2.fej

Az erdőben vagyok. A forksi erdőben. Üldöznek, sietnem kell, hogy kiérjek az erdőből. A szakadék. Meg kell állnom, vagy a mélybe zuhanok, a lábam nem áll meg. Nem bírom megállítani magam. A szakadékba fogok zuhanni. Itt a vég, de megfogtak. Ugyanaz a két kéz. A meleg és a hideg.
- Áhh! Nem! Ne!- ébredtem fel az álmomból.
- Nyugi! Nincs semmi baj! Csak rosszat álmodtál Gwen! Hallod? Nyugodj meg! Semmi baj sincsen..- zárt maga köré Jacob. Az ijedségem miatt rám jött egy zokogó roham, annyira kínos. Nem akartam azt, hogy lássa, hogyan sírok. Utáltam az érzéseimet kimutatni, persze bizonyos szemszögekből. Főleg a sírásomat tartogattam, és csak akkor sírtam mikor egyedül voltam. nem szerettem ha látják, ahogyan sírok, az annyira ciki számomra, főleg egy fiú előtt. 10 percig lehetünk így, annyira meleg volt az ölelése. Szinte forró, de mégsem égetett.
- Jobban vagy? - kérdezte aggodalmasan, mikor kibontakoztam az öleléséből.
- Aha. Azt hiszem.- elfordítottam a tekintettemet, ő meg odanyújtott egy papírzsepit- Köszi!
- Ennyire rossz álom volt?- próbálta megtalálni a tekintettemet, nem engedtem neki. Nem láthatja a könnyektől vöröslő szememet- Gwen? Nézz rám! Kérlek! - belenéztem a szemémbe. Meleg kezeit az arcomra tette- Figyelj! Ne rejtsd el az érzelmeidet! Nem szereted ha látják ahogyan sírsz! De előttem nem kell elrejtőznőd, hallod? Amikor én itt vagyok, legyél az aki vagy! Mutasd ki az érzelmeidet! - a meleg kezei felszárították a könnyeimet.
- Oké..Megpróbálom..Jake..Én..
- Sss!- az ujját a szám elé tette, és megölelt- Ne mondj semmit! Csak nyugodj meg! Rám mindig számíthatsz, mindig itt leszek neked, ha valami baj van, Gwen! Csak szólj!
- Köszönöm Jake! - a mellkasába fúrtam az arcom, éreztem amint a könnyek csak úgy patakzanak a szememből, akaratlanul vagy akartan nem tudom. De jól esett. Már nem találtam kínosnak Jake előtt sírni. Kopogtak az ajtón.
- Tessék!- szólaltam meg, letöröltem a könnyeimet és kibontakoztam Jake meleg, és biztonságot nyújtó öleléséből.
- Gwen, kész a reggeli..- Bella volt az. Amikor meglátta, hogy Jake az ágyamon ül velem szemben, leesett az álla- Ohh! Jake! Te itt?
- Szia Bella! Igen itt! Benéztem Gwenhez, te még gondolom a szobádban lehettél amikor én megjöttem, Charlie felküldött!- mosolygott Bellára. Bella felém fordult.
- Gyere enni! Farkaséhes lehetsz!
- Velünk reggelizel? - Jake Bellára pillantott.
- Nem jó ötlet!
- Miért nem?- elvette a tekintettét Belláról és rám nézett.
- A barátai..Amúgy is mennem kell!
- Ohh..Akkor talán máskor! Figyelj várj meg lent! Gyorsan felöltözök, és kikísérlek!- rá mosolyogtam., bólintott. Bellával együtt lementek a földszintre. Felkaptam egy fehér topot, ez felé egy cipzáros piros felsőt, és egy farmert. A hajamat megfésültem, és lófarokba kötöttem. A fürdőszobába beszaladtam megmosni az arcom. Ettől jobban felélénkültem. Amikor a földszintre értem, Jake felállt a fotelből.
- Kész vagyok! - vigyorogtam rá.
- Csinosan nézel ki! - mosolygott.
- Nem hinném, ez csak egy ócska, itthoni gönc.
- Attól még csinosan áll rajtad!- váratlanul hozzám lépett és átkarolta a derekamat.
- Köszi! - elpirultam, kerültem a szemkontaktust, és kibontakoztam újra az ölelésből, elindult a bejárati ajtóhoz. Majd közelebb jött, átölelt és a farzsebembe csúsztatott egy cetlit. Közbe a fülembe súgta.
- Ha egyedül leszel, csak akkor olvasd el!- adott egy puszit az arcomra.
- Oké...- kinyitotta az bejárati ajtót, én a lépcsőnél néztem ahogy beszállt a furgonjába, rám kacsintott majd kifordult és elment. Amikor a konyhába értem minden szem rám nézett. Belláé, Charlieé, és Edwardé.
- Mi az?- kérdeztem elpirulva.
- Mégis mit csinált veled ez az őrült?- odaszaladt hozzám Bella és az arcomat vizsgálta.
- Mi..?- akkor jöttem rá, hogy biztosan a könnyek nyomát láthatta meg- Semmit! Egyáltalán nem tett semmi rosszat- ellöktem a kezét.
- Nem?! Azért sírtál mert nem bántott?! - fakadt ki Bella, dühös volt. Láttam rajta.
- Hagyjál már! Az előbb mondtam, hogy nem bántott! Ne akarj az anyám lenni!- már engem is elfogott a düh, fogtam magam és felrohantam a szobámba, az ajtómat meg úgy becsaptam, hogy megrezdült az ablak is. Leültem a szőnyegre. Aztán eszembe jutott, Jake levele. Kivettem a cetlit, ez volt ráírva:
Gwen!
Erdő, amikor mindenki elaludt!
Jake
Ki akart hívni az erdőbe! Mikor mindenki elaludt? Ez nem normális! Azt sem tudom, hol találom meg! A gondolataim csak úgy cikáztak. Aztán hallottam amint elindult kint a Volvo. Kopogtak az ajtómon. Nem szóltam. Edward kukucskált be.
- Szabad? - mosolygott rám.
- Persze - felálltam a cetlit letettem az íróasztalomra, és leültem az ágyam szélére, rám nézett. Majd ő is oda ült mellém.
- Charlie és Bella elmentek a Volvommal. Úgy tudják, hogy én is hazaindultam. Nem lenne jó ha lebuktatnál..- vágott egy vigyort.
- Mit szeretnél?
- Beszélgetni..Miért sírtál?..Már ha nem vagyok tolakodó!
- Nem vagy az..Öö.. Igazából, van egy visszatérő álmom. Rémálmom.- felhúzta a szemöldökét, és a szemembe nézett. Az arc kifejezéséből ítélve aggódott.
- Miről szól?
- Hát..A forksi er..- megakadtam. Erdő. Méghozzá a forksi. Én oda készülök éjszaka kimenni.
- Forksi micsoda?
- Öö.. Erdő. Futok, érzem, hogy valaki jönn mögöttem, és hogy meg fogok halni. Kijuttok egy ösvényre, megpillantok egy szakadékot de már késő. Nem bírok megállni. Akkor két kéz megfogja a kezem. Egyik a balt másik a jobbat. A bal kéz fogása erős, és jéghideg. A jobb kéz fogása meleg, és ugyanolyan erős mint a másik...-gyorsan elhadartam. Összehúzta a szemöldökét és a padlóra nézett.
- Érdekes..
- Aha..az..- furcsa érzés volt vele így együtt lenni. Akár az unokatesóm barátja akár nem. Most átvillant újra az agyamon, a tegnapi dolog. A "mi mik vagyunk"-os beszélgetés.
- Kérdezhetek valamit, Edward?- a neve hallatán rám pillantott.
- Persze.
- Ti mik vagytok?- erősen a szemébe néztem. Zavarodottnak tűnt, a kérdés hallatán. Felnevettem.
- Mi az?- kérdezte.
- Olyan arcot vágsz, mint aki most dönti el, hogy jobb volna elmondani vagy sem!
- Ez 6 pecsétes titok! Sőt..még annál is több pecsétes..Nem hiszem, hogy jó volna ha elmondanám..Jacob sem említette a dolgot?- Tehát Jake is tud róla?
- Charlie?
- Nem..Charlie nem tud róla- elnézett az íróasztalom felé, majd megszólalt- Nem hoznál nekem egy pohár vizet, Gwen?
- Öö..De..Szívesen- lementem a konyhába, elvettem egy tiszta, és száraz poharat megengedtem a csapott és alá tartottam a pohár. Épp készültem volna felmenni, de Edward már az ajtónál volt.
- Menni készülsz? Itt a víz!
- Köszi, de mennem kell! Hallom Charliet, kb. 2 perc múlva itthon vannak! Szia Gwen!- fogta magát és elment. Meg akartam kérdezni tőle, hogy mit ért az alatt, hogy hallja Charliet. A poharat betettem a mosogatóba. Belláék 2 perc múlva itthon is voltak, ahogy mondta Edward. Bella vacsorát csinált, segítettem neki.
- Holnap az első napod a suliban! - emlékeztetett a rémes dologra.
- Jaa...
- Nyugi! Nem olyan vészes, mint ahogy hiszed!- bátorításképp magához szorított.
- Remélem..- rá mosolyogtam. A holnapi napra egyáltalán nem vártam. Miért kellett így letelnie ennek a hétvégének? Nem akarok suliba menni. Új közeg, új barátok. Ha egyáltalán lesznek barátaim ott.
Az elalvás most könnyebben ment, mint hittem. Csak arra ébredtem fel, hogy remegek, a hidegtől. Pedig az ablak csukva volt. Felültem az ágyamon, majd az íróasztalomhoz mentem.
- Úristen! Hány óra? - motyogtam magamban. Eszembe jutott, hogy ki kell ma menjek az erdőbe Jakehez. Felkaptam a pizsamám felé egy pulcsit a nadrágomat nem cseréltem le. Felvettem a cipőmet, és kiléptem a szabadba. Elindultam az erdő felé. Azt sem tudtam merre kell menjek, ezért egyenesen mentem. Recsegést hallottam, mintha valaki rálépett volna egy gallyra.
- Jake? Te vagy az? - kérdeztem a karjaimat fogva a hidegtől, és körbe- körbe tekingettem - Hahó! Valaki! - amikor senki sem szólt, megint elindultam, de felbuktam egy ágba.
- Gwen te idióta..- motyogtam magamnak. - Jake!- most hangosabban ordítottam. Messze voltam a háztól, így nem hallhatták meg a kiáltásom. Hirtelen egy meleg kéz ért a vállamhoz.
- Szia!- suttogta a fülembe.
- Ááh! Végre! Halálra fagyok!- és hozzá bújtam. Kellemesen meleg volt.
- Te így jöttél? -csodálkozva rám nézett, és levette a kabátját.
- Ne te hülye! Megfázol!
- Én? - felnevetett - Soha. Na ne makacskodj vedd fel! - rámterítette. Majd leült egy kidőlt fának a törzsére, és megpaskolta a térdét- Ülj ide! - rám mosolygott. Odamentem és leültem a térdére a kezét körém fogta.
- Na? Miért hívtál ide ilyen hidegbe?
- Valamit el szeretnék mondani..De kérlek...Ez óriási titok..6 pecsétes! - mélyen a szemembe nézett.
- Oké..Valami ilyesmit Edward is említett, hogy te is tudsz róla, hogy ők mik!- erre felhúzta a szemöldökét.
- Nem fogsz elszaladni, nem fogsz sikítani, és nem fogod elmondani senkinek? Ugye?
- De, az lesz az első, hogy jól tökön rúglak, aztán elszaladok, és közbe segítségért kiálltok..- felnevetett.
- Azt hiszed el is engednélek? - kiöltöttem rá a nyelvem
- Tehát?.. Miről van szó? - lenézett a földre.
- Hiszel a vámpírokba Gwen?..- Felnevettem, rám nézett. Láttam, hogy komolyan gondolja.
- Vámpír? Mi? Vámpír? Ez..Mi?..Nem az...Micsoda?...- hitetlenkedtem.
- Vámpír...Gwen! A Cullenék vámpírok, nem ember vérével táplálkoznak ugyan, hanem állat vérrel de vámpírok...Azért olyan fakó a bőre, és jéghideg. Ha észrevetted valamelyiken ha éhesek fekete a szemük amikor meg jól vannak lakva akkor aranybarnák...Erősek, és gyorsak..- az arcomat tanulmányozta.
- Ohh..És? Veled mi a helyzet? Te mi vagy?- éreztem ahogy elfog a düh. Nem értem miért. De elfogott.
- Én..- lesütötte a szemét- Vérfarkas...- felálltam, ő rám nézett és ő is felállt. Meg akarta fogni a kezem de nem engedtem neki. Vérfarkasok, vámpírok? Mi kell még?
Megpróbálta még egyszer és közelebb lépett hozzám. Elléptem tőle. Ráncolta a homlokát és rám nézett.
- Gwen..Tudom..Megijedtél..De én sose, de sose tudnálak bántani..Az első pillanattól kezdve amikor megláttalak..én beléd szerettem..- Szerelmes belém. Akaratlanul ellöktem és elfutottam. Nem tudom merre és hova, csak el innen. Messze tőle. Féltem. Hallottam még amint utánam kiált:
- Gwen! Várj!..
 Vámpírok, vérfarkasok. Hova kerültem én? Eleredt a könnyem, nem láttam tőlük semmit, fel is buktam egy kőbe és bevertem a térdem. Nem törődtem a fájdalommal, mert amit most szereztem Jaketől nagyobb volt. Jobban égetett és fájt, mint ezer kés szúrás. Nem is tudom miért? Talán mert én is éreztem iránta valamit? Nem..Vagy igen? Áááh, még én sem tudom.  Ez röhej. Röhejes vagyok. Amikor úgy éreztem, hogy elég messze vagyok, begyalogoltam még egy kicsit és egy nagy fa törzsének dőltem, és átkaroltam a lábam. Sírtam. Nem bírtam abbahagyni. Most vettem észre milyen hideg van. Jake karjaiban teljesen más volt. Mit nem adnék egy meleg fürdőért most. Galy recsegést hallottam. Felvetettem a fejem a hang irányában. Senki se volt ott. Még jobban féltem. Úgy döntöttem, fogom magam és elindulok haza. De nem tudtam merre induljak el. Felálltam, lesöpörtem magam. Éreztem, hogy valaki a hátam mögött van. Nem fordultam meg, nem mertem. Féltem, nem tudtam mire számítsak, hogy mit láthatok.
- Gwen..-szólalt meg Jake- Én.. - megállt, nem szólt semmit. Hátra fordultam hozzá.
- Haza szeretnék menni.
- O-oké -dadogta, és elindult. Egy darabig nem szóltunk egymáshoz. Aztán megálltam. Biztosan megérezte, hogy megálltam mert ő is így tett.
- Jake..- odafordult hozzám- Amit mondtál..Tudod..Az a szerelmes rész. Azt teljesen komolyan gondoltad?
- Teljesen őszintén mondtam amit mondtam...- Rá néztem. Most olyan gyengének láttam.
- Nem akartalak megbántani azzal, hogy elfutottam- hozzáléptem és megöleltem, és ő is a karjaiba zárt. Ettől megeredt a könnyem.
- Nincs semmi baj! Legalább így megfelelően tudsz dönteni...
- Dönteni? Mégis miben?
- Hogy szeretnél-e valamit egy ilyen szörnytől..- jobban magához ölelt.
- Nem vagy szörny Jake...
- Mégis elfutottál...
- De..-nem tudtam folytatni mit mondhattam volna neki? Nem volt értelme magyarázkodni. Most nem. Láttam amint megint szomorúan rám tekint, elfordult.
- Holnap iskola. Ideje haza menni.- elindult. Én követtem. Megörültem, mikor láttam már a házat. Egyből letörtem amikor azt is láttam, hogy ég a villany.
- Neee...- fintorogtam, rám nézett.
- Ez is miattam.
- Nem! Dehogy! Ne okold már magad! Ketten kellettünk hozzá. Megyek. Majd..Találkozzunk. - hozzáléptem és egy puszit leheltem az arcára. Elmosolyodott.
- Találkozzunk?
- Nem dehogy.. Hogy gondoltad?- felnevettünk, majd megszólalt.
- Szia Gwen.- visszament az erdőbe. Nem is láttam már. Vettem egy nagy levegőt, és kifújtam. Itt a vég. Charlie szó szerint kinyír. Még kifogásom se lehet ellene, mert igaza van. Megkérdezi mi a frászt kerestem az erdőbe? Mit mondok majd neki?, hogy: ááá semmit, csak Jakeel dumáltam. Hülyének nézz. Beléptem. Láttam, az árnyékot, hogy van valaki a nappaliban. Fogadni mertem volna, hogy Charlie az. Besétáltam a nappaliba. Ledöbbentem. Edward volt az. Mintha csak engem várt volna. Nagyon nézett valamit rajtam, követtem a tekintetét. A kabát volt az. Most vettem észre, rajtam maradt Jake kabátja.
- Öö..Szia. Mit keresel itt? - törtem meg a csendet.
- És te? Hol jártál?- szúrós tekintettel rám nézett.
- Ahhoz neked nincs közöd. - elindultam de olyan gyorsan előttem termett, hogy megijedtem és elvesztettem az egyensúlyom. Ő elkapott.
- Kössz..Elengedhetnél..- próbáltam kiszabadulni a karjaiból.
- Csak ha elmondod hol és kivel voltál.
- Miért kéne elmondanom?..-még mindig a kezébe tartott. A szemembe nézett. Sóhajtottam.
- Ha ennyire tudni akarod, sétáltam egyet az erdőben.
- Kivel?
- Magammal. Senkivel nem voltam..- valahogy éreztem, hogy rá fog jönni az igazságra.
- Hazudsz!
- Mi?..Nem..Dehogy..én nem ha..- felhúzta a szemöldökét- Honnan veszed, hogy hazudok?- le akartam venni a kezét rólam. Ahogy a kezéhez értem elrántottam a kezemet. Jéghideg volt. Belém ötlött a fájdalmas tudat. Vámpír. Rá néztem. Ő is rám.
- Hallottam amit beszéltettek Jacobbal az erdőben..Felesleges hazudnod Gwen. Most, hogy tudod mi vagyok utálsz el akarsz majd kerülni. Csak azért mert én egy gyilkos vagyok!!- megszorított
- Eressz el!
- Most, hogy tudod mi vagyok félsz tőlem! Igaz?
- Engedj el! - a sírás a torkomon volt.
- Még nem!..-Most már patakzott a könnyem, észrevette. Elengedett.- ..Sajnálom.Egy hülye barom vagyok..Sajnálom...Jobb ha messze vagyok tőled! Csak a bajt hoznám rád.. - Nem érdekelt bármit is mondott. Fogtam magam és felszaladtam a szobámba. Sírtam, és sírtam. Nem tudom meddig. Csak reggel ébredtem fel. Fél hét körül. Felöltöztem. Megfésülködtem. Lementem a konyhába. Edward volt ott Bellával. Bella hozzám szaladt és megölelt.
- Mi az?
- Öö..Hirtelenül jött ez az ölelés! - Edward rám nézett. Bella sóhajtott egyet. Biztosan tudta, hogy úgysem ez a teljes igazság. Ha tudná, hogy az amit tegnap megtudtam. A suliba Bellával mentem. Edward meg a Volvojával. A suli elképesztően nagynak találtam. Bella bemutatott valami Mike-nak, Jessicának, Bennek, és Angelának. Ja, meg egy Tyler nevű srácnak is. Mike-nak én lettem most az új játékszer. Bella is elmondta, hogy Mike-nál ez természetes és, hogy ne dőljek be neki. Utolsó órám biosz volt. Jessel mentem a folyóson. Csak fecsegett.
- ... de hát mit tehettem volna? Ő már csak ilyen kétszínű. De a pasija az csúcs. Nem?
- Öö.. Ja.. igen az. Csúúcs...- az ajtóhoz értünk bementünk. Bella Edward mellett ült. Én Mike mellett kaptam helyett.
- Szia Gwen! - szorított helyett Mike.
- Szia!
- Egymás mellett ülünk - vigyorgott- mekkora mák.
- Pontosan miért is? Azért mert én új vagyok a suliban, össze akarsz velem jönni, villogni velem aztán dobni, amikor megint egy új csaj jön a suliba?!- törtem ki, és rámosolyogtam. Csak felhúzta a szemöldökét. Nem is kellett mondania semmit. Tudtam, hogy így lenne. Nem szólt erre semmit, a tábla felé fordult. Jobban is tette, semmi kedvem se volt vele leállni veszekedni, hogy így gondolja-e vagy sem.
Óra után Bella jött oda, mikor a parkoló felé tartottunk.
- Mi volt ez Mike-kal?
- Mi? Feltettem neki egy kérdést amire nem nagyon válaszolt.
- Biztos megfog utálni ezek után.
- Valahogy nem fáj ez a tudat Bella!- flegmáztam vele.
- Utálatos vagy, tudd meg! - mondta mérgesen, közbe Edward is mellénk ért. Nem néztem rá.
- Hagyj legyek! Senkit sem zavar!
- Igen? Akkor gyalog fogsz hazamenni drága Gwen!- összeszűkült a szeme, de nem nagyon foglalkoztatott az sem, hogy haza kell gyalogoljak.
- Szeretem a sétát. - rá mosolyogtam, motyogott valami "cöö"-t és a kocsijához ment,de nem csókolta  meg Edwardot, csak egymást nézték, mintha nem is lennének együtt. Beszállt a kocsijába Bella és kihajtott a parkolóból, ezt csak fél szemmel láttam mert már el is indultam gyalog. Alig mentem pár lépést Edward Volvoja mellettem volt.
- Gyere szállj be! Elviszlek! - szólt ki a kocsi ablakán, én sétáltam tovább.
- Nem kell! Kössz!
- Ne legyél már makacs! Ugorj be!
- Nem. Kössz!
- Lécci!
- Nem szállok be! Menj haza, Edward!- a kocsival elindult és beállt elém nem tudtam tovább menni.
- Mi a fenét csinálsz? Megőrültél?
- Én?- vigyorgott- Nem! De te igen! Haza gyalog, fogalmad sincs mi történhet veled..ha valami bajod esne én abba beleha..- nem fejezte be a mondatott. Kirázott a hideg. Ő is?.. Ő is?.. Mint Jake?.. Ő is?..Nem! Nem szerethet ő is engem!
- Bell..- nem tudtam befejezni.
- Nem..Vele már "ellaposodott" ez a szeretlek-es dolog..Amikor megláttalak én..
- Nem! Ez nem lehet.. Jake aztán Te...Nem! Nem teheted ezt Bellával...- könnyeztem, most sem volt fogalmam miért. Megfordultam egyenesen az erdő felé. Futottam. Hülyeség volt. Utolért és átkarolt. El akartam lökni de nem engedett el.
- Eressz!- zokogtam.
- Ssss!...- nyugtatott. Átkaroltam én is és csak sírtam.  Egy utolsó féreg vagyok. Nem tehettem ez Bellával.
- Engedj el kérlek! - rám nézett és elengedett. Még mindig sírtam.
- Megbántottalak valamivel, hogy így bánsz velem?- Olyan volt a szeme mintha könnybe lábadt volna.
- Te? Nem..De én egy utolsó kis dög vagyok! Elszerettem az unokatesóm barátját...Undorító vagyok..- hozzám lépett a kezébe tartotta az arcom és letörölte a könnyeimet.
- Ne mondj ilyet! Ez nem igaz! Nem te vagy az oka, hogy nem szeretem már Bellát. Bella ezt tudja, és ő is így érez nem kell itt magadat ócsárolni. Te egy imádnivaló lány vagy Gwen! Bárki akármit is mond!- közelebb hajolt hozzám, az arcomon éreztem a leheletét. Nem akartam azt, hogy megcsókoljon. Elhúzódtam.
- Sajnálom nekem ez nem megy...- lesütöttem a szemem majd rá néztem. Még mindig a kezébe tartotta az arcom.
- Nem baj..Majd idővel talán sikerül kicsikarnom egy csókot- elvigyorodott.
- Nem tudom...Én..
- Jó jó! Majd visszatérünk rá! De most hagyj vigyelek haza! Kérlek!
- Rendben!
Átkarolta a derekamat és visszasétáltunk a szürke Volvohoz. Beszálltam és hazáig egy szót sem szóltunk.