtatom, hogy velem maradhasson örökre. – vigyorodott el a férfi

• A nászéjszaka előtt illene megülni a nászt is, nem gondolja? Legalábbis eddig így volt szokás.

• Sajnálom Kedvesem, arra most nincs időnk, mert a barátja pár óra alatt biztosan ránk talál. Úgyhogy kénytelenek leszünk felcserélni a dolgokat.

Benedict elindult a lánnyal a hálószoba irányába, majd amikor odaértek az ágyra dobta a lányt. Isabella azonnal felpattant és újra pofon vágta a férfit. Erre visszakézből kapott egy akkora pofont, hogy szó szerint a fal adta a másikat.

• Mondtam, hogy majd én betöröm magát. Magának is jobb lenne, ha nem ficánkolna állandóan. - hajolt a férfi a lány fölé, aki kábán meredt maga elé.

• Soha nem fogok engedelmeskedni magának. – mondta Isabella, majd megpróbált felállni a földről.

----------------------------------------------------------------------------

Fél órával azután, hogy elhagyta a kastélyt az erdőben Edward már éppen egy szarvasból ivott, amikor valami furcsát látott meg nem messze kicsit beljebb az erdőben. Még soha nem látott ilyesmit, egy különös fény volt, ami rubin színű fénnyel csillogott a sötétben. Edward nem tudta mi az, de vonzotta őt. Eldobta a szarvast, miután végzett vele és a fény felé indult. Először elvakította a különös csillogás, alig tudott ránézni, ahogy közelebb ért, de a fény egyre inkább gyengült és egy alak kezdett körvonalazódni. Edward csak állt ott teljesen elbűvölve és várta, hogy mit vagy kit fog látni. Aztán teljesen megmerevedett, mikor felismerte az alakot, amely még mindig csillogott, de már nem annyira, mint a megjelenésekor.

- Alice? – suttogta döbbenten