5. fejezet.

• Hogy mondta?! – döbbent meg a lány – Elnézést kérek rosszul hallottam.

• Sajnálom Ms. Swan, de jól hallotta.

• Az apám feltett engem egy kártyapartira?! Ezt most nem mondja komolyan!

• Tudom, hogy ez elég hihetetlen, de így történt.

• Nem, ez teljesen ki van zárva, az apám szeretett engem. Ugyan miért tett volna ilyet?

• Azt hiszem el volt keseredve, és Benedict azt ígérte, hogy mindig jól fog Önnel bánni és a birtok is megmarad.

• Már megbocsásson, de ez nem mentség. Hogy tehetett ilyet velem a saját apám? Nem vagyok tárgy, amit csak úgy fel lehet dobni tétként, ha úgy tartja a kedve.

• Tudom, és higgye el az édesapja sem gondolta azt, hogy Ön egy tárgy. Nagyon szerette magát és nagyon megbánta, ami történt.

• Ezt meg honnan tudja? Az előbb még azt mondta, hogy nem is ismerte és csak egyszer találkoztak.

• Ez így is van.

• Akkor honnan tudja?

• Egyszerűen látszott rajta. – láttam a gondolataiban, tette hozzá magában.

• Ez édes kevés. Akkor mégis hogyan halt meg az apám? Ezek szerint nem az életét ajánlotta fel, hogyha veszít, hanem az enyémet. – mondta élesen.

• Akkora bűntudata volt, hogy mit tett Önnel, hogy kiment a mosdóba és megölte magát. Nagyon sajnálom, kérem, bocsásson meg, meg kellett volna akadályoznom, hogy megtörténjen. – sütötte le bűnbánóan Edward a szemeit.

• Ugyan honnan tudta volna, hogy mit tervez? Talán gondolatolvasó?

• Ami azt illeti kisasszony.

• Mi? Maga olvass mások gondolataiban?

• Igen, de a jelek szerint nem mindenkiében.

• Tehát az apáméban nem tudott. Ez nem az Ön hibája.

• De az édesapjáéban tudtam.

• Akkor nem értem, hiszen akkor megakadályozhatta volna. Mire figyelt, ha nem rá?

• A játékra.

• De hát azt mondta, hogy Ön felállt az asztaltól.

• Igen, de amikor meghallottam, hogy mi a tét inkább visszaültem én is játszani.

• Micsoda? – ugrott fel a lány – Hát ez remek, nem elég, hogy az apám és az a másik vámpír tárgyként kezel, ezek szerint még maga is? Volt abban a klubban valaki, aki nem engem akart megkapni? – üvöltötte, ahogy csak bírja.

• Nyugodjon meg kisasszony, kérem. Higgye el nem voltak tisztességtelen szándékaim ezzel. Csupán meg akartam menteni.

• Megmenteni? Miért nem az apámat mentette meg? Miért nem akadályozta meg, hogy kimenjen a mosdóba? Miért nem mondta meg neki, hogy visszaadja a birtokon? – kelt ki magából a lány.

• A megkötött üzletek alól nincs kibúvó, ezért vannak a versenybírák is. Az édesapja és Benedict ügyébe nem volt jogom beleszólni. Így csak annyit tehettem, hogy megpróbálok én nyerni, és akkor megóvhatom Önt. Túlságosan is a játékra koncentráltam és ezért nem hallottam meg, hogy az apja mire készül. Kérem, higgyen nekem, nagyon sajnálom, ami történt.

• Akkor most térjünk vissza arra, hogy kié is lettem. – mondta ingerülten - Benedict nyert és bármikor idejöhet, hogy elvegye, ami az övé?

• Nem hölgyem, én nyertem.

• Tehát Öné a birtok és a vagyon, ja és persze én is a tulajdona vagyok. Igaz? – mondta szúrósan.

• Nem kisasszony, minden az Öné és sosem tekinteném a tulajdonomnak.

• Egy lánynak nincs joga a birtokot megörökölni. Összeszedem a személyes holmimat és elhagyom a birtokát Mr. Masen.

• Ne, nem akarom elvenni azt, ami Önt illeti.

• Engem már nem illett itt semmi. Az apám meghalt és nincs bátyám, nincs férjem sem. Nincstelen vagyok.

• Nem tartok igényt a vagyonára, sosem tenném.

• Köszönöm, ez kedves magától, de ez ellen már nem tehetünk semmit. Ég Önnel Mr. Masen.

• Nem hagyhatja el a birtokot Ms. Swan! – mondta kicsit hangosabban a lány után.

• Miért nem? Talán mégis csak tárgy lennék? A tulajdona? – fordult vissza Isabella – Na ide figyeljen, ha azt hiszi, hogy parancsolgathat és azt tehet velem, amit csak akar akkor nagyon rosszul gondolja. Nem érdekel, hogy megnyert engem, nem fog velem rendelkezni. Van önálló akaratom és elmegyek. – üvöltötte.

• Sajnálom, de ezt nem engedhetem, mert veszélyben van.

• Mégis miféle veszélyben?

• Benedict még mindig meg akarja szerezni magát.

• Őszintén szólva nem érdekel. Öljön csak meg, akkor legalább vége lesz ennek az őrületnek. Ő legalább nyíltan vállalja, hogy mire készül! Nem olyan sunyi, mint maga és az apám, akik úgy tesznek, mint a normális emberek és aztán hátba szúrnak! – keseredett el Isabella.

• Nem akartam hátba szúrni és az apja sem akart Önnek rosszat!

• Ezzel már mindketten elkéstek. Elmegyek és szembenézek a sorsommal!

• Ne legyen már ilyen makacs. Nem fogom hagyni, hogy elmenjen és Benedict elkapja. Nem csupán megölni akarja. Annál sokkal rosszabbra készül. Értse már meg! – emelte fel Edward is a hangját.

• Mit érdekli az magát? Azt mondta, hogy nem vagyok a tulajdona, ezért azt teszek, amit csak akarok. Én pedig azt akarom, hogy vége legyen ennek az egésznek! Érti? Nincsenek szüleim, nincs testvérem. Senki nincs, akinek kellenék. A birtok sehogy nem lehetne az enyém, legfeljebb ha lenne férjem, ami nincs. Úgyhogy elmegyek.

• Nem megy el! – szűrte Edward a fogai között.

• Ó, dehogyisnem. Ezt figyelje!

Ezzel Isabella megfordult és elindult a szobája felé. Edward ott maradt a kanapén ülve és egy kicsit megkönnyebbült, hogy túl vannak ezen a beszélgetésen. Bár sejtette, hogy a lány hasonlóképpen ingerülten fog reagálni, ami nem is csoda, a jelen helyzetben, de biztos volt benne, hogy nem hagyná el a birtokot, mivel meghalni azért biztosan nem akar. Ezt csak az indulatok mondatták vele. Egy fél óra múlva meghallotta Isabella szobájának ajtaját kinyílni és odament, hogy beszéljen vele és biztosítsa róla, hogy minden rendben lesz és helyrehozzák az életét, de nagy megdöbbenésére a lány egy hatalmas bőröndöt vonszolt maga után.

Tehát mégis komolyan gondolta? El akar menni? Márpedig ezt nem engedem meg. Akkor kénytelen leszek kényszeríteni rá, hogy maradjon, mert nem fogom hagyni, hogy bántódása essen. Miért ilyen makacs? Miért nem képes felfogni, hogy mekkora veszélyben van?

• Ms. Swan mégis mit művel? – vonta fel a szemöldökét

• Elhagyom a birtokát Mr. Masen! Ahogy mondtam. – mondta felháborodva

• Nem kisasszony, Ön nem fogja elhagyni ezt a birtokot.

• De igenis el fogom hagyni ezt a birtokon.

• Nem fogja elhagyni.

• Mégis miért nem?

• Azért mert nem engedem el.

• Kevés maga ahhoz, és különben is azt mondta, hogy nem tekint a tulajdonának. Tehát szabad ember vagyok, úgyhogy azt csinálok, amit akarok. – mondta szúrósan.

• Megértem, hogy gyűlöl, de nem hagyja el a birtokot.

• Semmi köze hozzá, hogy mit csinálok.

Isabella megunta ezt a vitát, ezért tovább indult a bőröndjével, de Edward elkapta a bőröndöt és nem engedte el. A lány morcosan nézett a férfira, de aztán sóhajtott egy nagyot és elengedte a csomagját, majd tovább indult kifelé a házból. Érezte a hátán, hogy továbbra is figyeli minden mozdulatát, úgyhogy futni kezdett, hogy mielőbb kijusson innen. Edward megelégelte a makacsságot és nem törődve az emberi tempóval gyorsan a lány után eredt és felkapta a vállára. Isabella kapálózott, rúgott, harapott, karmolt és kiabált. Mindent megpróbált azért, hogy szabaduljon, de nem járt sikerrel. Közben Marie mama és Mr. Stevens már odaszaladt, hogy mi ez a nagy kiabálás, de amikor meglátták, hogy a férfi éppen megakadályozza a lány távozását, amiről ők is meg akarták győzni a kisasszonyukat nem tettek semmit, csak döbbenten figyelték az eseményeket. Amikor a bőröndje mellé értek Edward az egyik kezével felkapta a csomagot, és a lánnyal együtt visszavitte a szobába. Edward az ajtóból még visszanézett és megkérte Marie mamát és Mr. Stevenst, hogy hagyják őket egy kicsit magukra és biztosította őket arról is, hogy nem áll szándékában Ms. Swant bántani. Csupán meg akarja győzni arról, hogy maradjon. A két idős ember bólintott, majd elsietett a dolgára. Edward pedig becsukta maguk mögött a szobaajtót, ráfordította a kulcsot, aztán zsebre tette, és letette a még mindig kiabáló és kapálózó lányt, de Isabella nem hagyta abba, most két kézzel kezdte püfölni Edward mellkasát, aztán felpofozta. A férfi egészen szórakoztatónak találta ezt az elszántságot, és elkönyvelte magában, hogy bizony ilyen nővel még nem találkozott, de egy idő után aggódni kezdett a hölgy testi épségéért. Nem akarta elkeseríteni a lányt, de tudta, hogy Ms. Swan sokkal előbb fogja eltörni a saját kezét a nagy püfölésben, minthogy kárt tudna tenni benne. Ezért inkább megpróbálta megnyugtatni.

• Kérem, nyugodjon meg végre. Törődjön bele, hogy nem fogom elengedni innen.

• Nem fogok beletörődni, nem vagyok az a fajta lány, akinek parancsolgatni lehet!– kiabált a lány és megint nekiesett a mellkasának.

• Igen, ezt látom, de ez nem parancs volt, hanem kérés. - mondta nyugodtan.

• Akkor is el fogok menni. Nem akarok itt maradni. Fogja már fel!

• Miért nem akar itt maradni?

• Mert ez már nem az én otthonom. Az apám eljátszotta a birtokot, aztán megölte magát, arra nem is gondolt, hogy nekem még szükségem van rá. Sosem szeretett igazán.

• De igen, nagyon is szerette magát. Higgye el, hallottam a gondolatait és végig csak az járt a fejében, hogy mennyire szereti és, hogy mennyire sajnálja, a történteket.

• Ezt őszintén mondja? Tényleg ezt gondolta? – lett könnyes a lány szeme és felhagyott a püföléssel is.

• Igen kisasszony. Becsületszavamra mondom, hogy szerette magát, mindennél jobban és nagyon megbánta, amit tett. Másra sem gondolt egész este, amikor a fejébe néztem csak Önre.

Isabella erre sírva fakadt és lerogyott az ágyra. Edward nem igazán tudta, hogy mit tegyen, bár őrült, hogy a lány végre gyászol, és nem fojtja magába a bánatát. Legszívesebben átölelte és megvigasztalta volna, de nem akarta, hogy a lány még ennél is közelebb férkőzzön a szívéhez, úgyhogy amikor meghallotta Marie mama gondolatait az ajtó környékéről, gyorsan kinyitotta az ajtót és kiment, hogy szóljon a dadának, mert Ms. Swannak szüksége van rá. Aztán Edward elindult, hogy megkeresse Mr. Stevens-t és megbeszélje vele a holmijának az áthozatalát a régi lakásából.