Ott álltam Dr. Carlisle Cullen irodájának ajtajában, és vártam, még mindig bambán bámultam a férfi után aki elveszett a tömegben és aki néhány perccel korábban közölte velem hogy egy 350 évnél idősebb vámpír. A hang a fejemben teljesen megbolondult. Hogy az életben lehetne vámpír, ezek csak mesék és amiket mondott minden olyan hihetetlen. Vettem egy mély levegőt és megráztam magam, azt hittem még érezni fogom a szőke orvos illatát, de egész mást éreztem, a vér szagát ahogy keveredik a nedves aszfalt és az olaj szagával ami a balesetben kiömlött az útra. Nem szerettem a vér szagát émelyítő volt, viszont az aszfalt illata nekem magam volt a mámor. Ezer és ezer kérdés keringett a fejemben, fel kell jegyeznem, mert elfelejtem őket. Fogtam hát a diktafonomat ami még mindig vette a körülöttem kialakult káosz zaját. A számhoz emeltem és beszélni kezdtem.
- Megkérdezni kettőspont - Hülye szokás hogy néha az írásjeleket is felmondom a diktafonba. – Ott volt-e az apja mellett mikor az meghalt? Vagy esetleg nem akarta e megölni, hogy bosszút álljon az anyja miatt? És hol töltötte az a 300 évet?  Hány vámpírral találkozott élete, bocs halála után? Létezik e szerelem a vámpírok közt? Milyen a szex?  Nem ezt nem kérdem meg, azt hiszem, csak ha már elég bátor leszek. – mondtam tovább a mondókámat a diktafonba, és elindultam kifelé a kórházból. Megint megéreztem a napfény illatát. Ott állt és az egyik falnak támaszkodott. Biztos voltam benne hogy ő is egy közülük. Tökéletes volt, egyszerűen leírhatatlan. A hátát a falnak vetette a bal lába pedig keresztben a jobb mögött. A bal keze félik a farmerja zsebében. Igazi Blue Denin, ilyen csak fanatikusok hordanak. Tökéletes fekete bőrcipő. Ez az első amit megnézek valakin, a cipője mindent elárul a viselőjéről, és erről a tökéletes srácról is aki olyan laza, lezser eleganciával áll itt a káosz kellős közepén. Tökéletes sötétszürke ing volt rajta, az ujjai a könyökéig feltűrve, a bal kezén egy karóra. Talán Rolex, vagy Omega. De azt hiszem inkább Omega, tökéletes mint a viselője. A jobb csuklóján meg egy széles bők karkötő egy címerrel, talán egy oroszlán van rajta, de ebben nem vagyok biztos. Hoppá feltűnően bámulom, és ő is engem néz. Hiába van a szemén az a förtelmes régi, igazi old school napszemüveg, akármilyen Ray Ban márka, ocsmány, még ez is jól áll neki.  Baszki Josie szed össze magad, kukkolod, és ő is téged bámul. De miért érzem azt hogy muszáj őt néznem. És vigyorog, gyönyörű fogai vannak, Jézus Josie elment az eszed, zárd le az elméd, ne engedd hogy belemásszon, ő irányít, olvassa a gondolataidat, mondta a hang a fejemben, és igaza volt. Éreztem hogy benne van a fejemben, lehetséges ez? Miért is ne hiszen biztosan vámpír és ki tudja miért van itt. Még mindig vigyorog élvezi hogy ilyen hatással van rám, segítség valaki mentsen meg. Elkaptam a tekintetem és rohanni kezdtem, ki a kórházból a levegőre, hogy ne érezzem hogy még mindig bennem van. Megrogytam kicsit ahogy megváltozott körülöttem a légkör, ahogy a friss forksi levegő kitisztította a tüdőmet. Kikapcsoltam a diktafont, és a farmerom zsebébe csúsztattam. Végignéztem magamon, és meg kellett hogy állapítsam, hogy még esetlenebb vagyok mint voltam. Oké hogy vágom a márkás témát, nem is lenne gond úgy öltözni, de mégis jobb szeretem ezt ami most van, nem kell az apám mocskos pénze, megállok a saját lábamon. Végül erőt vettem magamon és elindultam a főutca mentén. A kirakatokat bámultam, és úgy döntöttem, hogy bekapok néhány falatot mielőtt visszamegyek a Forks motelbe, ami a főutca végén állt. Newtonéké volt pont mint a sportszerbolt szemben. Beléptem a helységbe. Az ajtó csilingelt mint a legtöbb ilyen helyen, minden szem rám szegeződött. Egy vadidegen ebben a kis városban. Anyám azonnal betolakodónak éreztem magam, mintha gyilkos lennék, vagy legalább egy szökött fegyenc akit köröz a rendőrség. Nagyon picinek éreztem magam, és legszívesebben kirohantam volna. Josie szedd össze magad, így sosem leszel jó abban amiért most itt vagy. Oké hát legyen, tettem egy határozott lépést a pult felé, egy 30 as nő állt mögötte. Cora, állt a kis névtáblán. Felmásztam a székre és köszöntem.
- Jó napot. – mondtam, a hangom pont úgy remegett mint a doki irodájában. Mindenhol azért nincsenek vámpírok, mondta a hang a fejemben és kikacagott.
- Hello. – mondta mosolygósan. – Mit adhatok?
- Hát nem is tudom, valami laza kaja kellene, hosszú volt az út és a gyomrom lázadozik.
- Akkor egy saláta jó lesz? – na ő is olvassa a gondolataimat? Ez érdekes, vagy velem van a baj hogy mindenki belelát a fejembe? Míg készült a salátám addig óvatosan körülnéztem a vendéglőben. Csak páran voltak. 3 idősebb férfi, volt egy olyan érzésem, hogy ők mindig itt ülnek. Néhány korombéli srác. Ők is engem néztek, ennyire furcsa lennék, gondoltam magamban majd visszafordultam, és mereven a pultot kezdtem bámulni.
- És mi járatban errefelé ahol a madár sem jár? – kérdezte kíváncsian. Passz most mit mondjak, hogy jöttem ellenőrizni a vámpír legendát.
- Keresek valakit, akit rég elvesztettem. – hazudtam, amiben elég jó voltam. Meglepő, talán semmihez sem értetem annyira mint a hazugsághoz. A haluski nagymestere. – Tudna nekem mesélni Dr. Cullenről? – nem biztos hogy jó ötlet ez az egész.
- Ő nem olyan rég költözött ide. Talán a rokonod?
- Nem, azt hiszem nála születtem. - mondtam, majd rájöttem hogy lehetetlen hogy ő itt most egy fiatal orvos. – Vagy az édesapjánál. – javítottam ki magam.
- Hát nem sok mindent tudok róla. Nem jár be hozzánk, sem ő sem a családja.
- Van családja? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen, viszont őket sem lehet itt látni. A doki csak a munkájának és a családjának él. A feleségének nem lehetett gyermeke, és ezért örökbe fogadtak 5 gyereket. Nagyjából egyidősek. De örök rejtély hogy van e köztük rokoni szál. – mondta a nő, ez meglepett, talán ők is vámpírok. És mind vega? Vagy igazi embergyerekek és Carlisle neveli őket, hogy végül majd vámpírt csináljon belőlük. Ezt holnap meg kell kérdeznem. Elfogyasztottam a meglehetősen zöld, ám ízletes salátámat, majd visszamentem a motelbe. Egy egyszerű szoba volt, amit három éjszakára kifizettem. Volt benne tévé amit be sem kapcsoltam, és volt hozzá internet kapcsolat. Kipakoltam a kis MacBookamat, csatlakoztattam és vártam míg elindul. Szerettem a HiTech kütyüket, nem számított hogy drága, viszont ez a legmegbízhatóbb hordozható gép a világon, még sosem hagyott cserben. Rákeresem a szentekre akiket Carlisle megemlített. Hihetetlen, hogy a korabeli ábrázolások alapján mennyi hasonlóság volt köztük, mint külsőre mint a tudásukban. Mindannyian remekül értettek a filozófiához, és több nyelven is beszélte. Miután végeztem a Szentek életével, rákerestem a Bibliai részletre amit Carlisle fejből mondott fel nekem. Elindítottam a diktafont és odatekertem ahogy a doki idézni kezdi és olvastam azt amit a neten találtam, szóról szóra, sőt betűről betűre ugyan az volt. Sokat kutakodtam még a vámpírok körül. És arra jutottam a hogy az európai kereszténység életében és fejlődésében nagyban benne volt a kezük a vámpíroknak.  Bejátszottam a felvételt a diktafonról és elindítottam azt. Elnyúltam az ágyon és hallgattam a doki dallamos éneklő hangáját. Kár hogy nem adja vissza teljesen a hangja nyújtotta élmény. Rossz minőségű volt. Le kell cserélnem a feljátszót, jegyeztem fel magamnak. Az ágyon feküdtem és hallgattam a hangot, és hozzáképzelte az arcot azt az angyali szőke hajat, a szőke herceg. Emlékeztetett a szomszéd kisfiúra akinek pont olyan szőke göndörödő haja volt mint Carlislenak. Josie belezúgtál egy vámpírba, gondolj bele. És amúgy is családja van meg gyerekei, legyen akárhogy akkor is eszement vagy. Összezsugorodtam az ágyon és próbáltam elterelni a gondolataimat. És akkor megvilágosodtam. Ide kell költöznöm amint lehet. Félálomból azonnal magamhoz tértem és tárcsáztam a New York-i otthonom számát. Gondoltam hogy kis ideig tart míg Joseph felveszi a telefont, de a 2 csengetés után már hallottam az álmos hangját.
- Halló! Sanders rezidencia. – hallottam az álmos hangát.
- Jó estét Joseph, bocs hogy felébresztettem. Szükségem lenne a segítségére. – mondtam neki, és rögtön rájöttem, hogy hülyén indítok, tuti aggódik miattam.
- Miss, mondja csak nyugodtan. – anyám tudja hogy ezzel a Missel a sírba visz egyszer. Na de most nem szólhatok be neki.
- Arról van szó hogy szeretném ha keresne nekem egy ingatlant itt Forksban. Azt hiszem ideköltözöm és itt fejezem be az iskolát.
- De Miss az egy közintézmény. – hallottam a hangján hogy viszolyog a gondolattól hogy odajárjak.
- Joseph, sokkal jobb lesz ha itt maradok. Itt nem ismer senki és kicsi nyugi is lesz. Szeretném ha mindent elintézne és ideutazna és játszaná hogy ön az apám. Mindenkinek jobb lenne.
- Hogy mi, én a Miss édesapja.
- Miért ne, hiszen közelebb áll hozzám, mint bárki ezen a földön. Persze csak néha jelenne meg. játszaná a fontos üzletembert, aki a kisvárosba száműzte a kicsapongó lányát.
- Rendben. De csak ésszel
- Persze, és kérek még valamit. Hozza ide nekem a Ferrarimat, a zöldet és az egyik nagy motort.  
- Intézkedem, és a holnapi első géppel ott is vagyok.
- Köszönöm. – majd búcsúztunk. Imádtam Josephet, ő volt aki a szüleim halála óta foglalkozott velem, ő lett a gyámom, és ő felügyelte a vagyonomat. De már 12 éves korom óta közösen döntünk az üzletről. És a vagyon amit örököltem megtízszereződött. Szerettem Josephet, igaz barát volt már 16 éve. Majd újra csak a doki emlékébe temetkeztem, és belekúszott az agyamba az az ismeretlen fiatal srác a kórházból. Egyértelmű hogy ő is egy közülük. Dr. Cullen hangjára aludtam el, és reggel arra ébredtem. A délelőttöt a város megismerésével töltöttem. Elmentem megnézni a sulit, tetszett. Bár csak a tanítás alatt voltam ott, egyetlen lézengő diákot sem láttam, hogy fogom megszokni a kötöttséget. Miután végeztem a tereptanulmánnyal a kórház felé vettem az irányt. Ezer és ezer kérdésem volt. Megint az iroda felé indultam és már odakint éreztem az illatot. Letaglózott, halk beszélgetést hallottam odabentről. Csak suttogás, egyetlen szót sem tudtam kivenni a beszélgetésből. Kopogtam, de először semmi válasz, pedig biztos voltam benne, hogy a hangok odabentről jönnek. Néhány pillanatnyit ott tébláboltam az ajtóban, majd kinyílt az ajtó és megjelent a tegnap látott srác. Megint eszelősen nézett ki. Fekete nadrág volt rajta és egy fekete testhez simuló felső. Ha sikolthatnék, most tuti azt tenném, wááááááááá, fojtottam el magamban ezt az üvöltést. Aztán megéreztem az illatát, pont olyan mint a dokié. Ember ezért büntetni kellene. És akkor a srác kilépett a szobából és véletlenül összeért a vállunk, Jézus segíts, mi lesz velem ezek után és akkor odabent vár a következő tökéletes férfi.
- Gyere be Josie. – hallottam ahogy hívott, és még ha akartam sem tudtam volna ellenállni. Pedig volt pillanat mikor arra gondoltam hogy az idegen után indulok aki most lépett ki az ajtón és már el is tűnt. Vonzott az illata, vonzott a mozdulata egyszerűen nem lehetett neki ellenállni, de aztán meghallottam azt a dallamos hangot odabentről és önkénytelenül beléptem a szobába.
- Szia Josie. – mondta a doki és a kezével intett hogy üljek le. Én csak némán helyet foglaltam, és bámultam ahogy ő is leül az íróasztala mögé. – Van egy apró problémám. – kezdte. Neki? Ugyan ezt ki hiszi el, gondoltam magamban. – Ma nem nagyon érek rá. A családommal elutazunk néhány napra túrázni, túl szép az idő ahhoz hogy itt maradjuk. – mondta és az arcán egy olyan bocsánatkérő mosoly jelent meg, hogy az összes harag elmúlt belőlem. – De ha még mindig érdekel a történetem, és itt maradsz a városban akkor hétfőn 3-kor várlak ugyanitt.
- Nos, nem tudom hogy ennek mennyire fogsz örülni, mivel úgy döntöttem, ideköltözöm és itt fejezem be a tanulmányaimat. – láttam rajta hogy meglepődött de azt nem tudtam eldönteni hogy örül e a hírnek. – akkor én most megyek, nem akarok kellemetlenséget okozni, a családod már biztosan vár, hogy indulhassatok. – mondtam, majd elköszöntem a dokitól aki csak bátorítóan mosolygott rám. Anyám ezek a szemek, egészen feketék, vajon miért meg kell kérdeznem, sok dolgot kell megkérdeznem. Ahogy kiléptem a kórházból, a szikrázó napsütésben találtam magam, hihetetlen ilyen gyönyörű látványt még nem láttam, New Yorkban nem volt időm megcsodálni a környéket. Hiába laktam a Central Parkban esélyem sem volt megállni és gyönyörködni. Menekülnöm kellett, meg a riporterek állandóan zaklattak engem. Most meg ott álltam a parkoló közepén és kitárt karokkal forogni kezdtem és élveztem ahogy a lágy szellő cirógatja az arcomat. Aztán megláttam a parkolóban egy fekete Mercit, és egy táblát. Dr. Cullen részére fent tartva egy szép Mercedes S55-ös gyönyörűség. Odaléptem hogy közelebbről is szemügyre vegyem, aztán megéreztem hogy valaki a fejemben van és furcsaságokat suttognak a gondolataim, amik nem az én hangomon szóltak. Két parkolóval arrébb megláttam egy ezüst Volvo S60R, igazán finom kis darab. Arra felé néztem, nem akartam de a hang a fejembe azt mondta. Josie szedd össze magad, és ne menj oda, bajod eshet. Aztán a hang nem szólalt meg többé. A Volvo motra felbőgött és egy hangos kerékcsikorgással elindult. Abban a pillanatban szólalt meg a telefonom.
- Halló itt Josie.
- Jó napot Miss. Itt vagyok Forksban. Hol találom meg?
- A kórház előtti parkolóban. – mondta, majd vártam hogy Joseph ideérjen. Hamarosan megjelent a másik kedvenc kocsimmal a Cadillac Escalade-del.
- Jó napot, remélem nem bánja hogy az ön kocsijával jöttem.
- Ugyan Joseph a lehető legmegfelelőbb autót választottad. – mondtam neki miközben behuppantam mellé az ülésre.
- Nos találtam egy egész helyes kis házat, már meg is vettem önnek, és az engedelmével néhány holmit is vételeztem. – ezt szerettem Josephben mindent mindig elintézett. A főúton haladtunk, aztán az egyik déli bekötőúton lefordultunk, és egy tisztást láttam kibontakozni előttünk. Ott állt álmaim háza. Azonnal tudtam hogy imádni fogom. Sárgára festett faburkolat, üvegfolyosó, jobbra egy különálló hálószoba, balra, nappali, konyha és az emeleten kis galéria.
- Zseniális. – ugrottam Joseph nyakába.
- Biztos voltam benne hogy szeretni fogja. – mondta és vigyorgott, ismer mint a tenyerét.
- Idehoztam a ruháit a kért kocsit, és a BMW K 1300-as
- Az nagyon jó köszönöm. – mondtam és megöleltem őt. – Szeretném ha ezentúl Josienak hívnál, és eljátszanád hogy te vagy az apám
- Fontos ez?
- Igen, szeretnék nyugodtan élni, és ehhez kell a segítséged. Jó lenne ha holnap el tudnánk intézni a sulit. – mondtam ő meg csak vállat vont és már telefonált és, hogy holnap már kezdhessek is az új középsuliban.