2. fejezet- A titokzatos lány
 
Délután a nagyim boldog mosollyal fogadott "otthon".

-Leanne, kedvesem! Jól telt a napod?

-Igen nagymama, bár inkább unalmas volt, de azért köszönöm a kérdést.

-Mikor szeretnél vásárolni menni?

-Kb. fél óra múlva indulnék.

-Várj, mi ez az egyes szám?

Elmosolyodtam. Nagymamám számára mindig is az a félénk, aranyos kislány maradok...
Csakhogy már rég voltam 6 éves.

-Nagymama, ne haragudj, de jobban szeretnék egyedül menni. Tudod, már 17 éves
múltam....

Most már végre megértette, hogy én rég felnőttem. Zavartan magyarázkodni kezdett.

-Ne haragudj Leanne... Öreg vagyok én már és nehezen veszem észre a változást...-egy
bocsánatkérő mosolyt küldött felém- Kiteszem a pénzt az asztalra, és utána elmegyünk nagyapáddal egy régi ismerősünkhöz,
Rudolph Kenette-hez.
  
  Bólintottam, és rávillantottam egy kedves mosolyt, majd felsiettem az új szobámba.
 Ott átöltöztem, felvettem halványsárga, térdig érő ruhámat egy fehér harisnyával, megmostam az arcom és kontyba
 fogtam a hajam a fürdőszobában,  és a szobámba visszatérve előkészítettem fehér kézitáskám  a pénztárcámmmal,
és beletettem a kocsikulcsot is , mivel nagyapa tegnap megígérte, hogy elvihetem az új Mercedest , ha
szeretném, mert van jogosítványom. Alapból nem annyira szerettem kocsikázni, de bútorokat sosem volt tanácsos
gyalog hazacipelni.
Közben hallottam, hogy Patrick és Cathelene elhajtanak az ősrégi Suzukijukkal. Lesétáltam a lépcsőn, kezemben
táskámmal, és amint megtaláltam a pénzt az asztalon, gondosan becsúsztattam a tárcámba.
 Bezártam az ajtókat ,és lementem a garázsba, ahol beültem a vadiúj, és  tényleg nagyon szép Mercedesbe
( a nagyszüleim nem szerették ezt, mert más volt az irányítása, mint amihez hozzászoktak. Én viszont eléggé
megkedveltem ezt a kocsit. ) .
  
 Háromnegyed óra múlva beértem Port Angeles-be, pont  a bútoráruház előtt találtam üres parkolóhelyet. Kiszálltam
az autóból a táskámmal együtt, és gondosan bezártam a kocsit. A kulcsot a zsebembe süllyesztettem, miközben
 az áruház felé igyekeztem.
  
 Amint beértem, az ajtó felett lévő csengő vad csilingelésbe kezdett, és erre sajnos minden kedves vásárló felkapta
a fejét. De ez akkora baj most nem volt, mivel egyetlenegy ember tartózkodott az üzletben... De ez a lány viszont...
Majdnem elállt a lélegzetem , ahogy ránéztem. Valamivel idősebb lehetett, mint 18 éves, és hosszú, mézszőke haja volt,
az arcára pedig fájt ránéznem... egyszerűen felfoghatatlanul szép volt, krétafehér bőrével, szeme alatt húzódó karikákkal és az összes
arcvonásával együtt. Általában nem szoktam kisebbségi komplexusban szenvedni, de most legszívesebben elbújtam volna a föld alá szégyenemben.
 A lány tudta, hogy nézem, és szerintem azt is tudta, hogy mit érzek, mert ehhez valószínűleg már hozzá volt szokva.

-Ms. Cullen, akkor holnap szállíttatom a megrendelést! -hallottam az üzletvezető hangját-Szép napot a családjának is!

-köszönöm , magának is.


A Cullen lánynak nem csak a megjelenése, de a hangja is lebilincselő volt. Egész végig alig bírtam kiverni a fejemből. Hirtelen
vágyat éreztem, hogy megtudjam, kik azok a Cullenék, de ezt hamar sikerült a feledésbe taszítanom, mikor az üzletvezető a
hatalmas raktárba kísért engem körülnézni.

 1 órával később elégedetten hajtottam haza. Sikerült mindent beszereznem, amire szükségem volt az új szobám lakhatóvá tételéhez.
Megvettem  az összes új bútoromat, mindegyik nagyon szép és új, rattan bútor, és szerencsére nem voltak nagyon drágák , bár olcsónak
sem mondanám, de meg tudtam venni még a festéket is, amivel a tapétát szándékoztam átfesteni.
 
Szerencsére gyorsan hazaértem, a nagyszüleim is meg voltak elégedve, és Patrick segített is kipakolni a bútoraim a garázsba.
Felmentem a szobámba és kipakoltam a régi bútorokat és ami a szobámba volt, majd lefedtem a padlót, a villanykapcsolót és az ablakot nejlonnal, hogy ne legyenek festékesek. Már csináltam ilyet Los Angelesben , mikor felújítottuk a házunkat, egyszóval nem volt ez nekem bonyodalom.
Átöltöztem , egy lyukas farmert és egy kinyúlt pólót vettem fel, mert ezeket nem féltettem a festékfoltoktól.
Kicsit sajnáltam ,hogy épp akkor  csinálom, mert így holtbiztos tény, nem fogok a szobámban aludni. Ám ekkora áldozatra képes voltam. Mit számít egy éjszaka a dohszagú kanapén, ha másnap és azután sokáig álmaim
szobája lesz a tulajdonom?

 Bevonszoltam a garázsból a létrát, meg a mázoló szerszámokat, és pár óra alatt átfestettem halványsárgára a rémes levendula és fehér színű tapétát. Addigra már rég besötétedett, és nem volt fiatal az éj.
Munka után lezuhanyoztam, átvettem a hálóingemet, és mikor már Patrick és Cathelene lefeküdtek, a nappaliban
sietve megírtam a leckéimet, és tanultam egy keveset. Már nagyon késő volt, és én nagyon fáradt
voltam, így amint befejeztem az iskolai teendőimet ,ledőltem a kanapéra, és azonnal elaludtam.
A Cullen lány szerepelt álmomban- meghaltam miatta.Tartalom