Leraktam a bringámat a tárolóba, majd szép lassan oda sétáltam Emmetthez aki, a kezével mutatta, hogy menjek oda hozzá. Körül néztem, hogy megkeresem a testvéreit, de sehol sem találtam őket. Furcsa volt, hogy itt találom, mert nekem is csak a külön feladatom miatt kellett sajnos bejönnöm. De akkor mit keres itt Emmett, és miért hívott magához? Türelmesen, összefont karokkal támaszkodott a dzsipjének. Mikor végig néztem rajta, először hátra hőköltem. Halványan elmosolyodott tettemen, még mindig megijesztettek a hatalmas izmai. Vártam, míg megszólal, már nem tudom hány perce álltunk néma csendbe arra várva, ki szólal meg előbb. Végül én szakítottam meg a már kínosnak ígérkező csöndet.

- Szia –köszöntem bátortalanul.

- Szia kicsi Alice. A testvérem ezt küldi – nyújtott át egy piszkosfehér borítékot. Óvatosan kivettem ujjai közül figyelve, hogy ne érjek hideg ujjaihoz. Megfordítottam a borítékot egy pecsét volt látható rajta a Cullen család jelével és az én nevem, de még sem. Mary Alice Cullen. Kérdőn néztem rá, de ő csak mosolygott értetlen arcomat látva. Nem értettem semmit, hogy kerül a nevem mögé a Cullen vezetéknév. Kíváncsiságom erősebb volt, mint félelmem ezért borítékot nem kímélve húztam elő egy félbehajlított papírdarabot. Tintával írt gyönyörű ívelt betűk rengetege fogadott.

Drága Alice!

Tudom, nem érted miért is nem rendes családneved szerepel a borítékon, ígérem idővel mindent megtudsz. Kérlek, ma este gyere el a házatok mögötti erdőbe. Legyél fél kilencre, az erdő szélén. Öltözz fel jól, ja és apáddal ne törődj, majd a többiek elintézik, ha véletlenül keresne…

Jasper

Nagyot nyeltem az „elintézik” szónál. Nagyon nem tetszik, ez nekem. De még is valami furcsa érzés kavarog a gyomromnál. Jasper látni akar. Engem. Csípjen meg valaki, és verjen pofon. Ez csak egy álom lehet. Kerek szemekkel néztem fel, a most már hahotázó srácra.

- Mi olyan vicces?

- Semmi, csak látnod kellett volna milyen fejet vágtál – mondta, de még mindig röhögött. Nagyon dühös lettem Emmett-re, hogy így kiröhögött. Mérgemben összegyűrtem a levelet és a lába elé dobtam. Sarkon fordultam és berohantam az iskolába. Pedig még egy csomó dolgot meg szerettem volna tőle kérdezni. Például: Hol vannak a többiek? Mit akar jelenteni Jasper levele? Miért írt nekem levelet? Jó igaz, az a bizonyos délután elégé jól telt de az óta, mint ha csak levegő lennék. Az üvegajtónál visszanéztem még Emmettre, de már nem volt ott és a dzsipje sem. Elhessegettem a fejem körül a furcsa kérdéseket s belépve a szinte kihalt iskolaépületbe elindultam az osztálytermem felé. Rachel a folyóson ülve várt. Hosszú göndör barnásvöröses haja most lófarokba volt fogva, pár rakoncátlan hajszál, ami ki tudott szabadulni a hajgumi erős szorításából lágyan simult kerek napsütötte arcára. Nem hiába, már két hónapja annak, hogy Forks-ba költöztek és még mindig látszik, hogy Floridában éltek. Egy fehér farmert és egy narancssárga pólót viselt, elégé szokatlan viselet a begyepesedett froksi szürke lakosoknak. Intettem neki, és amennyire lehetséges olyan lassan mentem.

- Na végre… - nyújtotta felém az egyik karját, hogy segítsek neki felállni – hol voltál?

- Bocsi, csak tudod apám meg Nick… - sóhajtottam.

- Akkor gondolom, ma nem is leszel itt lélekben – inkább hangzott kijelentésnek, mint sem kérdésnek.

- Bocsi – erőltettem magamra az álmosolyom. Előhalászta a terem kulcsát a kabát zsebéből és kinyitotta a zárat. Fáradtan ledobtam magam az egyik padra az első sorban, majd néztem, ahogy a lány bekapcsolja a laptopját. Nem is értem mit keresek itt. Szívesebben lettem volna otthon bezárkózva a fürdőszobámba és elmerülni egy kád forró vízben. Azért erősítés gyanújaként ott maradtam biztatni Rachelt. Ha már elvállaltam én is, hogy megtervezem az iskola bál témáját akkor a rosszkedvem ellenére is, ami tőlem telik megteszem. A vörös hajú lány épp egy képet vágott szerkesztett a gépén, amit az egyik internetes dívat magazin oldalán talált, mikor megszólalt a telefonom. Ásítva vettem elő - meg sem nézve ki keres - szóltam bele.

- Háló?

- Szia Alice! – hallottam meg Nicolas mély hangját. Mit akarhat megint…

- Hello Nick! Miben állhatok szolgálatodra? –kérdeztem gúnyosan. Egyből eszembe jutott az a fránya csók és ismét ideges lettem.

- Alice kérlek… - sóhajtott a vonal túlsó oldalán. – csak azért kereslek, hogy… nincs-e kedved… öhm… esetleg… ha lehet róla szó… velem vacsorázni? –dadogta. Komolyan mondom már csak ez hiányzott. Szerencsére, hogy nem vagyok egyedül, mert most úgy leüvölteném a fejét, csak nincs kedvem magyarázkodni egyetlen barátnőmnek.

- Sajnálom, de nincs. Meg amúgy sem érek rá, már van programom ma estére. Most mennem kell. Szia – mosolyogtam el magamban. Majd lecsaptam a telefont. Oh ha tudnád, hogy nem csak most, de soha nem fogok rád érni, nem hogy még vacsora. Istenem mit képzelsz te magadról? Kicsin múlott, hogy nem mondtam ki hangosan ezeket, a szavakat. Muszáj lesz ma este mindent tisztáznom Jasperrel. Persze, ha megmerek mukkanni, ami az ő közelébe elégé nehézkes. Ráadásul most csak mi ketten leszünk egyedül az erdőben. Kezdek megijedni. Pedig tudom nem fog bántani. De még azt sem tudom, hogy mi is ő valójában. Szörnyeteg, mutáns, szuperhős, esetleg vámpír? Tudom már rég rá kellett, volna keresnem az interneten, de félek. Félek az igazságtól. Félek, hogy amit megtudnék az annyira fájna, hogy nem lennék képes elviselni. Rachel vadul integető kezére lettem figyelmes. Pislogtam párat, mire kitisztul a látásom.

- Föld hívja Alice-t Alice jelentkezz! – kezdet el viccelődni.

- Itt Alice, vétel. Mi a gond? –mentem bele a játékba.

- Semmi, csak az, hogy egy órán át csak néztél ki a nagyvilágba. Én meg addig végeztem –adta tudtomra.

- Ennyire elszaladt az idő? –kérdeztem értetlenül – hány óra is van most pontosan?

- Fél hat –szóval akkor még van durván három órám. Mit fogok én addig csinálni? Felpattantam, összeszedtem a holmimat, majd elbúcsúztam barátnőmtől, és kirohantam az épületből. Biciklire fel és tekertem hazáig. Ismét megbántam, hogy bár jócskán tavaszodik biciklizéshez még mindig nem annyira jó viselet a feszes farmer mini szoknya. Otthon első utam volt apám garázsához menni, hogy megnézem itthon van-e még. Pechemre a Mercedese ott parkolt a kocsi feljárón. Nagyot sóhajtva elgurultam a garázsomig, ott letettem az én kis bringámat, majd megszenvedve a rózsabokorral és az ablakom alatt lévő hatalmas tölgyfával felmásztam a szobámba. A sarokba ledobtam a kabátom és elterülve az ágyon, merültem mély álomba.