- Nagyon király, Bruce a kedvenc színészem, milyen jó hogy adják a filmjét a moziban, kíváncsi vagyok milyen. – örvendezett Mike. Ashley alig tudta visszatartani a megrökönyödését. De sikeresen lenyelte, majd megszólalt.
- Épp azon tanakodtunk tegnap este Josieval, hogy melyik filmet nézzük meg, ígéretesnek tűnt az alapján amit olvastunk róla az interneten. – mondta a lány, hát én valahogy egész másra emlékszem. Ki fog készíteni ez a nő ha sokáig így szívja a vérem. Na puff, azt viszont szívhatná más is. Edward, mennyire távol van, szinte semmit sem hallok felőle, csak néha egy, egy elfojtott segélykérést. Vajon hol lehet, és vajon annyit gondol rám, mint én rá. Úgy néztem végig a filmet, hogy egyetlen dolgot sem fogtam fel belőle, csak azt hogy jó zene volt benne. Végig csak Edwardra gondoltam.
- Josie, Josie. – hallottam hogy valaki az én nevemen szólít. – Jól vagy? – kérdezte Mike – Olyan furcsa képet vársz, mint akit kupán vágtak. – Hát rátapintott a lényegre, tényleg úgy éreztem magam.
- Minden rendben, csak kicsit elpilledtem a sötétben. De amúgy a film nagyon jó volt, a zenéje meg egyszerűen fantasztikus. – magyarázkodtam. Ashley mentett ki a slamasztikából. Rávetette magát Mikera és teljesen elterelte rólam a figyelmet. Most kifejezetten hálás voltam neki azért, hogy ennyire rajongott Mikeért. Viszont azt csak most vettem észre hogy ez Lucyt nagyon zavarja. Szóval érdekes dologra jöttem rá. Lucy vonzódik Mikehoz, legalább annyira mint Ashley, csak ő nem mutatja ki, ő olyan csendben szenvedő típus. Valahogy ki kell eszközölni, hogy ezek ketten maradhassanak, és végre akár történjék is köztük valami. Mike vezetett hazafelé. Még mindig a Cadillacet.
- Holnap mit csinálsz? – kérdeztem tőle mikor megállt nálam a ház előtt.
- Semmit. – válaszolta.
- Akkor mi lenne ha átjönnél és végre megnéznénk mi baja a kocsidnak.
- Benne vagyok. - mondta felvillanyozva.
- Akkor holnap kilenc körül. – azzal intettem a két csajnak akik még mindig a kocsiban ültek, és az ajtóból néztem a távolodó kocsit. Akkor eldöntöttem, hogy Mike és Lucy egy pár lesznek, csak Ashleyt kell valahogy kiiktatni. Valahogy, de hogy? Talán egy New York-i ismerőssel, valami szépfiúval a városból.  Valami tisztességes kaját kellene már magamba tömnöm, mert ez így nagyon nem egészséges. De az ételre még csak rá se tudok nézni, a mozinak is bármennyire kábult voltam azért tömtem magamba a pattogatott kukoricát, és kicsit sok is volt. Begyújtottam a kandallóba és leültem a kanapéra, onnan bámultam a táncoló lángokat. Már majdnem az alvás REM szakaszába értem megint vonyítást hallottam. Farkasok az erdőben, futott végig a hideg a hátamon. Megszokom én ezt valaha? És miért van itt ennyi farkas. Nem sokkal később egy fájdalmas vonyítást hallottam, mintha az egyik megsérült volna, és most haldoklik. Szegény állat, gondoltam magamban és a hangot figyeltem, ami egyre jobban halkult és távolodott. A kandallóban alig pislákolt a tűz, és nekem nem volt erőm ahhoz hogy kimásszak a takaró alól és dobjak rá pár hasáb tűzifát. Próbáltam minden hangot kizárni a fejemből, és az erdőre koncentrálni, hallottam még egy halk elhaló jajkiáltást. Nem voltam biztos abban hogy tényleg hallottam e vagy, csak a képzeletem játszik velem.
Reggel ugyanott ébredtem ahol elnyomott az álom, a kanapén fekve, a puha meleg takaró alatt. Rég volt ilyen nyugodt álmom, főleg hogy éjszaka telihold volt. Teliholdkor mindig nyugtalanul alszom, de lehet hogy a forksi környezet nyugtat meg, vagy van valaki a ki vigyázza az álmaimat, elűzi a félelmet a fejemből. Bár a hangját már napok óta nem hallottam, mégis úgy éreztem mintha itt lenne mellettem. Mi ez a fura bizsergés amit a szívemben érzek, sosem gondoltam volna hogy valaha érzek ilyet. Utáltam a csillivilli városi lánykákat akik állandóan arról beszéltek, hogy ki kibe szerelmes, és hogy mennyi szexis pasi van otthon. Wáááá agyvérzés, és most én is csak arra tudok gondolni, pedig megfogadtam, hogy sosem leszek szerelemes, átkozott volt a családunk a szerelemben. Megint elszomorodtam, mikor anyára és apára gondoltam, milyen boldogok voltak a régi képeken, mikor én még nem éltem. Én vagyok a hibás, hogy ők már nem élnek. A gondolataim megint távolra keveredtek, a csengő hozott vissza a jelenbe. Biztosan Mike az, és nem is tévedtem. Ott vigyorgott a kocsi az ajtóban. Direkt csinálja hogy mindig ilyen jó a kedve, vagy valamit szed rá, esetleg csak ilyenre operáltatta az arcát, mert akárhányszor látom, mindig így vigyorog. Bármilyen rossz kedvem volt az előbb, most mégis csak vigyorgok, tuti ragályos.
- Hello, remélem nem ébresztettelek fel. – mondta és két puszi után a kezembe nyomott egy nagyon papírzacskót. – Hoztam reggelit.
- Ááá cuki vagy. – de jó legalább nem kell agyalnom, a fél döglött tejet iszom meg, vagy a majdnem élő kukoricapelyhet.
- Jól aludtál? – kérdezte.
- Hát este elalvás előtt hallottam valami zajt az erdő felől. Talán farkasok voltak, és biztos harcoltak egymással, mert az egyik elég szenvedő hangon nyüszített
- Idefelé jövet láttam néhány embert kijönni az erdőből a rendőrfőnök is köztük volt, meg elég gondterheltnek látszott. Utána meg a Doki, tudod Edward apja. Azt még két ember akik egy fekete zsákot cipeltek.
- Mi történhetett? – hát ez egyre rejtélyesebb, nem elég hogy van itt egy kisebb csapat vámpír valaki gyilkolássza a jónépet az erdőben. De ezek szerint visszajöttek, akkor az is lehet hogy hamarosan meghallom Edward hangját. A szívem repesett a gondolattól, de a hang csak nem jött. Mike elég furcsán nézett rám, miután megreggeliztünk és én csak bambán bámultam a semmibe.
- Baj van? zavarok?
- Nem, dehogy, csak a tegnap éjszakán gondolkodtam. Lehetséges, hogy farkasok, vagy végeztek azzal a valakivel a zsákban.
- Figyeld nem tudom, de szerintem, hamarosan úgy is az egész város erről beszél majd. Szerintem ha bemegyünk ebédelni, akkor ott mindent megtudhatunk.
- Igazad van ez egy kis város. De akkor esetleg essünk is neki a kocsidnak. – mondtam majd kimentünk a ház elé, ahol az ő öreg csotrogánya parkolt már napok óta. Volt egy olyan érzésem hogy csak simán a starterrel van baj. Egész délelőtt ezzel bajlódtunk, de végül csak sikerült kivarázsolni és szétkapni. Pontosan azzal volt a baj, úgy döntöttünk, hogy felesleges több időt fecsérelni rá, ezért Mike rendel helyette egy másikat. Közben dumáltunk és óvatosan puhatolóztam Ashleyről, meg Lucyról, vagyis annyira nem voltam óvatos.
- Tudod hogy Ashleynek és Lucynak is tetszel? – kiesett a csavarkulcs a kezéből, egyenesen a lábára. Felszisszent, de csak halkan, oké nagyfiú nem kell elrejtened hogy fáj. Majdnem elvigyorintottam magam, de sikerült lenyelnem.
- Ezt a marhaságot meg honnan veszed? – kérdezte elpirulva.
- Ugyan ne viccel Ashleyn még a vak is látja, oda van érted, beléd esett mint ló a gödörbe. Viszont Lucy más tészta, rajta tegnap vettem észre.
- Szerintem rémeket látsz. – mondta és a kocsit kezdte fixírozni.
- Miért neked ez annyira rémisztő lenne? Lucy aranyos csaj lehet és jól mutatnátok együtt.
- Gondolod? – kérdett vissza elkerekedett szemekkel. Láttam valami furcsát benne, jajj szegény, én meg ő. Sosem működne, vele sosem kezdtem volna. Csalódott volt, hogy így érzek iránta, és ez most tudatosult benne. Hát remélem azért a barátságunk megmarad.
- Igen, és ha szeretnéd jobban megismerni Lucyt akkor elintézem, hogy Ashley ne zavarjon benneteket. – ajánlottam fel neki a lehetőséget, ő meg csak pislogott.
- Hogyan? – úgy látszik kezdi érdekelni az ötlet.
- Rászabadítom, valamelyik „jóparty” srácot New Yorkból. Tuti elvarázsolja és addig ti is nyugodtan megismerhetitek egymást. – ez egy életképes ötlet, csak azt kell még kitalálnom, hogy kit ugrasztok ide, hogy összeszedje Ashleyt. Meg is van a soros szépfiút, aki lóg nekem egy szívességgel.
- Ahogy érzed, ha neked ez nem okoz gondot.
- Dehogy, örülnék nektek. – mondta és belebokszoltam a vállába. – azt hiszem mára ennyi, mi lenne ha elmennénk kajálni a városba. Meghívlak, utána meg megrendelhetnénk az alkatrészt a kocsihoz.
- Rendben, már hiányzik a Cadillac?
- Nem! – vágtam rá határozottan, nem akartam, hogy azt gondolja hogy vissza akarom kapni a kocsit. -  Akarod használhatod ameddig tetszik. Azt hiszem, be kellene szereznem egy kevésbé feltűnő járgány, mert sem a Ferrari sem a Cadillac nem a legmegfelelőbb jármű erre a célra. – tettem hozzá
- És van valami elképzelésed?
- Hát az van rengeteg, de azok pont ilyen kaliberű autók, mint amik most vannak. Valami hétköznapi kellene. – magyaráztam, de tudtam, hogy amit a választásra kerül a sor megint elkapatom magam, és veszek egy méregdrága böhöm nagy gépet. – Na de inkább menjünk, mert éhen halok, és az idejét sem tudom megmondani mikor ettem tisztességes főtt ételt. – azzal elmentünk a városi kifőzdébe, ahol nagy volt a felfordulás. A seriff kocsija is ott parkolt. Mike biztatóan mosolygott, hogy ha történt valami az éjszak akkor azt azonnal megtudjuk. Ahogy beléptünk az ajtó feletti kis csengő csilingelni kezdett. Minden szempár ránk szegeződött, ettől kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Biztos észrevették hogy milye a ruhám. Csak megmosakodtunk, de átöltözni nem volt kedvem, és tiszta olaj voltam mindenütt. Mikekal leültünk az egyik üres asztalhoz, és az étlap után nyúltam. Valami kiadós kaja kellene.
- Tudsz valamit ajánlani? – kérdeztem Miketól, aki csak bólintott. – Akkor rád bízom magam. – azzal visszaraktam az asztalra az étlapot és vártam, hogy Mike rendeljen. Miután a pincérnő elment, odalépett hozzánk a helyi seriff.
- Khm. – köszörülte meg a torkát, az arcára emeltem a tekintetem, és láttam hogy elég kellemetlenül érzi magát amiért ebéd közben kell megzavarnia. – Swan seriff vagyok. Te vagy a Crystal Castle új lakója? – kérdezte, én meg nem érettem mit akar ezzel.
- Úgy hívják a házat amiben laksz. – magyarázta Mike, hmmm találó név.
- Igen, én vagyok az. – válaszoltam, és küldetem felé egyet az ellenállhatatlan mosolyom gyűjteményéből.
- Bocs, hogy így ebéd közben zavarlak de mindenképp beszélnünk kell. – mondta. Nekünk, ugyan miért? Tudtommal nem buktunk le a gyorsulásversenyen.
- Miről lenne szó? – kérdeztem kicsit félve hogy mégis bemértek azon a bizonyos éjszakán.
- A tegnap éjszaka történtekről lenne szó. Lehet már hallottál róla hogy ma reggel találtunk egy emberi holtestet az erdőben. Azt szeretném kérdezni, hogy nem vettél észre valami furcsát, esetlek nem hallottál e valamit? – jézus ez durva, és akkor a bisztróban lévő összes szempár újra rám szegeződött.  
- Hát én csak furcsa vonyítást hallottam, olyan jajkiálltás szerűt. Látni nem láttam semmit. De a hangok elég hosszan hallhatók voltak. – mondtam a seriffnek.
- Oké kösz szépen, és ha bármi van kérlek mindenképp jelentkezz. – mondta a pasi. – Amúgy szerintem nem egészséges hogy egyedül laksz az erdő szélén. – mondta aggodalmas hangok. Oké hogy ő a seriff meg minden de már nagy kislány vagyok tudok magamra vigyázni. Egyetlen értelmes szót sem sikerült kiböknöm, viszont egy bamba arckifejezés ült ki az arcomra.
- Ne aggódjon seriff ahogy elnézem a házat az a legbiztonságosabb hely Forksban. – mondta Mike, amiért egy hálás mosolyt küldtem felé. Eléggé zavart hogy mindenki engem néz. Megszokhattam volna eddig ugyanis New Yorkban elég sokat foglalkoztak velem.
- Nos akkor mindent köszönök. – mondta a seriff, majd elfordult tőlünk, de a bajsza alatt még hozzátette. – Azért ha bármi van csak hívj nyugodtan.
- Fogom. – biztosítottam őt. Nem sokkal később kihozták a megrendelt ételt. Elég bizalomgerjesztő volt. Mike nézte az arcom, hogy vajon mit szólok hozzá.
- Jó étvágyat. – mondtam majd mind a ketten nekiálltunk az evésnek. Miután végeztünk még megálltunk Mikeék boltjánál. Ő megrendelte az új startert, igaz hogy nem kifejezetten autóalkatrészekkel foglalkoztak, de egy ilyen kis városban ők voltak akik mindent be tudtak szerezni. Miután végzett hazavitt.
- Mi a terved estére? – kérdezte az ajtóban állva.
- Nem tudom, talán felhívom Josephet, rég beszéltem vele, és intézkedem Ashley ügyben is.
- Akkor nem is zavarlak tovább. Hamarosan találkozunk. – mondta
- Igen a suliban. – válaszoltam – Ja és kösz a szép napot. – tetem hozzá és a nyakába ugorva, egy puszit nyomtam az arcára. Ettől ő megint elpirult. Megvártam míg elhajt a kocsival és integettem neki míg látótávolságban volt. Beléptem a házba és megint egyedül voltam mint az ujjam, a hang is hiányzott a fejemben, már a saját másik énemet sem hallottam, nem hogy Edwardot, vajon hol járhat és miért ilyen néha, és hiányzik. Hallani akarom a dallamosan csilingelő hangját, hallani ahogy kacag rajtam, csap pusztán tudni akartam hogy még mindig meg van köztünk a kapcsolat. Hol lehet most, és gondol e rám egyáltalán, hallja e hogy rá gondolok, vagy egyszerűen kizárja a hangomat a fejéből, és nem is törődik velem, lehet nem is kíváncsi rám. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal megtelt aggyal vonszoltam fel magam a galériába a számítógép elé. Előbb megnéztem az üzeneteimet, egy halom szemét, néhány régi érdekbarát, semmi extra. Miután végeztem az ürítéssel felhívtam Josephet.
- Jó napit Miss. – ezzel a sírba visz.
- Hello Joseph, gondoltam megkérdem hogy vagy?
- Köszönöm kisasszony nagyon jól. Kicsit hiányzik, de amúgy minden a legnagyobb rendben a tőzsdén kerestünk egy újabb 10 est. – Még jó hogy Josephre bíztam a családi kasszát a bállakozást és a pénzügyeket, így biztosan tudom, hogy minden rendben van körülötte.
- Joseph kérdezhetek valamit, a fiad mit csinál? – tudtam, hogy van egy nálam 5 évvel idősebb fia, akiről nem nagyon beszél, néha szoktunk találkozni vele, de nagyon elzárkózott az apjától.
- Most egyetemre jár, és hamarosan végez, rég beszéltünk.
- Szerinted zavarná ha felhívnám?
- Nem tudom próbálja meg nyugodtan, majd kiderül. – oké ez jó, örültem hogy kifejezetten nem ellenezte a dolgot. Elbúcsúztam Josephtől és tárcsáztam Adam számát, remélem nem változtatta meg. Kicsengett, ez jó jel. Remélem felveszi. Miközben vártam a hangot a vonal túlsó végén elkezdtem mászkálni a szobában.
- Belló, Adam vagyok. – de jó még mindig olyan mint rég
- Szia Adam, itt meg Josie.
- Ááá de jó téged újra hallani, mikor is beszéltünk utoljára?
- Hát nagyon rég. – kicsit elszégyelltem magam, hogy csak akkor keresem mikor kell tőle valami.
- Minek köszönhetem a hívásodat? – Na tényleg a régi, nem hagyja hogy megfussam a szokásos tiszteletköröket.
- Oké, mondom, ugye az orvosin vagy végzős?
- Igen. – helyeselt, hallottam a kíváncsiságot  a hangjában
- Arra gondoltam, hogy ideköltözhetnél hozzám, és itt lehetnél medikus.
- Én nem megyek vissza New Yorkba. – mondta határozottan
- Én sem ott vagyok már, egy kis városban élek, és rossz egyedül. – mondtam, oké ez egy jó ötlet szegényre szabadítani Ashleyt, szemét vagyok. Nem baj ezen még ráérünk agyalni mikor itt az ideje.
- Elköltöztél, ideje volt, az a város bűnös, téged is csak megrontott volna.
- Már lehet meg is rontott, nos mi a válaszod?
- Végül is belefér, úgy is kell egy hely ahol gyakornokoskodhatom. – mondta. Helyes, gondoltam magamban. Hirtelen megint fájdalmas vonyítást hallottam. – Mi volt ez? – kérdezte
- Csak a farkasok az erdőből. – válaszoltam
- Tuti be vagy szarva és azért akarod hogy odamenjek. – mondta viccesen
- Oké átlátsz rajtam. – mondta vigyorogva,  majd megbeszéltünk minden részletet.