Hmmm, én mint az ő Kis Josieja, eléggé megnyerő a kinevezés, és annál inkább elgondolkodtató.  Miután megvacsoráztam a hálószobába vettem az irányt. Adam egyáltalán nem kellemetlenkedett, vagyis nem akart rám akaszkodni. Beléptem a szobámba és ahogy becsuktam magam mögött az ajtót vetkőzni kezdtem, mindennél jobban vágytam már egy frissítő fürdőre. Imádtam az egész házat, de legjobban talán mégis a fürdőszobámat. Bárki is tervezte a házat, nagyon eltalálta az egészet. Az egész művelet, nem tartott tovább mint 30 perc, éreztem hogy a meleg a csontomig hatol. Kimásztam a kádból, és fogtam egy vastag frottír törölközőt, a nagyja vizet felitattam, majd a hálóba mentem.
- Szia. – szólalt megy egy hang, ismertem, és boldoggá tett.
- Edward, azt mondtad, hogy holnap reggel. – válaszoltam, megbabonázottan.
- Igen, haza. De előtte még látnom ellett téged. Nem bírtam tovább.
- Nos itt vagyok. – mondtam, és talán csak tényleg akkor tudatosult benne, hogy Edward már ott áll velem szemben, és én teljesen meztelen vagyok.
- Látom. – a hangja más csak suttogás volt, mégis minden porcikámat égette. Éreztem ahogy a vér az ereimben százszorosára gyorsul, ahogy mindenem lüktet és elönt a forróság. Ott áll előttem a férfi akire eddig életemben annyira vágytam, aki most testet öltött és ott van egy karnyújtásnyira. Istenem, mi van ha megint csak az elmém játszik velem, mi van ha ez az egész csak látomás, csak illúzió. Meg kell érintem, éreznem kell hogy tényleg itt van. A lélegzetem felgyorsult, és ő is szaporán vette a levegőt. Éreztem a bőrömön ahogy a hideg lehelete végigsimul a testemen. Lassan felemeltem a kezem, a tekintetem az övébe fúrtam, és az ujjai közé fontam a sajátjaimat. Tényleg itt van, tényleg érzem ahogy a hideg ujjai az én izzó ujjaimat érintik. Minden olyan lassan történt, ő átfonta az ujjait, úgy hogy már a tenyerünk is összesimult. Mondani akartam valamit, de a másik keze ebben megakadályozott. A márványos hideg ujjakon megcsillant a holt, ami épp fogyóban volt. Beszivárgott a függöny nyílásán, és épp közénk ékelődött. Mintha a hold akarna elválasztani bennünket. Edward keze, úgy csillogott a fényben, mintha ezernyi apró csillám borítaná. Hirtelen elkapta a kezét, mintha attól félne, hogy a látvány rémülettel tölt el.
- Olyan vagy mint egy csillagporral hintett angyal aki most szállt le a földre hogy engem boldoggá tegyen. – éreztem, ahogy az összekulcsolt ujjaink közt a kötelék mintha meglazult volna. De nem hagytam hogy elhúzódjon. Még mindig az aranylóan izzó szemét néztem, ahogy engem fürkész, és ahogy keresi a szavakat. Valahonnét az alacsony dombok mögül, a sűrű sötétben hullámzó erdőből tiszta, kristályos szellő hasította át a levegőt. Beleborzongtam, Edward rám nézett és így szólt.
- Hát mit érzel, mit hordozol magadban a sima bőröd, a rugalmas tagjaid, a fénylő szemed, dús hajad mögött? Mi van benned, túl a testeden, égsz-e, sírsz-e miattam? Fáj-e hogy itt látsz magad mellet roncsként, hogy hozzád soha se érhetek, hiszen hidegek az ujjaim, s végigdideregnél, ha a bőrödhöz érnék velük. – erre nem tudtam mit mondani, de cselekednem kellett, mert ha hagyom, hogy bezárja előttem ezt a kaput nem lesz másik ami majd kinyílik előttem. A kezét az enyémmel együtt a hátam mögé húztam, és lassan, hagytam, hogy az ujjai az enyém közül átvándoroljanak a hátamra. Lágyan siklottak felfelé a gerincem mentén, egészen a hátam közepéig. A kezeimet a kemény vállára akasztottam, majd hagytam hogy átvegye a testem felett az irányítást.
- Az enyém vagy testestől, lelkestől. – suttogta a fülembe, és utána megcsókolta a nyakamat, majd apró csókokkal haladt felfelé.
- Veled tartok a sötétségbe, mert nekem te vagy a fény, ami bevilágítja az eget, te vagy a tűz, ami melegíti a szívemet. – anyám ez elég gagyira sikeredett, de mást nem tudtam mit mondani, mivel pontosan ezt éreztem. De nem volt lehetőségem a szavaim jelentőségén elmélkedni. Éreztem ahogy a hideg ajka az enyémhez tapad, és ahogy elönti a testemet a tűz. Megfeszítette az ajkait, úgy hogy véletlenül sem tudtam feltörni azokat, de nem adtam fel. Amint volt rá lehetőségem, nem hagytam, hogy ennyinél megálljon a mi közös első csókunk. Kihasználva a pillanatnyi figyelmének lankadását, már át is léptem, az a halvány kis vonalat. Éreztem hogy mind a kettőnket elsodor a szenvedély. Hogy a nyelvünk vad, őrült táncot jár aztán arra eszméltem hogy a földön fekszem és hogy Edward alakja oly távol van tőle, a szoba másik végében, vadul zilálva kapkod a levegő után. A másik pillanatban felvágódik az ajtó, és Adam jelenik meg egy késsel a kezében. Ahogy újra Edward felé kapom a tekintetem már csak a hűlt helyét találom a szobám sarkában. Hűlt helyét, milyen egy ostoba kifejezés, ő egy vámpír, egy hideg, neki nincs hűlt helye.
- Josie, mi van veled? – kérdezte Adam, ahogy mellém hajolt, láttam a szemében a saját réveteg arcom. – Morgást, és egy fájdalmas sikoltást hallottam. – úgy nézett rám mint aki magyarázatot vár tőlem.
- Csak elcsúsztam. Biztos valahol volt még egy víztócsa. – akkor eszméltünk fel mind a ketten, hogy én anyaszült meztelenül fekszem a földön, bár a félhomály jótékonyan eltakarja a kényes részeket, mégis éreztem hogy Adam zavarban van.  De Adam csak nem akart mozdulni, én meg újra csak azt bizonygattam, hogy minden a legnagyobb rendben. – Viszont ha elfordulnál azt megköszönném, kezdek kicsit fázni. – láttam Adam arcát, hogy egy kicsit elpirult, és gyorsan megperdült a sarkán, hogy hátat fordítson nekem. Én amilyen gyorsan csak tudtam, belebújtam a vadonat új hálóingbe, és fölévettem a pongyolámat.
- Kész vagyok. - jelentettem be, magam sem tudom miért. Hisz azt vártam, hogy elmenjen, hogy kitárhassam az ablakot és Edward után rohanhassak, és elmondhassam szeretem. De Adam meg mindig a szobában volt, a pillanatok lomhán cammogtak, egy örökkévalóságnak tűnt mire Adam újra szemtől szemben állt velem.
- Enged meg hogy megnézzem a horzsolásaidat. – kérte esdeklő hangon.
- Eszemben sincs orvososat játszani veled. Azt csak a kórházban, és csak Carlislenak. Most pedig tipli aludni, holnap húzós napod lesz. - azzal kitessékeltem az ajtón. A szívem valami leírhatatlan ütemet vert. Legszívesebben azonnal rohantam volna az ablakhoz hogy kiszökhessem az éjszakába, hogy Edward után rohanhassak. De a lábaim teljesen mozdulatlanná dermedtek, mintha ólomsúly nehezedett volna rájuk, mintha a vágy megfoghatóan nehezedne rám. Lassan húztam el a résnyire nyitott tolóajtót. Egy újabb erdei fuvallat csapott az arcomba. Edward, sikoltott fel egy hang a fejemben, éreztem az illatát, ahogy keveredik a moha, a fenyő és az erdőben elő állatokéval. Mezítlábasan léptem ki a teraszra, majd onnét az avarral borított erdőszélre. Óriási fenyves terebélyesedett szét a ház mögött. Edward az egyik égig magasodó fenyő legtetején ült. Én csak felnéztem, és ő abban a pillanatban előttem termett.
- Sajnálom. - suttogta, és végigsimított a karomon pont ott ahol az előbb még a horzsolások éktelenkedett.
- Nem tudsz bennem olyan könnyen kárt tenni. - tudtam hogy ez nem teljesen igaz, de szükségesnek éreztem hogy ezt tisztázzam vele. - Nem vagyok halhatatlan mint te, de nem is vagyok átlagos halandó. Azt akarom hogy ölelj magadhoz, és úgy szeress ahogy a lelked szeretne.
- Nekem nincs lelkem. - mondta és hátat fordított nekem. Szorosan mögé létem, a hátához feszítettem a testem, lábujjhegyre emelkedtem és a fülébe suttogtam.
- Nincs menekvés, ez az érzés pont úgy tör ránk mint sötétségre a pirkadat. - éreztem hogy hatalmas vihar dúl a lelkében. Mert igenis van lelke, egy ilyen angyali alak nem lehet lélektelen. Csak tudnám valahogy bizonyítani neki. - Edward kérlek csak próbáljuk meg, próbáljuk meg ketten, egymásért. - tudtam hogy az esdeklő hangom elbizonytalanítja és hogy megenyhül irányomban. Éreztem ahogy a teste feszültsége enyhül, ahogy az öklének szorítása szétnyílik. Ahogy a fejét hátrahajtja az én vállamra. A fogyó hold fénye újra ránk vetült, egy hosszú véget nem érő pillanatig csak az angyalportól csillogó arcát bámultam a tekintene fekete volt mint a bennünket körülvevő éjszaka és én elmerültem ebben a feketeségben és az éjszakában. Azt akartam hogy a pillanat sosem érjen véget. Edward teljesen felém fordította a fejét. Éreztem ahogy a hideg ajka az enyémhez ér, de nem volt elég, már a nyelvét is éreztem a számban. Ott abban a pillanatban nem tudtam hogyan tovább, hogy meg akarok e állni, vagy engedni ennek az eszeveszett tomboló tűznek, ennek a hömpölygő vágynak, a varázsos éjszakának. Edward mellkasa is egyre gyorsabban emelkedett. Éreztem ahogy a karjai a testem köre fonódott, ahogy a szorítása egyre fájdalmasabbá válik a számomra. Nem akarok szólni, mert akkor megint megrémül és bezárkózik. Szükségem van rá, a horzsolások nem számítanak, majd meggyógyul, nyoma sem marad, viszont a szerelmem amit iránta érzek túlmegy minden határon.
- Edward, Edward. - suttogtam
- Tudom, sajnálom. Túl messzire mentem nem lett volna szabad. - mondta és egy lépést hátrált tőlem.
- Nem arról van szól, hogy nem akarom, csak nem most és nem itt. - mondtam
- És nem velem. - tette hozzá ő.
- Edward kérlek ne tedd ezt velem.
- Te remegsz.
- Igen remegek, de nem tudom irányítani. - Legszívesebben azt mondtam volna hogy csak miatta van, meg a vágy miatt.
- Orvos látott már? - a hangja aggodalmaskodó volt, és egészen mást láttam akkor a szemében, a színe már aranyló volt. A keze sem már azzal a mohó vággyal simult hozzám, sokkal inkább óvón. A karjába kapott és visszavitt a hálószobámba. Annyira jó volt a karjaiban, annyira hogy nem is akartam elereszteni a nyakát ahogy az ágyra fektetett, a hold fénylett be az ablakon, a karomon hatalmas lila foltok éktelenkedtek.
- Nem kellene itt lennem nem szabadna megérintenem téged. - mondta miközben a hideg ujjai megérintik a karomat.
- Csak figyelj jobban, kis időbe telik de figyelj. - mondtam neki, és mellé ültem az ágyon.  Hosszú némaságba burkolt percek következtek és miután már biztosan tudtam hogy már nyoma sincs a sérülésnek az orra alá nyomtam a kezem.
- Hogy lehet? - kérdezte elképedve.
- Nem tudom, családi örökség. Az apámtól kaptam örökül. Tudod a nagy sebezhetetlen Sanders család. - mondtam fanyarul, de Edwardot ez cseppet sem érdekelte, ő csak hallani akarta a történetet, az én történetemet, amiben oly sok a sötét, homályos folt.
- Ők mindig New Yorkban éltek, hosszú, hosszú éveken át. Azt hiszem 200 éve, az egyik felmenőm a déd,déd,dédapám egy indiánlány vitt haza mint feleséget a nyugati partról. Előtte mindig betegesek voltak a Sanders fiúk, és fiatalon meghaltak, de miután Elton Sanders feleségül vette azt az indiánlányt, utána szinte halhatatlanná váltak a fiúk, és mindig fiúgyermekek születtek a 200 év alatt. Én voltam az első lánygyermek hosszú évek alatt. Egészen a nagyapámig, mind magas kort éltek meg, és mind fiúgyermeket nemzettek. Én vagyok a kakukktojás. Én vagyok az aki megölte az anyját, és az apját egyszerre. – hallottam a saját monoton hangomat, ahogy a szavak elhagyják a szám, éreztem hogy rám telepedik a szomorúság, Edward keze a vállamra siklott, majd finoman magához húzott.
- Kicsi, nem a te hibád. – mondta azzal a megnyugtató, bársonyosan lágy hangján, amit mindig olyankor használ ha valakiben megnyugvást akar kelteni.
- De igen, anyai ágon a felmenőimről nem tudok szinte semmit. Joseph nem hajlandó mesélni szinte semmit. Ő volt az anyám nevelője, és csak annyit árul el, hogy minden anyai ági felmenőm meghalt. Némi kutatást végeztem, de nem nagyon találtam semmit, csak hogy a szépanyám 1920-ban született a Mississippi Biloxi városában, és 17 évesen meghalt. És minden a közte és a köztem lévő közös rokonom meghalt 17 évesen amikor a lánygyermekét megszülte. Szóval a szobában nem csak te vagy átkozott.
- Ne mond ezt, nem lehetsz átkozott, te. Pont te. – próbált meggyőzni az ellenkezőjéről, de tudtam, hogy nem tud. Ha megint beteljesül a végzet akkor én hamarosan meghalok, és nem akarom őt magammal rántani. De mi van ha ő nem hal velem, hiszen vámpír és halhatatlan. Mi van ha most megtörik az átok és mi ketten boldogan élünk majd míg világ a világ. Szép mese, de nem kockáztathatom az ő életét.
- Jól vagy? – kérdezte
- Igen, már sokkal jobban. – válaszoltam neki, ő meg elengedte a vállam, és felállt az ágyról. Tudtam, hogy menni készül.
- Kérlek maradj itt. – mondtam és elkaptam a hideg ujjait, hogy marasztalásra bírjam.
- És ő? – tudtam hogy a ház másik végében alvó Adamre gondol
- Nyugi ő úgy alszik mint a bunda, akkor sem lehetne felkelteni, ha bombáznák a házat.
- Ennyire ismered? – kérdezte és kis gúnyt véltem felfedezni a hangjában.
- Hát végül is mikor még mind a ketten törpék voltunk eléggé össze voltunk nőve, de ő utána középsuliba, majd egyetemre ment, én meg még mindig gyerek vagyok mellette.
- Szereted?
- Igen, olyan nekem mint egy testvér, mind neked a családod. Mint Alice, és Rosaline, és a fiúk, szeretem őt de csak mint egy testvért.
- Pont ezt mondtad Jaspernek is. – mondta elégedetten
- Igazán? Te hallgatóztál?
- Igen. – vallotta kissé szégyenkezve. – Attól hogy elválasztott tőled egy óceán és a fél világ, még pint annyira figyeltem rád.
- És mit mondott még Jasper?
- Érezte belőled a nyugalmat mikor Adamről beszélsz és tiszta, puszta szeretetet sugároztál magadból. – mondta Edward, és közelebb húzódott hozzám, majd újra átkarolt.
- Hát tuti nem ezt érezte amit most te árasztasz. Ez a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető tiszta szeretetek. – kuncogtam pajkosan. – Ez a puszta állatias birtoklási vágy, és a szenvedélyes szerelem keveréke, ha nem tévedek? – kérdeztem, ő meg elképedve nézett rám.
- Honnan tudod mit érzek? – kérdezte végül miközben az arcom vonásait fürkészte.
- Hát tudod, van velem egy furcsa dolog, hogy másolom más vámpírok tulajdonságait. Legalább is Jasper szerint valami ez lehet. – magyaráztam neki.
- Annyira sajnálom, hogy nem voltam melletted. Mindent tudni akarok rólad, ami te vagy. Nézni akarom, ahogy alszol, ahogy eszel, ahogy élsz, ahogy lélegzel. Részese akarok lenni a varázslatnak.
- Biztos? – kérdeztem, és megfogtam a kezét.
- Igen, többé nem hagylak el. De nem tudom, hogy mi lesz ezután, én nem tudom, hogy egyáltalán tudok e neked adni valamit, az életemen kívül.