A telefon vibr�lt a zsebemben. 25-ik alkalommal 24 �r�n bel�l. Arra gondoltam kinyitom, legal�bb
megn�zni, ki akar kapcsolatba l�pni velem. Tal�n fontos. Tal�n Carlisle-nak sz�ks�ge van r�m.
Gondoltam r�, de nem mozdultam.
Nem tudtam biztosan, hol vagyok. Valamilyen s�t�t, cs�sz�s padl�st�rben, tele patk�nyokkal �s
p�kokkal. A p�kok figyelembe se vettek engem, a patk�nyok pedig nagy �vben ker�ltek. A leveg�
s�r� volt a s�t�olaj neh�z szag�t�l, avas h�st�l, emberi izzadts�gt�l; s a szennyez�snek ez a csaknem
�thatolhatatlan r�tege val�ban l�tszott a nyirkos leveg�ben, fekete r�teggel vonva be mindent.
Alattam a rozoga, lepusztult b�relt lak�s n�gy t�rt�netbe foglalt �lete. (egy n�gytag� spanyol csal�d)
Nem okozott neh�zs�get megk�l�nb�ztetnem a gondolatokat – nagy, hangos spanyol l�rm�t csaptak.
Nem figyeltem. Csak hagytam, hogy a hangok elt�volodjanak t�lem.
Minden �rtelmetlen volt. Az eg�sz l�tez�sem �rtelmetlen volt. Az eg�sz vil�g �rtelmetlen volt.
A homlokomat a t�rdemhez szor�tottam �s csod�lkoztam, hogy tudtam eddig ellen�llni. Ez tal�n
rem�nytelen. Tal�n, ha a pr�b�lkoz�som �gy is �gy is buk�sra van �t�lve, abba kellene hagynom az
�nk�nz�st �s csak visszamenni…
Az �tlet olyan er�s, olyan gy�gy�t� volt - mintha a szavak er�s �rz�stelen�t�t tartalmaztak volna,
elmost�k azt a k�nhegyet, ami maga al� temetett – zih�ltam �s sz�d�ltem.
B�rcsak elmehetn�k most, b�rcsak vissza tudn�k menni.
Lehunyt szemem m�g�tt mindig Bella arca mosolygott r�m. Ez az �dv�zl�s, a megbocs�t�s mosolya
volt, de nem volt befoly�ssal arra, amit a tudatalattim tenni akart.
Term�szetesen nem mehetek vissza. V�g�l is mi az �n szenved�sem az � boldogs�g�hoz k�pest? Neki
tudnia kell mosolyogni f�lelem �s vesz�ly n�lk�l. Egy l�lektelen j�v� ut�ni v�gyakoz�s n�lk�l. Jobbat
�rdemel enn�l. Jobbat �rdemel n�lam. Amikor elhagyja ezt a vil�got, egy olyan helyre megy majd,
amely �r�kre z�rva lesz el�ttem, f�ggetlen�l att�l, hogy viselkedem itt.
Ennek a v�gs� elv�l�snak a gondolata annyival er�sebb volt, mint a k�n, amelyet �reztem.
Megremegett a testem. Ha elmegy arra a helyre, ahov� � tartozik de �n sosem fogok, akkor �n sem
maradok itt. Kell lennie feled�snek. Kell lennie megk�nnyebb�l�snek.
Ebben rem�nykedtem, de nem volt r� garancia. Aludni, esetleg �lmodni. Ajj, itt a b�kken�, mondtam
magamnak. Ha m�r hamu leszek, fogom m�g valahogy �rezni az elveszt�s�nek k�nj�t? �jra
elborzadtam.
�s, a francba is, meg�g�rtem. Meg�g�rtem, hogy nem h�borgatom (sz� szerint: k�s�rtem) t�bb� az
�let�t magammal cipelve a fekete d�monjaimat. �g�retem szerint nem mehetek vissza. Nem tudok
semmi j�t sem tenni �rte? Egy�ltal�n semmit?
Az �tlet, hogy visszat�rjek abba a bor�s kisv�rosba, amely �r�kre az igazi otthonom lesz ezen a
bolyg�n, �jra �t �s �tsz�tte a gondolataimat.
Csak ellen�rizni. Csak l�tni, hogy j�l van, biztons�gban �s boldog. Semmi beavatkoz�s. Sosem kell
megtudnia, hogy ott voltam…
Nem. A francba, nem.
A telefon megint vibr�lt.
„A francba, a francba, a francba,” morogtam.
Haszn�lhatn�k elterel�st, v�ltem. Kinyitottam a telefont �s f�l �v alatt el�sz�r megd�bbenve ismertem
r� a sz�mra.
Mi�rt h�vna fel Rosalie? Tal�n � volt az egyetlen, aki �lvezte a t�voll�temet. Valami sz�rny�s�gnek
kellett t�rt�nnie, ha arra volt sz�ks�ge, hogy velem besz�ljen. Hirtelen elfogott az aggodalom a
csal�dom ir�nt. Megnyomtam a fogad gombot.
„Mi az?” k�rdeztem fesz�lten.
„Oh, nah�t. Edward felvette a telefont. Megtisztelve �rzem magam.”
Amint meghallottam a hanghordoz�s�t, tudtam, hogy a csal�dom j�l van. Csak unatkozott. Neh�z volt
meg�rteni a motiv�ci�it a gondolatainak fonala n�lk�l. Az � ind�t�kai �ltal�ban a logika
legcsavarosabb fajt�j�n alapultak.
Csattanva z�rtam �ssze a telefont.
„Hagyj b�k�n,” suttogtam a semminek.
Term�szetesen a telefon megint vibr�lni kezdett.
Addig fog h�vni, am�g �t nem adja azt az �zenetet, amivel m�r eltervezte, hogy bosszantani fog?
Tal�n. H�napokig is eltartana, mire belef�radna ebbe a j�t�kba. Elj�tszottam a gondolattal, hogy
hagyom neki, hogy az �jrat�rcs�z�t �t�gesse az elk�vetkez� f�l �vben…azt�n s�hajtottam �s �jra
felvettem a telefont.
„Ki vele.”
Rosalie sietve mondta a szavakat. „Gondolom, tudni akarod, hogy Alice Forksban van.”
Kinyitottam a szemem �s mereven n�ztem a rothad� fa gerend�kra h�rom h�velykre az arcomt�l.
„Mi?” A hangom �lettelen �s �rzelemmentes volt.
„Tudod, milyen Alice – azt hiszi mindent tud. Ak�rcsak te.” kuncogott Rosalie humortalanul. A
hangja ideges volt, mintha hirtelen elbizonytalanodott volna abban, amit tenni akart.
De a haragom nem engedte, hogy foglalkozzam azzal, ami Rosalie probl�m�ja volt.
Alice megesk�d�tt nekem, hogy k�vetni fogja az utas�t�saimat Bell�t illet�en, hab�r nem �rtett egyet a
d�nt�semmel. Meg�g�rte, hogy b�k�n hagyja Bell�t…am�g �n is. Nyilv�n azt gondolja, hogy v�g�l
�sszeroskadom a k�nt�l. Tal�n igaza van.
De nem. Eddig m�g nem. Akkor mit csin�l Forksban? Szorongatni akartam sov�ny nyak�t. Nem
mintha Jasper olyan k�zel engedne hozz�, ha meg�rzi a bel�lem kirobban� d�h�t…
„Ott vagy m�g Edward?”
Nem v�laszoltam. Ujjbegyeimmel megszor�tottam az orrnyergemet, csod�lkozn�k ha egy v�mp�rnak
lehetne migr�nje.
M�s fel�l, ha Alice m�r visszament…
Nem. Nem. Nem. Nem.
Tettem egy �g�retet. Bella �letet �rdemel. Tettem egy �g�retet. Bella �letet �rdemel.
�gy ism�telgettem a szavakat, mint egy mond�k�t, pr�b�ltam megtiszt�tani a fejemet Bella s�t�t
ablak�nak elb�v�l� k�p�t�l. Egyetlen mened�khelyem ajt�ny�l�sa.
K�ts�gk�v�l meg k�ne al�zkodnom, ha visszamenn�k. Nem �rdekelt. A k�vetkez� �vsz�zadot
boldogan t�lten�m a t�rdeimen, ha vele lehetn�k.
Nem. Nem. Nem.
„Edward? Nem is agg�dsz amiatt, hogy mi�rt van ott Alice?”
„Nem k�l�n�sebben.”
Rosalie hangja most kiss� �nel�g�lt lett, el�gedett volt azzal, hogy v�laszra k�nyszer�tett. „Nos,
term�szetesen nem szegte meg a szab�lyokat eg�szen. �gy �rtem, te csak azt akartad, hogy maradjunk
t�vol Bell�t�l, igaz? Forks megl�togat�sa nem sz�m�t.”
Lassan lecsuktam a szemem. Bella elment? Gondolataim a v�ratlan �tlet (ink�bb t�ny, h�r, inf�) k�r�l
forogtak. M�g nem �retts�gizett le, �gy vissza kellett mennie az anyj�hoz. Ez j�. Napf�nyben kell
�lnie. J�, hogy maga m�g�tt hagyhatja az �rnyakat.
Pr�b�ltam elfogadni, de nem tudtam.
Rosalie idegesen nevetett. „�gy nincs okod arra, hogy m�rges l�gy Alice-re.”
„Mi�rt h�vt�l akkor Rosalie, ha nem az�rt, hogy bajba keverd Alice-t? Mi�rt bosszantasz?”
„V�rj!” mondta. J�l �rezte, hogy le akarom tenni. „Nem ez�rt h�vtalak.”
„Hanem mi�rt? Mondd gyorsan, azt�n hagyj v�gre b�k�n.”
„Nos…” habozott.
„Ki vele Rosalie. T�z m�sodperced van.”
„Azt hiszem, haza kellene j�nn�d,” mondta gyorsan Rosalie. „Belef�radtam Esme szomor�s�g�ba �s
hogy Carlisle sosem nevet. Sz�gyellned k�ne magad az�rt, amit vel�k teszel. Emmett is �lland�an
hi�nyol �s ez az idegeimre megy. Van egy csal�dod. N�j fel �s gondolj m�sra is magadon k�v�l!”
„�rdekes javaslat Rosalie. Had mes�ljek neked egy t�rt�netet egy bagolyr�l �s ver�br�l…”
„�n gondolok r�juk, veled ellent�tben. Nem �rdekel, hogy �gy b�ntod Esmet, mint m�g senki? Jobban
szeret t�ged, mint b�rmelyik�nket, �s ezt te is tudod. Gyere haza!”
Nem v�laszoltam.
„Azt gondoltam, ha ennek az eg�sz Forks dolognak v�ge, akkor t�lteszed magad rajta.”
„Sosem Forks volt a probl�ma Rosalie,” mondtam, pr�b�ltam t�relmes lenni. Amit Esmer�l �s
Carlisle-r�l mondott, ismer�s h�rokat pend�tett. „Csak mert Bella” – nehezemre esett hangosan
kimondani a nev�t – „elk�lt�z�tt Florid�ba, nem jelenti azt, hogy �n k�pes vagyok… N�zd Rosalie. �n
t�nyleg sajn�lom, de higgy nekem, senki sem lenne boldogabb, ha ott lenn�k.”
„Um…”
�s itt volt �jra ez az ideges haboz�s.
„Mi az, amit nem mondasz el nekem Rosalie? Esme j�l van? �s Carlisle?”
„�k rendben vannak. Ez csak…nos, nem mondtam, hogy Bella elk�lt�z�tt.”
Nem sz�laltam meg. Lefuttattam magamban a besz�lget�s�nket. Igen, Rosalie mondta, hogy Bella
elk�lt�z�tt. Azt mondta: te csak azt akartad, hogy maradjunk t�vol Bell�t�l, igaz? Forks megl�togat�sa
nem sz�m�t. �s azt�n: Azt gondoltam, ha ennek az eg�sz Forks dolognak v�ge…
Teh�t Bella nincs Forksban. Hogy �rtette, hogy Bella nem k�lt�z�tt el?
Azt�n Rosalie elism�telte gyorsan a szavait, csaknem m�rgesen.
„Nem akart�k neked elmondani, de szerintem ez butas�g. �gy gyorsabban t�lteszed magad ezen �s
hamarabb tudsz �jra norm�lis lenni. Mi�rt b�slakodn�l a vil�g s�t�t zugaiban, ha m�r nincs r�
sz�ks�g? M�r hazaj�hetsz. �jra egy csal�d lehet�nk. V�ge van.”
�gy t�nt, elment az eszem. Nem �rtettem Rosalie szavait. Mintha valami nagyon nyilv�nval�t
mondott volna nekem, de fogalmam sem volt, hogy mit. Az eszem j�tszott az inform�ci�val, szokatlan
mint�t alkotva. Abszurd.
„Edward?”
„Nem �rtem, mit mondasz Rosalie.”
Hossz� sz�net, olyan hossz�, mint n�h�ny emberi sz�vdobban�s.
„Meghalt Edward.”
Hosszabb sz�net.
„�n…sajn�lom. Jogod van tudni, azt hiszem. Bella… k�t napja levetette mag�t egy szikl�r�l. Alice
l�tta, de m�r t�l k�s� volt b�rmit is tenni. B�r megszegte volna a szav�t, seg�tett volna, ha lett volna r�
id�. Visszament, h�tha tehet valamit Charlie-�rt. Tudod, hogy mindig agg�dik �rte…”
A telefon meghalt. Beletelt n�h�ny m�sodpercbe, mire r�j�ttem, hogy kikapcsoltam. Sok�ig �ltem a
siv�r s�t�ts�gben egy fagyos helyen. Mintha v�ge lett volna az id�nek. Mintha az univerzum meg�llt
volna.
Lassan, �gy mozogva, mint egy �regember, visszakapcsoltam a mobilom �s t�rcs�ztam az egyetlen
sz�mot, amit meg�g�rtem magamnak, hogy soha t�bb� nem h�vok.
Ha � lesz, akkor leteszem. Ha Charlie, akkor megszerzem a sz�ks�ges inform�ci�t �s keresek valami
kib�v�t. Bebizony�tom, hogy Rosalie beteges kis vicce t�ved�s �s azt�n visszamegyek a
jelent�ktelens�gembe (vagy: nem l�tez�sembe).
„Swan rezidencia,” v�laszolta egy hang, amit m�g sosem hallottam. Egy er�s f�rfihang, m�ly, de m�g
fiatal. Nem volt id�m ezen a fordulaton gondolkodni.
„Itt Carlisle Cullen.” mondtam, t�k�letesen ut�nozva az ap�m hangj�t. „Besz�lhetn�k Charlie-val?”
„Nincs itt.” felelte a hang �s kiss� meglep�dtem a benne bujk�l� haragt�l. Csaknem vicsorogva
mondta ki a szavakat. De ez nem sz�m�tott.
„Hol van most?” k�veteltem t�relmetlen�l.
R�vid sz�net, mintha az idegen vissza akarn� tartani az inform�ci�t.
„A temet�sen van” v�laszolta a fi� v�g�l.
Letettem a telefont.

V�ge