Mindenki engem néz, könyörgöm, még zavarba jövök.     
- Mi lehet az a lány? Valami biztosan van a dolog mögött. Hallottam Carlisle gondolatát, anyám hallom, hogy mit gondol. Nem akarom tudni hogy mire gondol.
- Jó az illata. – gondolta Emmett, nyeltem egyet.
- Vajon a Porsche legyen. – töprengett Jasper.
- Edward hazajön. – hallottam Alice lágyan csilingelő gondolatát. Utána Esmére néztem
- Hamarosan lesz egy hatodik gyermekem. – cikáztak a gondolatok a fejemben, ezt nem fogom kibírni. Akkor próbáljuk meg a Jaspertől lopott képességet. Mindenki nyugodjon meg. Nem tudom, hogy működik, de egy próbát megér. Nyugalom, a saját nyugodt helyemre gondoltam, és éreztem ahogy lágyul a légkör.
- Mikorra ér ide? – kérdezte Esme
- Két nap múlva. – válaszoltuk egyszerre. – Pirkadatkor. – tette hozzá Alice. Oké ő ebben sokkal jobb már évek óta gyakorolja. Majd ha már én is annyi éve leszek vámpír, mint ő nekem is menni fog.
- Te sosem lehetsz vámpír. – mondta egy hang a fejemben, ugyan az volt mint aki közölte velem, hogy farkas vagyok. Aztán megint éreztem az izzást, és a remegést a testemben.
- Nem kellett volna idejönnöm. – mondtam rémülten, és ki akartam rohanni a ház elé az erdőbe, hogy nehogy bajt okozzak nekik. Éreztem a remegést és az izzó fájdalmat ami a karomba összpontosult. – Azt hiszem egy darabig jobb lesz ha nem vesztek levegőt. – préseltem ki magamból a figyelmeztető szavakat. Többre nem is volt időm, sem erőm. Térdre rogytam az előszoba közepén, a remegés megállíthatatlannak tűnt. Jasper volt az első aki ott termett mellettem. Éreztem, hogy ebből még nagy baj lesz, és hogy felszakad az ujjaim közt a bőr. – ÁÁÁ. – üvöltöttem fel a fájdalomtól, az eddigi fájdalom amit éreztem, csak rózsakerti séta volt ehhez képest. Éreztem ahogy a csontok, amiket Carlisle mutatott a röntgenen lassan vágják maguknak az utat a húsomban.
- Mi történik vele? – kérdezte Esme és riadtan Carlislera pillantott.
- Nem tudom, kész rejtély számomra ez a lány. – mondta miközben mellém térdelt, hogy megnézze a kezeimet. Undorító látvány volt, ahogy a bőröm felpúposodott azoktól a csontoktól alatta, kidudorodott, és tisztára megfeszült. Az újaim közt már meg is jelentek a véres karmok. Anyám karmaim nőttek.
- Vigyük ki a konyhába, jég kell az talán enyhíti a fájdalmát. – hallottam Carlisle hangját. Majd éreztem ahogy Jasper erős karjába kap és már a konyhapulton feküdtem, a kezem belelógott a mosogatóba, és már éreztem a jeget rajtuk. Carlislenak igaza volt, kicsit enyhített a fájdalmamon. Hallottam a víz csobogását, de nem volt erőm odanézni, mert tudtam, hogy rosszul leszek a vér látványától, semmi sem undorított annyira, mint a vér, hogy lesz belőlem így vámpír?
- Sehogy, mert te farkas vagy. – mondta az ismeretlen férfihang a fejemben. Egy
újabb fájdalomhullám hasított végig a testemen. A gerincem megfeszült, a csípőm elemelkedett a pulttól, a fejemet hátravettetem a fájdalomtól. Láttam a többieken, hogy ez mennyire megrémíti őket, sosem láttam még vámpírt félni. Ez nem is félelem volt, ez rémület a tehetetlenségük miatt.
- Hagyjatok! – próbáltam erős maradni, de alig lehetett hallani a hangom. – Menjetek, ki tudja mi jön még. Nem kérhetem tőletek, hogy itt legyetek. – minden erőmet összeszedtem, hogy felálljak és el tudjak menni, de akkor megéreztem Rosaline kezét a vállam.
- Nem mehetsz sehova, veszélyes. – mondta lágyan, és semmi gyűlölködő nem volt a hangjában. Abban a pillanatban, minden abbamaradt, a remegés, a fájdalom, az izzás. Meglepetten feküdtem a pulton, és a többiekre néztem. Láttam rajtuk hogy tudják, hogy elmúlt a fájdalom. A kezemet bámultam, és láttam hogy a karmok nem húzódtak vissza. Ezüstösen csillogtak, ahogy végigszaladt rajtuk a kintről beszűrődő fény.
- Anyám, szép darabok. – csúszott ki Emmett száján a megállapítás. Rose a könyökével oldalba vágta, és egy halk morgást küldött felé.
- Azt hiszem egyre sürgetőbb lesz egy vérvizsgálat, és az őseid felkutatása. – mondta Carlisle, én meg csak egyetértően bólogattam. Majd újra a kezemet néztem, Jézus hogy megyek így emberek közé. Tuti veszélyes vagyok. Még az is lehet hogy a vámpírokra is. Épp akkor szolalt meg a telefon a zsebemben, oké kicsit meglepődtem, talán meg is rémültem. Elég nehéz lesz kihalászni a zsebemből ezekkel a vacakokkal a kézfejemen. De csak nem hagyta abba és egyre hangosabban szólt az Audioslavetől a Cochise.
- Egy újabb indián. – mondta gúnyosan Rose, miközben kihalászta a zsebemből a telefonomat. – Adam. – mondta, de nem adta át a telefont, hanem a füléhez emelte. – Halló Rose vagyok Josephine barátja, ő most elfoglalt. Hagyj üzenetet és amint tud visszahív. – hadarta el a mondókáját. Azt nem hallottam, hogy Adam mit válaszol, de láttam Rose arcán hogy nem nagyon tetszik neki a dolog. Viszont elméletileg van nekem egy plusz képességem, futott végig az agyamon. Oké, koncentrálni kell és akkor kiderül hogy mi is a helyzet.
- Mi azt hogy szexijosie? – szörnyülködött magában Rose. – Újabb probléma, még egy kíváncsi halandó. – ennél többet nem tudtam, meg csak még annyit, hogy szerinte szemét vagyok Edwarddal, és hogy nem érdemlem meg őt. Oké újabb remegés, de izzást már nem éreztem, csak annyit hogy még jobban kicsúsznak a pengék, de fájdalmat már nem okoznak. Rosalenira függesztettem a tekintetem, és vártam, hogy magyarázatot adjon a dologra.
- Adam azt üzeni, hogy a házad előtt vár rád. – mondta azzal a lekicsinylő nézésével megfűszerezve. Adam, máris itt van.
- Az jó akkor megyek. – ahogy ezeket kimondtam, éreztem hogy a csontok visszasiklanak a helyükre, a feszültségem elmúlik.
- Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte Carlisle, és megint mindenki engem bámult, mint egy bazári majmot.
- Nem tudom, de megyek. – azzal leugrottam a földre elkaptam a Ferrari kulcsát, és rohanni kezdtem az ajtó felé.
- Nem gondolod, hogy magyarázattal tartozol. – állt elém Jasper és kérdőn nézett rám.
- De, pontosan tudom, hogy magyarázattal tartozom, de most jobb ha megyek, így Adam nem tesz fel felesleges kérdéseket. Azt hiszem hogy a jelen helyzetben mindenkinek az lesz a legjobb, ha minél kevesebben tudnak a dologról. – mondtam, majd tettem egy határozott lépést az ajtó irányába. De valami hidegbe ütköztem. Emmett állt velem szemben
- Nem mész sehova, egyedül, és főleg így. – mondta, és megragadta a vállam, hogy feltartson.
- Ember, erre semmi szükség, nem vagyok már gyerek, és Adam egy nagyon közeli barát, azért van itt hogy vigyázzon rám.
- De ő is csak ember. – jelentette ki halkan Jasper. Ebben igaza volt, de akkor sem akartam, hogy ez legyen, hogy most már teljesen tőlük függök majd.
- Kérlek hagyj elmenni. – mondtam Emmettnek, majd elkaptam a kezét és leráncigattam a vállamról.
- Na ez érdekes. – állapította meg meglepetten. Őszintén nem nagyon értettem mi ilyen furcsa neki, hogy szinte sokkolva bámul rám. Rose termett mellettem, és az ő szorítása, már cseppet sem volt kellemesnek nevezhető, ennyire szeretnék hogy maradjak. De eszem ágában sincs, azzal megfogtam Rose kezét és egy hatalmas lökéssel már eltaszítottam magamtól. Nem esett nehezemre, bár csodálkozva láttam, ahogy a szinte tehetetlen test a falnak csapódik. Ezek szerint már az erőm is megsokszorozódott. Ez így nem buli.
- Bocs. – mondtam. – Jobb ha most megyek, és azt hiszem, tényleg az lenne a legjobb ha nem akarnátok megállítani. – mondtam, majd kirohantam az ajtón. Mindannyian csak megdermedve nézték ahogy beugrok a Ferrariba, majd csikorogva elindulok, az apró kavicsok felpattognak a hátsó kerekek mögött.
- Miért hagytad hogy elmenjen. – mondta Esme megrovóan Carlislenak.
- És mit tehettem volna? Láttad mit csinált Emmettel és Rosalinenal, ők sem tudták megállítani.
- De rád hallgatott volna. – erősködött tovább Esme.
- Itt nincs esélye a józan észérveknek. Ő igazi harcos, lázadó.
- Edward mondhat bármit, nem maradhat így, már nem csak ránk veszélyes, már az emberekre is. Ha ő nem hajlandó akkor megteszem én helyette. – mondta Rosaline.
- Ezzel meg kell várnunk Őt, joga van itt lenni. – válaszolta Alice, és mindenki csodálkozva nézett Rosalinere, el sem tudták képzelni, hogy ő lesz az aki először hozza fel Josie átváltoztatásának lehetőségét.
- Valamit lépni kell, így nem maradhat. Ha már a vérét nem kortyolhatom, akkor legalább a húgom legyen amíg világ a világ. – Alice egy rosszalló pillantást vetett szerelmére, aki gyorsan folytatta a mondókáját. – ahogy gondolom, nagyon különleges lesz amint átlépi a vonalat és közénk fog tartozni.
- Mire gondolsz? – kérdezte Carlisle
- Elég érdekes és elgondolkodtató, szerintem másoló.
- Másoló. – ismételte meg Alice.
- Még sosem találkoztam hozzá hasonlóval. – mindeni Jaspert nézte, ő volt a második legöregebb vámpírt, de vitathatatlanul neki volt a legnagyobb tapasztalata a vámpírokkal kapcsolatban. Sokat harcolt, velük és rengeteget elpusztított közülük. – Josephine, egy nagyon, nagyon különleges, még így is hogy egyszerű földi halandó. Mindenütt kerestünk hozzá hasonlókat, de csak pár olyan újszülött vámpírral találkoztunk akiknek több képességük van. De azt hiszem Josephine képes lemásolni a vámpírok különleges képességét. – mindenki döbbenten hallgatta Jasper magyarázatát. – Nem tudom, hogy mi válthatta ki benne ezt, de így nem maradhat, veszélyes ránk, az emberekre és legfőképp saját magára.
- És a karmokkal mi a helyzet? – Emmett még mindig kissé sokkolt állapotban volt, attól hogy Josie őt és Rosalinet is leteperte.
- Josephine azt mondta, hogy az apja családjában volt egy indián lány nagyon rég. Miért ne lehetne Quilete, és miért ne mutálódhatott volna el az átalakulási mechanizmusa így. Nem nagyon értek hozzá, de az évek során bármi történhetett. – mondta Jasper s közben Carlisle arcán nézte, hogy vajon nem mond e hülyeségeket.
- Szóval, akkor ő is kutya. – húzta el a száját Rosaline.
- Hát, erre a lehetőségre is fel kell készülni. – válaszolta neki Jasper.
- De, de Alice látta a jövőt, hogy mellettünk fog élni, és ő nem lássa a farkasokat. Nem lehet farkas. – ellenkezett Emmett.
- De azt se feledd, hogy a látomások, nem váltak be, teljesen megzavarodtam. – Alice is elgondolkodott azon, amit eddig hallott. Nem örült a gondolatnak, hogy Josie esetleg farkas, akkor sosem lehetne a testvére, belehalna abba ha megharapnák.
- Nagyon érdekes elgondolás. Mindenkép utána kell járni a dolgoknak. Szeretném megvizsgálni Josephine vérét, és akkor mindenre fény derül. Viszont azt hiszem valakinek a házához kellene mennie megnézni, hogy minden rendben van e. – mondta Carlisle.
- Mi megyünk. – mondta Rose és karon ragadta Emettet és a garázs felé vonszolta.
- Rendben, de nem kell hogy észre vegyen. – mondta Carlisle. Rosaline nem válaszolt, csak eltűnt Emmettel az ajtóban.
- Kocsival menjetek mert esni fog. – kiabálta utánuk Alice
- Szerintetek biztonságban van Adam mellett? – kérdezte Emse rémülten. Ő már most úgy szerette Josiet mintha a saját lánya lett volna.
- Drágám nem kell féltened őt. – válaszolta Carlisle, és magához húzta a nőt, és lágyan megcsókolta. – Minden rendben lesz, ezt is megoldjuk mint annyi mást már eddig. – tette hozzá Carlisle.
- Mi most megyünk. – mondta Alice, és azzal véget ért a családi kupaktanács.
Alig néhány perc alatt otthon voltam, a taxi már elment és Adam a bejárati ajtóban ácsorgott. Tökéletes, pont jó hogy elcsavarja Ashley fejét, és utána a lány meg is gyűlölheti. Igazi szívtipró, neki is kijárna az örök fiatalság, bár azt nem tudom, hogy tudná kezelni, hogy vért kellene innia. De Josie nem mondhatsz neki semmit, ő egy kívülálló. Tüsis hajának minden egyes szála tökéletes precizitással volt megformálva, pont mint ő maga. A teste sportos finoman megmunkált izmokkal, kellett is neki, hogy teljesíteni tudjon az egyetem, úszó és evezőcsapatában. Ösztöndíjas volt míg tanult, és minden amit csinált teljes odaadással tette. Jóban lesznek Carlislelal. Biztos voltam benne hogy majd, jól kijönnek egymással a kórházban, és nem lesz Adamre panasz. Beálltam a Ferrarival a garázsba és miután kissé esetlenül kimásztam a kocsiból, felé indultam. Pajkos mosoly jelent meg az arcán
- Semmit sem változtál. – mondta, majd megölelt. El sem hittem, hogy tud valaki ennyi év eltelte után is ennyi szép emléket felidézni a gyerekkoromból. – Pont olyan esetlen vagy mint rég, csak a hajad hosszabb
- Te viszont rengeteged, szexis vagy. – mondtam neki, és ő elpirult. Biztos voltam abban, hogy ezt naponta több lány is közli vele, szóval nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rá. – Menjünk be, mindjárt esni fog. – és amint átléptük a ház küszöbét szakadni is kezdett az eső
- Honnan tudtad? – kérdezte Adam elképedve.
- Ez Forks, nem nehéz kitalálni, itt mindig esik. – mondtam. – Gyere megmutatom a szobád. – azzal elindultam a nappalin át, fel a galériába. – Remélem tetszik.
- Tökéletes, pont jó lesz. – mondta, ahogy meglátta a helységet. – Azt hiszem úgy is éjjeli műszakokat fogom vállalni, hogy te nyugodtan pasikat hozhass haza. – anyám éreztem a forróságot, ahogy elönti az arcomat.
- Én, pasikat, na az már biztos. – válaszolta keményen, mit gondol rólam. – Oké kajáljunk valamit. Holnap meg beviszlek a kórházba. Utána meg elmegyünk veszünk egy kevésbé feltűnő kocsit.
- Kinek?
- Neked. – válaszoltam, ellenmondást nem tűrő hangon. Próbáltam nem a fejembe bemászó hangokra figyelni. Hallottam Rose gondolatait. Biztos itt van a közelben és figyel, hogy jól viselkedem e. Láthatja, hogy köztem és Adam közt nincs semmi. Bár azt hiszem, hogy nem tartozom magyarázattal neki. Sőt senkinek, mivel nem tartozom hozzájuk, és ők akarják, hogy soha ne is tartozzak. Pedig én szívesen lennék egy közülük. Már megint hülye vagy Josie, miért is akarnák hogy hozzájuk tartozz. Te egy farkas vagy, szólalt meg az ismeretlen férfihang a fejembe. Le kell küzdenem a remegést, itt van Adam, nem kell hogy rájöjjön baj van velem. Sokkal jobb lesz neki ha nem tud róla.
Josephine, ígérd meg nekem, hogy nem csinálsz meggondolatlanságot, míg haza nem érek hozzád. Hozzám? Ez Edward volt és azt mondta hozzám jön haza. Olyan érzés öntött el mint még soha, mintha ezer és ezer pillangó repdesne a gyomromban, Edward.
- Ki azaz Edward? – kérdezte Adam, és a hangja térített vissza a jelenbe, hogy már nem vagyok egyedül és hogy kontrollálnom kell az ilyen elkalandozásaimat.
- Edward egy osztálytársam, akinek el kell vinnem egy könyvet. – adtam magyarázatot, ami kissé átlátszó volt, de Adam volt olyan rendes és nem firtatta a dolgot.